Idén huszonöt éves a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A kisvárdai színházi fesztiválon kiállítással, filmvetítéssel köszöntötték a teátrumot, de a társulat egyik előadását, Pintér Béla Parasztoperáját a versenyprogramba is beválogatták. Pintér művét már több társulat játszotta, a dalok egy részét, aki már hallotta, biztos nem felejti el. A mostani székelyudvarhelyi Parasztopera döntő momentuma, hogy az udvarhelyi néptáncműhellyel közös produkcióban született. A történetben szereplő falu népét táncosok jelenítik meg, amely eddig abszolút nem volt jellemzője a Parasztopera-előadásoknak. A balladisztikus darab így egy görög tragédiaként is felfogható, amelyben a táncosok adják a kórust.
A többszintes, a múlt rekvizitumait megidéző díszlet is meghatározó (tervező: Márton Erika). Győrfi Csaba rendezése jól bánik a drámával, egyrészt felerősíti a szabadszájú humorát, másrészt szemünkbe vágja az eltitkolt bűnt. Strausz Imre István vezetésével remekül játszik élőben a négytagú zenekar. A színészek jól énekelnek és remekül megteremtik az adott figurát, különösen az Anyát játszó Mezei Gabriella, illetve az állomásfőnököt sziporkázóan alakító Barabás Árpád. A székelyudvarhelyi Parasztopera jól bizonyítja, hogy Pintér Béla darabja fontos helyet tölt be a hazai kortárs drámák között.
Ha már kortárs dráma, mindig öröm, ha egy fesztiválon Spiró György valamelyik műve is helyet kap. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az írónak az Árpád-ház című „vérérzékeny és naiv krónikájával” érkezett. Keszég László harmadszor rendezte meg ezt a Spiró-darabot. Először a Krétakörrel, majd a Hoppart Társulattal és most a szabadkai csapattal vitte színre. Eredetileg Spiró György műve egy hosszú sokszereplős darab, a Krétakörben tizenketten játszották meghúzva, a Hoppartban heten. És most Szabadkán hatan – ennyi főből áll a Kosztolányi Dezső Színházban a társulat. A színlapon az áll, hogy hat színész harminc szerepben és tényleg. Van amikor narrátorrá lesznek, ilyenkor egy szemüveg jelzi a szerepváltást. Aztán jöhet az újabb és újabb jelenet. Először a mikrofonok miatt azt hittem, hogy hangjátékformát kap végig az előadás, de ez nem így lett. Rendesen eljátszottak minden epizódot az Árpád-házi királyok véres és nem véres, korántsem izgalommentes, jókora tanulsággal teli örökösödési revüjéből. A hatalom megszerzése és megtartása minden áron, erről szól a mese, amely – ahogy Spirónál megszokhattuk – alaposan felkutatott, részletgazdag történelmi tényekből indul ki, ebből építkezik és nyer drámai, sok groteszk leleménnyel átszőtt fénytörést. Nevetünk, de akár sírhatnánk is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy valódi, nagyon izgalmas, zsigeri színház részesei lehetünk.
Mészáros Gábor Könyves Kálmánként, II. Istvánként, illetve II. Gézaként kegyetlen zsarnok, gyilkossá lett bűnöző és esendő uralkodó. Kucsov Borisz Álmosként, Vak Bélaként és II. Lászlóként egyszerre törekvő vetélytárs és áldozat is. Az ő figuráik párviadalai titkokkal teli krimivé, illetve szórakoztató epizódoktól gazdag történetfüzérré teszik az előadást. Búbos Dávid, Ágyas Ádám, Verebes Andrea és Hodik Annabella sok szereppel, élvezetes játékkal járulnak hozzá az előadás sikeréhez.
Görgey Gábor már nincs köztünk, de mégis kortárs írónak számít. A Zentai Magyar Színház a szerzőnek a Handabasa, avagy a fátyol titka című komédiájával érkezett. Görgey darabja Vörösmarty Mihály A fátyol titka című egyetlen vígjátéka alapján született. Komédiát játszani nem egyszerű, sőt! Szerencsére a Zentai Magyar Színház művészei megtanulták, hogyan is kell ezt minőségi módon, ízlésesen, mégsem unalmat kiváltóan tenni. A darab elején meg is kérdezték a nézőket, szeretnének-e unatkozni. Bizonytalan volt a visszajelzés, bár unatkozni biztosan nem jó, pláne színházban. Szerencsére a Handabasa, avagy a fátyol titka című előadás alatt László Sándor rendezésében a nézőknek nem kell unatkozniuk. Épp ellenkezőleg, remek estét eredményez a komédia. Görgey művébe Vörösmarty-verseket és más szövegeket is megidéz. Meg nyelvújítást, szavakat. szóképződményeket, meg a kort, a XIX. századot. Ám ezt olyan derűvel, életigenléssel és nagyon sok játékkal teszi, hogy ettől óhatatlanul derűssé válik a néző is. A lézengő fiatalok nem vágynak semmire, jobb híján házasodni akarnak. Ebből aztán lesz bőven bonyodalom. A darab csupa irónia. Parodizálja a társadalmat, a figurákat, magát a vígjáték műfaját, sőt az irodalmat is. Szerda Árpád jegyzi a zenét, illetve a dalokat, amelyek domináns elemeivé válnak a játéknak, csakúgy, mint Crnkovity Gabriella olykor elrajzolt, groteszk koreográfiája. Mindkettő tele van humorral, kikacsintással. Külön érdemes szólni a veterán nyelvújító Katicát játszó Mezei Kingáról. Vibrál, szenvedélyt gerjeszt maga körül, még akkor is ha bántják, vagy tőrbe csalják.
A szatmárnémeti társulatnak Martin Mcdonagh A kripli című előadását válogatták be Kisvárdára. A fiatal rendező, Bélai Marcel munkája több szempontól is izgalmas. Jók a zeneválasztások, a Billyt játszó Szabó János Szilárd egészen egyedien énekel, mint ahogy a Helent alakító Budizsa Evelyn is remekül ad elő egy Madonna-dalt.
A Komáromi Jókai Színház eredetileg a Mefisztóval jött volna Béres Attila rendezésében (lapunkban írtunk az előadásról), ám nem tudták a díszletet egyik kisvárdai játszóhelyre sem adaptálni, ezért a komáromiak egy másik előadásukat, az Úri murit játszották a Refi Színpadon. Bagó Bertalan rendező Tucsni András dramaturggal Móricz színművét gyakorlatilag a kilencvenes évek Magyarországára adaptálta. Sok kiszólással, áthallásos szöveggel. A népes szereplőgárda teszi a dolgát, ám annyira eklektikussá válik az előadás, hogy nehéz elfogadni az elsőre ötletesnek tűnő alkotói szándékot.
Elég sok az esetlegesség a kisvárdai programban, összességében mégis üdítő és jóleső egymás után ennyi határon túli magyar színház előadásával találkozni.
Infó: Darvas Benedek-Pintér Béla: Parasztopera. Spiró György: Árpád-ház. Görgey Gábor: Handabasa, avagy a fátyol titka. Martin McDonagh: A kripli. Móricz Zsigmond: Úri muri. Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja.
