Ha nem tudnánk, hogy egy kortárs kiállításra jöttünk, azt hihetnénk, hogy régészeti tárlatot nézünk a budafok-tétényi Magdolna Udvarban. A két alkotó, Bátai Sándor budapesti és Mohamed Abouelnaga egyiptomi képzőművész munkái ugyanis visszarepítenek minket az ókorba, az archaikus formák világába, mivel mindketten vonzódnak azok iránt.
Alkotói technikájuk szintén olyan hatást kelt, mintha a régmúlt tárgyait látnánk: Abouelnaga ezt kézzel merített papírral éri el, míg Bátai Sándor öntött papírműveket készít.
Kettejüket Verebics Katalin képzőművész, az egyiptomi alkotó felesége ismertette össze 2022-ben, ekkor találkoztak Bátai Sándor budapesti műhelyében. A két alkotó hamar felismerte, hogy a világuk, a stílusuk és az alkotói módszerük közel áll egymáshoz, ezért elhatározták, hogy a jövőben közös kiállítás rendeznek.
Búvópatak a földből
A tárlaton első blikkre is feltűnő, hogy a műveknek az anyagisága fontos szerepet kap, amire Pataki Gábor művészettörténész is kitért a kiállításmegnyitó szövegében. Kiemelte, a képzőművészetben a matéria tapintható, gyúrható mivolta a harmincas évek végétől, majd a második világháború következményeinek felmutatásakor lett hangsúlyos, és bár később kiment a divatból, búvópatakként tovább élt a huszadik század második felében és a jelenünkben is. – Azok fordulnak hozzá, akik elemi vonzódást éreznek az anyag, a föld transzcendens vonatkozásai és a belőlük előhívható emléknyomok iránt – fogalmazott a szakember, aki magyar példának a Matéria Művészeti Társaságot hozta fel, melynek tagja Bátai Sándor is.
Pataki emellett rámutatott a tárlat egyediségére is, mondván, az két eltérő földrajzi és kulturális közegben szocializálódott művész találkozásáról szól, illetve egymásra találásáról és alkotásaik spontán összecsengéséről. Abouelnaga és Bátai ugyanis a különbségek ellenére hasonlóan gondolkodnak a világról, az anyagról és a mű időbe vetettségéről.
Redukálni a formákat
– A Nílus-deltában fekvő Tanta városában születettem, majd az Alexandriai Képzőművészeti Akadémián végeztem festő szakon – mondta Abouelnaga, aki a városban a régi kéziratok és papírok iránt kezdett érdeklődni. A művészetére nagy hatással volt, amikor 1996-ban fél évig ösztöndíjjal Kiotóban tanulhatott, ahol a tradicionális, helyi növényekből készült japán kézművespapír, a vasi előállítását tanulmányozta. Ezek után a föld számos országába elutazott, így Indiába, Kínába és Mexikóba, hogy még inkább elmerüljön a papírművészet rejtelmeiben. Az alkotás örömét viszont másoknak is át akarja adni, így művésztelepeket szervez, tanít a Kairói Egyetemen, illetve siketnémáknak és megváltozott munkaképességűeknek mutatja meg, hogyan készül a kézzel merített papír. 2002-ben pedig megrendezte a Művészkönyv Biennálét (Artist Book Biennale) az Alexandriai Könyvtárban, illetve ebben az évben képviselte Egyiptomot a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén.
Bátai Sándor 1955-ben, Veszprémben született, fiatalon sokat járt a Balaton-felvidékre, ahol megragadták annak néprajzi és történeti emlékei. Később a kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott, ahol két mestere, Donáth Péter festő- és Pauer Gyula szobrászművész alkotói habitusa felszabadította benne a művészet iránti nyitottságot, hogy szabadon és több médiumban kísérletezzen. A nyolcvanas évektől már szabadúszóként dolgozott, kiállításokhoz készített katalógust és plakátot, a 2019-es, Műcsarnokban rendezett, Princípiumok című kiállításán pedig egy szakrális teret idézett meg, melyben inspirálta gyerekkora egyik kedvenc helyszíne, a tihanyi bencés apátság altemploma. A megnyitón Pataki Gábor találóan fogalmazott, amikor Nemes Nagy Ágnes egyik verssorát idézve azt mondta, Bátait immár több évtizede a „föld ismétlődő emlékei” foglalkoztatják, azokról készít merített papírral lenyomatokat. Az alkotó azonban nem másolatokat csinál ezekről a formákról, hanem azokat minél letisztultabban adja át, mivel a művészetében eljutott az alapformákig, a körhöz, a négyzethez és a kereszthez. Pataki szerint ez a redukáló vonás mindkét művésznél megfigyelhető, és egyes munkáikban már a civilizáció, a kultúra és a történelem jelei is megjelennek: a tárlaton Bátai esetében sírkövek lenyomatait látjuk, de azok feliratai szándékoltan jelszerűek, míg Abouelnaga képein fák ágaira helyezett papírok tűnnek fel, amelyeken szöveg olvasható.
Az alkotók művészetében embereket is látni, de azokat is csak jelzésszerűen: mindketten használnak régi, fekete-fehér képeket, akár családi fotókat, melyeket hozzáadnak, beépítenek műveikbe. Abouelnaga ezt a hatást az általa kikísérletezett transzfertechnikával oldja meg, mellyel a festett felületeket és a fotót ötvözi egymással, elmosva azok határait.
Birkózás az anyaggal
– Nagyon érdekes, hogy a galériában elsőre nem tudod megállapítani, melyik alkotás kinek a munkája – mondta Kocsis Katica esztéta a megnyitó után. Szerinte a látogató ezt azért érezheti, mert a művek olyanok, mintha a természet képződményei lennének, melyek a földből vagy a vízből bukkantak volna elő. – Mindkét művész szeret „birkózni” az anyaggal, vagyis nem egy konkrét terv alapján formálják azt, hanem hagyják a merített papírt alakulni. És mivel az sérülékeny, ezért helyenként csipkés lesz, és a széle letöredezik.Kocsis Katica úgy látja, az ilyen organikusnak ható alkotásokra azért is van manapság szükség, mert az átdigitalizált korunkban lassan minden virtuális lesz, és egyre több dolgot a képernyő felületén látunk. – Sokszor gondolkodunk el azon, hogy van-e a művészetnek értelme, és hogy az megmarad-e a jövőben. Én úgy vélem, hogy igen, hiszen pont az ilyen természeti formákból eredő művekkel térhetünk vissza az ősihez, az anyaghoz. Bármilyen okos lesz is a mesterséges intelligencia, ilyen alkotásokat nem fog tudni csinálni. Ezek a művek az emberi kéz és a természet közös munkái.
Infó: Rétegek. Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása. Magdolna Udvar (Budafok-Tétény) július 27-ig. (Csütörtök–szombat, 10–18 óra között.)
