De mindegy, akárhogy is, telítődtem. Ráadásul a szurkolói preferenciáim is eltűntek. Régebben tudtam, hogy mindig a németek ellen, mindig a kelet-európai országokért. Szinte semmi nem maradt ebből a homogenizálódó európai térben.
Mégis odaülök minden mérkőzésnél a tévé elé, és bámulom a képernyőt. Így lesz ez a trófea átadásáig. De miért? Megszokásból, lustaság palástolásból, vagy hogy ne okozzon gondot a közös téma egy beszélgetésnél? Nem. Egyszerűen felvillanyoz, hogy történik valami. Valami, amiről elhitetik, hogy fontos a világ folyása szempontjából, és engem is beavatnak, megengedik, hogy tanúja legyek. Eseményt követek milliókkal, amelynek ismerjük a célját, a szabályait, érteni véljük értelmetlenségét. Amelyben a tudásnak, a kiszámíthatóságnak, és a bármit felborító véletlennek, esetlegességnek ugyanolyan siker-bukás sodrása van, mint a mindennapjainkban. Ha van foci Eb, van emberi, társadalmi lét. Legalább az illúziók szintjén.
Ebben az illúzióteremtésben egyre látványosabb szerepet játszanak maguk a tévéközvetítések. Talán nem túlzás állítani, ezek a legnagyszabásúbb, legartisztikusabb műsorok. Visznek magukkal akkor is, ha már egyhangúnak érezzük a focit. Kamerák a stadion minden szegletében, drónokon, földön, égen. A helyzetek lassított visszajátszása számtalan szemszögből. Közeliben a játékosok, edzők, nézők reagálásai. (Cristiano Ronaldót annyit mutatják, hogy pszichológiai esettanulmányt lehetne írni viselkedéséről.) A korszerű technika minden eszköze be van vetve, az adásrendezők pedig rutinszerűen olyan élvezetes, sokrétegű, jó ritmusban tartott, feszült audiovizuális élményt teremtenek belőle, amely erősebben felvillanyozhat, mint a személyes jelenlét az izzó arénában.
A kommentátorok óriási háttér-információs és statisztikai bázisból szemezgethetnek. Egyre jobban megy nekik. Megfelelő pillanatokban vetik be őket, könnyedén, egyszerű érdekességként. Válogatottunk meccseit sajnos még mindig túllihegik egy kicsit. Elgondolkozhatunk, miért hatott a szurkolói hangú közvetítés természetesen Szepesinél, és mi a baj vele most. Úgy érzem, akkoriban még igazi kedvencekről beszélhettünk, akiknek élveztük is a játékát. A jelenkori csapatainkhoz minden hájpolás ellenére sem köt efféle bensőséges kapcsolat. Szurkolni kell nekik, fejet kell hajtani eredményeik előtt, kívánni kell számukra a sikert, de a lelkesedés, az izgatott hang mégis valahol mesterkélt marad. Érzelmi szinten hiányoznak az őszinte érintkezési pontok.
Ha a tévénéző szeretné a játéknál tovább nyújtani a szeánszot, kap a stúdióból, olykor a helyszíni tudósítóktól szép, hosszú felvezetést, levezetést, szakértői értékelést, történeti áttekintést, sajtótájékoztatós nyilatkozatokat. Az elemzők okoskodásaitól még mindig sokan másznak a falra. Eszembe jut egy távoli rokonom, aki jó régen azt fejtegette, hogy a foci egyszerű sport: a középpályás kiadja a labdát a szélsőnek, az lefut az alapvonalig, beadja, a középcsatár meg belövi. Ennyi. Hát, nem ennyi. A sportcsatornák egyre jobb, színesebb, szerepét mind pontosabban érző szakértői gárdája találó megállapításaival, helyzetelemzéseivel hasznos betekintést enged a labdarúgás rejtelmeibe. A kivetítőn szemléltetett epizódokon meggyőzően rajzolódnak ki a taktikai elképzelések, a megtervezett támadási-védekezési együttmozgások, a terek lezárására illetve megnyitására tett erőfeszítések. És ha odafigyelünk, idővel egészen másképp nézzük a meccseket. Az unalmasnak tűnő passzolgatásnál például észrevesszük a szervezett csapatmozgásokat, látjuk, milyen erős a védelmi fal, hogyan keresik rajta a rést.
Egyszóval, sok mérkőzés okozott csalódást, de közvetítés egy sem. Hiába, ez volt és ez maradt a tévé legfőbb erőssége: az élő közvetítés. A jelenidejűség. Odavinni a nézőt az eseményre, sportviadalra, színházba, koncertre, tüntetésre, parlamentbe, választási eredményváróra. Vagy akár élő beszélgetésre, tehetségkutatóra. Erre a streaming csatornáknak egyelőre nincs hasonló kapacitásuk. Megcsinálják, fontos helyeken tudnak ott lenni, de részletekbe hatoló, sok rétegű élményt csak a televíziók képesek adni. Nem is látszik más járható út számukra, ha fenn akarnak maradni.
Csupán egy kérésem lenne a jelenlegi magyar kormánypárt köztévéjének sportcsatornájához: ha már nem képesek tárgyilagos hírszolgáltatásra, legalább itt hagyjanak fel a cinikusan pártos, egyperces hírösszefoglalókkal! Olyan szép létillúzióba ringatnak a közvetítések, nem kéne megtörni lélekromboló „úristen, hol élünk?”-kel. Egy percre sem!
