Idén januártól fellángoltak a viták arról, hogy szükség van-e konzervatív fordulatra a köznevelés rendszerében. Vissza kell-e térni a poroszos elvekre épülő oktatáshoz, vagy a kompetencia alapú pedagógia határozza meg inkább a felülvizsgált Nemzeti Alaptantervet?
A kormány politikai céljai mentén alakította ki ideológiáját ahhoz, hogy a jövőben fel tudja építeni a kiválasztottaknak azt a csoportját, amelyik biztosítja az elit hatalmi céljait, és tovább erősíti az egyre merevebb társadalmi hierarchiát, ahol a mobilitás, az esélyegyenlőség nem érték, hanem politikai kockázat.
Azt a tényt el kell ismerni, hogy a napjainkban az iskolapadokban ülő alfa generáció tagjai teljesen más oktatást igényelnek, mint elődeik. Megváltozott a gyerekek idegrendszeri fejlődése: a rövidtávú memóriájuk erősödött a hosszútávú memóriával szemben, és a figyelmük nehezebben köthető le. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a generáció más, mint az x, y, z generáció, de egy „betűvel” sem rosszabbak, mint az előttük járók. Az ismeretanyag ezerszer több lett az elmúlt 25 évben, és akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligencia berobbanásáról, a klímaváltozásról és a háborúk okozta társadalmi szorongásról.
A sokféleség okozza a legnagyobb gondot a magyar oktatásban. Elég csak arra gondolni, hogy a speciális nevelési igényű (SNI-s) és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN-es) gyermekek száma 14 év alatt tízszeresére nőtt. A rendszer nem tud mit kezdeni a sokféleséggel - lehet, hogy nem is akar -. már az első osztályba lépő gyerekek között legalább három-négy évnyi különbség mutatható ki a fejlettségi szintjüket vizsgáló a difer mérések során.
A romló PISA eredményekre is reagálnia kell a rendszernek, mert ijesztő adatok szerepelnek az elemzésekben: az alulteljesítők rendkívül magas aránya és a kimagasló eredményt elérők aranyának csökkenése azt jelenti, hogy a megszerzett tudás alkalmazása nem elég hatékony. Ezzel párhuzamosan nagyon jelentős a képzett munkaerő elvándorlása mind az országból, mind Európából. A pedagóguspályát is érinti a magas munkaerőhiány. Az elaprózott településszerkezet és a diplomás bérekhez viszonyított alacsony átlagkereset miatt komoly munkaerőhiánnyal küzd a rendszer, annak ellenére, hogy csökken a tanulói létszám. Az ország jelenlegi költségvetési helyzete ezt a problémahalmazt még tetézi.
Ezekre a kihívásokra kell választ adnia az oktatási rendszerünknek, illetve a következő Natnak. 2025-ben esedékessé válik a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálata, a beválásáról a törvény szerint a kormánynak elemzést kellene készítenie. (2018-2021 között ez elmaradt.)
Egyes oktatáskutatók és ideológusok a fent felsorolt kihívások megoldását a poroszos oktatásban látják, aminek alapja a szerintük visszaállítható, megkérdőjelezhetetlen tanári tekintély. Pedig a megváltozott környezetben a gyerekek is változnak, amire nem tud választ adni a tanári tekintélyre épülő, klasszikus tanulási rendszer. A tanár tekintélyét nem a tantermi módszertan fogja visszaadni, hanem a megfelelő fizetés, a magasfokú autonómia, az értelmiségihez méltó életvitel feltételeinek megteremtése.
Amíg a nemzetgazdasági átlag alatt keresnek a pedagógusok, addig nem a legjobbak fognak a pályára jelentkezni. Ezzel párhuzamosan az oktatásban dolgozók munkaterheit is drasztikusan csökkenteni kell, nem lehet az a cél, ami most valóság, hogy áprilisra egyes kollégák a 200 túlórát is átlépik, és heti 32-34 órát tanítanak, az egyéb feladataikról nem is beszélve (felkészülés, javítás, iskolai rendezvények, versenyek, stb.).
Önmagukat konzervatívnak valló oktatáspolitikusok abban hisznek, hogy tovább kell növelni a tanítandó tananyag mennyiségét. A hivatkozási alapként szolgáló Szingapúrban 25 százalékkal csökkentették az alaptantervben meghatározott tananyagot, hasonló lépéseket tett Észtország és Portugália is. Sokan azt gondolják, hogy a gyerek csak akkor tanul, amikor tanítjuk, és csak azt tanulja meg, amit mi tanítunk neki. A XXI. századi környezetben ez álnaiv vélemény, hisz az interneten mindenki minden információhoz hozzáfér.
A konzervatívoknak azonban nem érdekük, hogy az ismeretek a tanulók számára hasznos, alkalmazható tudássá alakuljanak át. A porosz módszer lényege, hogy a tanár leadja frontálisan a hatalmi központ által összegyűjtött és meghatározott ismeretanyagot, amire amúgy ma már a mesterséges intelligencia is alkalmas lenne. A hatalom képviselői és sok pedagógus is attól retteg, hogy egyre kevésbé tekinthető a tanár a tudás kizárólagos forrásának - pedig ez már a valóság.
A tudás forrása napjainkban háromirányú is lehet. A formális és iskolai oktatásnak csökken a fontossága. Létezik nem formális oktatás, például szakkörök, tanfolyamok, magántanárok. Illetve van informális oktatás, ilyen a közösségi média, a mesterséges intelligencia hatása. Az informális térrel nem tud mit kezdeni a jelenlegi hatalom, bármennyire szeretné is uralni ezt a teret, de nem tudta még ellenőrzése alá vonni. A tiltás pedig könnyen a visszájára sülhet el, nem véletlen, hogy nagyon óvatosan kezelik az okos eszközök iskolai használatának korlátozását vagy tiltását is.
A konzervatívok azt hangsúlyozzák, hogy a gyermekközpontú oktatás következménye a tanári tekintély erőteljes csorbulása. Pedig a tanulóközpontú oktatás nem azt jelenti, hogy az van, amit a gyerek akar, hanem azt, hogy a tanulók ismereteihez, családi hátteréhez igazodva, egyénre szabottan fejlesztünk és tanítunk. Lannert Judit oktatáskutató összegyűjtötte, hogy mi a különbség a múltba vezető út és a XXI. század kihívásaira választ adni képes narratíva között: ezt az összehasonlítást láthatják a nagyobbik táblázatban.
Az új Nemzeti Alaptanterv kidolgozása során ügyelni kell arra, hogy ne kerüljön bele még több ismeretanyag. Kevesebbet kell tanítani, de annak a tudásnak biztos alapokon kell állnia. A tanulóknak nem többet kell tanulniuk, hanem alaposabban kell elsajátítaniuk az ismereteket. Nem tudunk a XXI. század ipari forradalmainak kihívásaira választ adni, ha folyamatosan viták - sok esetben álviták - folynak arról, hogy mit kell tanítani.
Magyarországon a jelenlegi oktatáspolitika irányítói már évekkel ezelőtt a tananyag tartalmi bővítésével, új tantárgyak bevezetésével válaszoltak az új kihívásokra. A rendelkezésre álló időkeret már nem bővíthető tovább, aminek az a következménye, hogy hihetetlenül zsúfolt lett a tananyag. Ezért a jól teljesítő tanulók is inkább memorizáló és ismétlő tanulási stratégiával tanulnak, és nem az információk közötti összefüggéseket, kapcsolatokat keresve mélyítik tudásukat.
Ezt a gondot tetézi még, hogy egyes tantárgyakat más területek rovására előnyben részesítenek a politikai akaratnak megfelelően, de nagyon kevés eredménnyel. A heti 5 testnevelés óra bevezetése sem azt eredményezte, hogy a magyar gyerekek fittebbek lennének - ellenkezőleg, a Covid óta jelentősen romlott a fizikai állapotuk.
A kisebbik táblázatból egyértelműen kiderül, hogy az alapkészségeket meghatározó tárgyak (anyanyelv, matematika, természettudomány, idegen nyelv, társadalomtudomány) sokkal kisebb aranyban szerepelnek a tantárgyfelosztásokban, mint a testnevelés és az egyéb tantárgyak. Miért is csodálkozunk azon, hogy a nemzetközi teszteken és a hazai kompetenciamérésekben is sokkal gyengébben szerepelnek a tanulóink, mit ahogy ezt eddig megszoktuk?
Volna bőven mit tennie az oktatási kormányzatnak, hogy előrébb tudjunk lépni, hogy jobb országos és egyéni eredmények szülessenek. A kérdés az, hogy megint erőből, a kizárólagosság arroganciájával alkotják-e meg az új Nemzeti Alaptantervet, vagy a tényeken alapuló kutatások, felmérések alapján a közmegegyezéshez közeli dokumentumot tudnak kidolgozni egy széles szakmai kör bevonásával. Az hazugság, hogy nem lehet konszenzust teremteni, csak akarni kell - lásd Észtország, Lengyelország, Portugália példáját. Kétségtelen, hogy ez sok időt és erőforrást is igényel, de a szándék a legfontosabb. Kompromisszumkész a kormány? A válasz hamarosan kiderül.
A szerző tanár, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.