végrehajtók;Schadl György;

189 milliót keresett Schadl György, ameddig a börtönben ült

Bár felfüggesztették, de helyettese így is termeli a pénzt. 

Szinte a börtönben ülve megkereste lehetséges pénzbírságának összegét a végrehajtói kar korábbi elnöke - derül ki a 24.hu cikkéből.

A portál beszámolója szerint Schadl György összesen 189 millió forintot keresett az érdekeltségében álló végrehajtói irodákkal. Utóbbi már csak azért is figyelemreméltó, mivel az ügyészség a végrehajtandó szabadságvesztés mellett 200 millió forintos pénzbírságot is fizettettne a kar korábbi, korrupcióval vádolt elnökével. 

Egyébként Schadl György tulajdonrésszel rendelkezik felesége végrehajtói irodájában is, aki ugyancsak vádlottja a büntetőügynek. Bár mindkettejüket felfüggesztették az eljárás ideje alatt, helyettesítéssel más végrehajtók vették át a munkát, amiért tíz százalékos tulajdonrészt kaptak. Vagyis ez azt jelenti, hogy a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is Schadl Györgynek, illetve feleségének jár. Ez utóbbi az elmúlt két évben több mint 425 millió forint volt.