Elszigetelt kis mesevilágba csöppentünk a törökmezői turistaház erdei tisztásához érkezve. A Waldorfesztet ugyanis idén is Nagymaroson rendezték meg, távol a nagyvilág zajától, testben-lélekben közel a természethez. Színes asztalok, díszes kirakodók, újrahasznosított anyagokból készült füzérek és egytől egyig kedves és nyitott emberek fogadtak minket az első pillanattól kezdve. – Itt tényleg mindenki jó fej? – hangzott el először, de korántsem utoljára napunk visszatérő kérdése. Utólag elárulhatom, igen. Ez a fajta pozitív, befogadó légkör pedig olyannyira kizökkentette a pesti ridegséghez szokott lelkünket, hogy a nap végére a szivárványos égbolt és a tűztáncbemutató sem lepett meg minket a spirituális álomvilág szépségei közt.
„Nem biztos, hogy teljesen éles a paprika” – hangzott el a mondat teljes komolysággal Lackó Péter vándorfényképész szájából. – „Közelebb kell tartanod, mert életlen a wcpapír” – hallhattuk némi változtatás után a portré alanyaihoz intézett újabb megjegyzést, ami
valószínűleg sehol máshol nem állná meg a helyét, itt a Waldorfeszt köreiben azonban mindennél természetesebbnek hatott.
A fesztiválra érkezők ugyanis az ambrotípia rejtelmeibe is beláthattak a fényképésznek köszönhetően, mely során a vörös fénnyel bevilágított lakóautóban ügyes-gondos kémiai eljárások után üveglapon előhívott portrékat vihettek haza.
A nappali foglalkozások a kreativitás és a Waldorf-szellemiség jegyében zajlottak, batikolás, nemezelés, agyagozás, festés, fafaragás, henna és edukatív beszélgetések is szerepeltek a programban, többek között a vályogházak építésének fortélyait is megismerhettük.
„Környezettudatosan létrehozták az otthonaikat, úgy hogy nem vettek fel lakáshitelt meg CSOK-ot”
– hangzott el két agyagcsattanás között, ugyanis a lelkes résztvevők gyakorlatban is kipróbálhatták, hogyan is épül fel egy vályogfal. Mint megtudtuk, a tehénlepényhez hasonló akusztikai hatás árulkodik a megfelelő kivitelezésről.
A fesztiválra érkezők között is sokaknak fontos a környezettudatos életmód, a diósdi Elena például, aki linónyomás és textilfestés után ült le mohaterítős asztalunkhoz, saját maga is vegán életmódot követ, három mentett tyúkja pedig jövőterve alapjául szolgál, állatfarmot szeretne nyitni Len-menhely néven a soproni erdő- és természetvédelmi szak elvégzése után. Lufi nevű kis kedvencét meg is formálta a különböző technikák segítségével, mi pedig rövid beszélgetés után a fesztivál nem hivatalos reklámarcául kiáltottuk ki. Saját készítésű ruhái, Duna parti fából faragott hajdísze, testvére gyártotta réz ékszerei és raszta gyűrűi, életszemlélete és kedvessége ugyanis valahogy elemien összefoglalta miről is szól a Waldorfeszt. – A hangulat miatt jöttem le – mesélte, ami gyakori a fesztiválozók körében, kicsik és nagyok, családosok és kutyával érkezők egyaránt a kikapcsolódás és teljes szabadság átérzése miatt jönnek, a koncerteken az előadók sokszor másodlagosak, a tánc és a jó hangulat viszont garantált.
Az időjárás nem mindig kedvezett sajnos, de a Forrás névre hallgató erdei színpadtér lankáin csak még különlegesebbé vált Vázsonyi János szaxofonkoncertje az esőcseppek monoton koppanásával kiegészülve. A koncert romantikájáról árulkodik a biztonsági őr hölgy hozzánk intézett kérdése – legalább megkérte a kezedet? – A sokadszorra tapasztalt közvetlenségre és vidámságra pedig két kuncogás közben nem is tudtunk mással válaszolni, mint igennel, melyet újabb kérdés követett – pörköltkészítésre, vagy nokedli szaggatásra? – Szóval, igen, ilyen ez a Waldorfeszt, és igen, itt tényleg mindenki jó fej.
A szakadó eső pedig később sem gátolta meg a közönséget, mezítláb ropták a Besh o droM zenéire a nagyszínpad előtti réten, majd, hogy még klisésebbnek tűnjön a leírásom, egy szivárvány is rámosolygott a mulatozó hippi-hadra. Azonban semmi sem tette giccsessé az élményt, nagyon puritán, családias, közvetlenségével bájos maradt továbbra is a fesztivál.
A Duckshell koncertjén, mikor már azt hittük mindent láttunk, a TörökmeZoo-ban megnevettetett kacagójancsiktól, a helyben beszerzett handpoke tetoválásokon át, a feketedióból készített ékszerekig, a semmiből tűzzsonglőrök jelentek meg a színpad melletti téren, a csillagos égbolt alatt táncoltatva a fénycsóvákat. Hasonlóan újszerű élmény volt a Szőnyi színpad feletti ponyvára vetített kép is, amit többek között két jénai tál fedője között mozgó fluoreszkáló folyadék segítségével hoztak létre. Csupa olyan élmény, amit kitalálni sem lehetne, egyszerűen át kell élni, a Börzsöny szívében, a nyár legszabadabb négy napján.
Négy nap a szabadság, a művészet és a Waldorf-életérzés jegyében