Tajvan;számítástechnika;

A jövő technológiája elképzelhetetlen Tajvan nélkül

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) kétnapos hadgyakorlatot tartott Tajvan környékén nem sokkal azután, hogy május 20-án hivatalba lépett a szigetország új elnöke, Lai Csing-te. A kínai provokáció aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben, de ennek ellenére egy héten belül megnyílt a CompuTex Taipei nevű rendezvény, amely erősen felkeltette a globális technológiai és mesterséges intelligencia ipar figyelmét.

A nemzetközi technológiai vállalatok vezérigazgatói, köztük az Nvidia alapítója, Jensen Huang, az AMD elnöke, dr. Lisa Su és az INTEL vezetője, Pat Geisinger és mások mind Tajvanon gyűltek össze, hogy kiemeljék Tajvan fontos és stratégiai szerepét mint a globális AI-ellátási lánc jelentős központját.

A CompuTex Taipei kiállítás után az Nvidia részvény árfolyama rekordmagasra emelkedett, az AI chipgyártó értékelése átlépte a 3 milliárd dolláros határt, és az Apple-t megelőzve a világ második legértékesebb vállalatává vált. Jensen Huang nagyra értékelte Tajvant, mondván, hogy „minden, amit a cége csinál, Tajvanon kezdődik, mielőtt a világ elé kerül”. Kijelentette, hogy „Tajvan a meg nem énekelt hős, a világ szilárd pillére”.

Huang szerint Tajvan ellátási lánca, különösen a félvezető szektor alapvető fontosságú a globális AI-innováció szempontjából. Video üzenetében Tajvan térképét mutatta be, amelyet az Nvidia partnerei vettek körül, köztük a Foxconn és a Giant, amelyeknek itt, Magyarországon is van gyáraik. Az expó során a Foxconn bejelentette, hogy az Nvidiával közösen két éven belül egy fejlett számítástechnikai központot építenek a dél-tajvani Kaohsiung Software Parkban.

Az AMD vezetője, Su beszédében kiemelte, hogy a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC), a piacvezető tajvani chipgyártó, amely nemrég úgy gyárat létesített a németországi Drezdában, hosszútávú partnere az AMD-nek. Tajvan fontosságát hangsúlyozta, dicsérve Tajvan ipari környezetét és beszállítóit. Elmondása szerint Tajvanon találhatóak az AMD legfontosabb gyártási és K+F bázisai.

Miután a vállalat úgy döntött, hogy új chipgyárakat nyit az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban, a TSMC vezérigazgatója, dr. C. C. Wei elmondta, hogy a tajvani félvezetőóriás Tajvanon tartja a legmodernebb és legfejlettebb technológiáját. Az erős K+F és gyártási képességekkel, valamint a szellemi tulajdonjogok védelmével Tajvan stratégiai célpontnak számít a globális technológiai iparban partnereket kereső vállalatok és befektetők számára. A felhőalapú számítástechnika és a magánéletet, a biztonságot és az emberi jogokat védő tiszta hálózat iránti igény kielégítése érdekében a szerverek 90 százalékát tajvani vállalatok készítik olyan IT-technológiai óriások számára, mint az Amazon, a Google, a Facebook, a Microsoft, a Dell és a HP.

A generatív mesterséges intelligencia iránti kereslet fellendülése még inkább aláhúzta Tajvan kulcsszerepét a félvezető és mesterséges intelligencia szervergyártásban, a kínai elnyomás folyamatos fenyegetése ellenére. Május 20-i beiktatási beszédében Tajvan új elnöke, Lai Lai békejobbot nyújtott Kínának a konstruktívabb párbeszéd érdekében. Csapata a nemzetközi közösség erős támogatását is elnyerte. Az Egyesült Államok, valamint több hasonlóan gondolkodó demokrácia, például Japán, Dél-Korea, Ausztrália, valamint számos EU-tagállam elismeri Tajvan stratégiai jelentőségét az IT-technológiában és a globális félvezető-ellátási láncban.

E globális technológiai vállalatok látogatásai és kijelentései, amelyek Pekingnek a Tajvani-szorosban történt kardcsörtetését követték, megnyugtatják a világot, hogy Tajvan nem csupán a globális technológiai piac és ellátási lánc kulcsfontosságú szereplője, hanem a geopolitikai helyzetet potenciálisan megváltoztató tényező is.

Ha a Tajvani-szorosban katonai konfrontációra kerül sor, az hatalmas gondot okozna a regionális rendnek, és tönkretenné a globális ellátási láncot a félvezető-üzletágban.

Az elmúlt 8 évben Tajvan egyre nagyobb támogatást kapott a nemzetközi közösségtől sikeres demokráciája, az indo-csendes-óceáni térségben elfoglalt stratégiai helyzete, valamint a globális félvezetőpiacon betöltött meghatározó szerepe miatt.

Annak ellenére, hogy Kína továbbra is egyoldalúan fokozza a feszültséget a szorosban és megpróbálja megváltoztatni a régió status quóját, a tajvani kormány ígéretet tett arra, hogy a régió békéjének és stabilitásának fenntartása érdekében együttműködik a többi érdekelt féllel.

Joe Biden amerikai elnök nemrég ötödik alkalommal hangsúlyozta a Times magazinnak adott interjújában, hogy ha Kína megtámadja Tajvant, Washington nem zárja ki annak lehetőségét, hogy amerikai csapatokat küld Tajvan megsegítésére. Valójában az USA már egy sor „megelőző diplomáciai intézkedést” elfogadott biztonsági szövetségeseivel, hogy elrettentse Kínát a Tajvannal szembeni esetleges katonai lépéstől. A Biden-kormányzat pedig nemrég jelentette be a 14. fegyvereladási megállapodását Tajvannal.

A demokrácia és a technológia terén elért tajvani eredmények nem adottak, hanem kiérdemeltek. Annak ellenére, hogy csak 12 ország ismeri el hivatalosan a Kínai Köztársaságot (Tajvant), a világ legtöbb országa megbízható és konstruktív félként tekint rá.

Tajvan kormánya és népe az elmúlt évtizedekben keményen dolgozott, hogy megmutassa a világnak: a globális technológiai és mesterséges intelligencia iparban nélkülözhetetlen partnerré vált. Tajvan továbbá bebizonyította a nemzetközi közösségnek, hogy a gazdasági és technológiai fejlődésben elért sikerei a demokratikus intézményein, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend tiszteletben tartásán alapszik.

Európának, különösen Magyarországnak fel kellene karolnia Tajvant.

A szerző a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda vezetője

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.