Forma-1;Osztrák Nagydíj;George Russell;

George Russell

- Verstappen és Norris az élen ütközött, George Russell nevető harmadikként nyerte meg a Forma 1-es Osztrák Nagydíjat

Nemcsak a futball Eb-n, hanem a Forma 1-ben is van dráma.

George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj vasárnapi futamát. A 71 körös viadalt sokáig magabiztosan vezette a címvédő Max Verstappen, ám a Red Bull holland pilótája legnagyobb riválisával, a brit Lando Norrisszal (McLaren) ütközött, amit Russell kihasznált és megszerezte pályafutása második sikerét. A második helyen Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája végzett, míg a harmadik Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője lett.

A pole pozícióból induló Verstappen nagyon simán eljött a rajtnál, az első kör végén egy másodperc volt az előnye. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Red Bull klasszisa simán diadalmaskodik, de az 52. körben egy elnyújtott kerékcserével magára húzta Norrist. Az összetett pontverseny első két helyezettje körökön keresztül hatalmas csatát vívott egymással, mígnem a 64. körben úgy értek össze, hogy mindkettejük autója defektet szenvedett el, Verstappen még tudott kereket cserélni és ötödikként célba ért, Norris viszont feladni kényszerült a versenyt.

A nevető harmadik Russell lett, akinek így a másik McLaren-versenyzőt, Piastrit kellett maga mögött tartania a hajrában, amit meg is tett, így a 2022-es Brazil Nagydíjon aratott sikerét követően karrierje második futamgyőzelmét ünnepelhette. A világbajnoki idény jövő hétvégén a Brit Nagydíjjal Silverstone-ban folytatódik.

Ez az esetleges távozás a futballvezetés krízisével is járna: a szövetségi kapitány lényegében egymaga legitimálta a mostani vezetést, ugyanis az MLSZ-vezérkar előtte kétszer is nagyon csúnyán mellényúlt.