- Schiff András: Magyarországon is mozog valami, de ez még igen kevés a lelki üdvösséghez

A kismartoni Esterházy-kastélyban vezényelt és zongorázott. Akik hallani akarják önt, legalább idáig el kell utazniuk, hiszen itt rendszeresen fellép, amit Magyarországon már 2012 óta nem tesz meg. Mint akkor mondta, addig, amíg „Magyarország a tévútról, amelyre lépett, vissza nem talál az európai útra”. Hogyan látja az európai parlamenti és a magyar önkormányzati választások eredményeit? Mintha az európai út sem igazán arra tartana, amerre szeretnénk. Múlt vasárnap volt az előrehozott francia választás, az első körben aratott Marine Le Pen pártja, bár az, hogy hova jut, csak holnap fog kiderülni.

Ez az Európa már rég nem az, mint amit szerettünk. Nem ilyen lovat akartunk. Magyarországon is mozog valami, de ez még igen kevés a lelki üdvösséghez.

A múlt héten lezajlott az EU-s fő tisztségviselők megválasztása is, a magyar miniszterelnök nem sok szóhoz jutott ennek során, sőt, a Fidesznek jelenleg még frakciója sincs az Európai Parlamentben. Épp a napokban jött létre a megállapodás az FPÖ-vel: Jörg Haider nincs, de az a szellem, amely néhány évtizede hatalomra segítette, úgy tűnik még ugyanúgy él Ausztriában. Milyen most Ausztria politikai képe? Jobb vagy rosszabb, mint negyedszázada, amikor elhagyta Magyarországot?

Ausztria politikai képe semmivel sem jobb, mint negyedszázada. Sőt! Ismeri a viccet, miszerint a második világháború után sikerült elhitetniük a világgal, hogy Hitler német volt, Beethoven pedig osztrák. Ennek a sötét múltnak a feldolgozása a mai napig nem történt meg, szemben Németországgal. Egy példa: Bécs központjában ma is áll a Dr. Karl Lueger Platz, szoborral a közepén. Ez az úr Bécs városának polgármestere volt 1897–1910 között. Hírhedt antiszemita, a fiatal Hitler tőle tanulhatott. Hihetetlen, hogy ez a tér ma is róla van elnevezve.

Egyre erősebb az ellenkezés Orbán Viktor személyével szemben, nem nagyon hagynák, hogy elszabadult hajóágyú legyen az Európai Unió soros elnökeként. Most is olyan vészjóslóan látja a helyzetet, mint 2011-ben, amikor nyílt levelet írt a Washington Postban?

Ma már nem tulajdonítanék ennek akkora jelentőséget. Tulajdonképpen nem számít.

2012-es elhatározásának egyik fő oka volt az élénkülő antiszemitizmus. Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken a múlt héten azt mondta, hogy a magyar „kormányzati tisztségviselők antiszemita retorikát használnak”. Mire azt válaszolta Szijjártó Péter, hogy különösen nonszensz ez a vád egy olyan ország külügyminiszterétől, ahol az elmúlt időszakban kirívóan megemelkedett a zsidó emberekkel szembeni félelemkeltő támadások száma és ahol az egyetemeken antiszemita lázadásokra került sor. Mindeközben Izrael futballválogatottja és klubcsapatai a következő szezonban újra Magyarországon játsszák mérkőzéseiket, mert nálunk biztonságban érzik magukat. Valóban ennyire egyszerű volna a helyzet?

Álljon meg a menet! Magyarországon nincs hivatalos antiszemitizmus, pedig lenne rá igény. Furcsa módon ez szinte az egyetlen „európai” ország, amely támogatja Izraelt. Még Bayer Zsolt is – aki annak idején engem és a Kohnokat az orgoványi erdőbe delegált volna – hirtelen filoszemita lett.

Mikor korábban az izraeli futballválogatott Budapesten játszott és a tisztelt nézők kórusban énekelték, hogy „mocskos zsidók” – képfelvétel is van róla – akkor az akkori igazságügyi miniszter Dávid Ibolya válasza a kérdésre, mit is gondol erről, emígyen szólt: „Nem értek a focihoz.” Ki emlékszik – rajtam kívül – erre? Az viszont való igaz, hogy ami ma az amerikai és európai egyetemeken történik, az olyan felháborító, hogy nincsenek rá szavaim.

Sok magyarral találkoztam Kismartonban, bizonyára nagy sikere volna itthon is egy hangversenyének. Semmilyen formában nem merült még fel, hogy mégis ad egyet, a rajongók kedvéért?

Ha az ember következetes akarna lenni, akkor ma szinte sehol nem léphetne fel. Ha megkérdezné, melyik az az ország, ahol legszívesebben zenéltem, a válasz egyértelműen Oroszország, elsősorban Szentpétervár. Ahogyan ott az emberek átélik és a lelkükkel hallgatják a zenét, ahogyan Puskin, Dosztojevszkij, Ahmatova lakásaihoz naponta friss virágot visznek, az páratlan az egész világban. Mindezek ellenére számomra egyértelmű, hogy a mai helyzetben nem mehetek oda, mert az azt jelentené, hogy egyetértek a putyini politikával. Ha nem tudnék magyarul, akkor engem sem zavarna annyira Orbán Viktor és a Fidesz. Számtalan külföldi kollégám jár Magyarországra koncertezni, remekül érzik ott magukat, és halvány lila fogalmuk sincs róla, mi is folyik ott. Nem is igen érdekli őket.

A könyveiben szereplő írásaiból, interjúiból úgy tűnik, hogy az egyetemes és ezen belül az európai kultúra kiemelkedő 3-400 évének látja az elmúlt századokat. Azok a zeneszerzők, Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Brahms, akiket a leggyakrabban és legszívesebben játszik – meg író és képzőművész kortársaik alkottak ekkor. Mi az ebben a korszakban és ezekben a művekben, ami olyan kivételes? Mitől azok? Mit lehet még ma is újat találni bennük, miért lehet őket újra és újra előadni?

Nem csupán 3-400 év, sokkal több. A tudomány és a művészet az, ami az embert emberré teszi és a többi lénytől megkülönbözteti. A madarak is építenek csodálatos fészkeket, de az mégsem egy piramis, vagy Brunelleschi dómja. A csalogány éneke és a Fúga Művészete (Bach: Die Kunst der Fuge) között is van némi különbség. Bach pontosan tudta magáról, ki is ő, de az istenadta tehetségét a közösség javára tudta fordítani. Őt nem a saját hírneve, vagy sikere ösztökélte. Azt hiszem és remélem, hogy ez minden igazi művészre érvényes. Mindannyian hiúak vagyunk, de próbáljunk megszabadulni hiúságunktól, vagy legalább is mérsékelni azt.

Többször mondja azt is, ez a kultúra, műveltség, eltűnőben van. Miben nyilvánul ez meg? Technikai értelemben biztosan létezik ma is bachi vagy mozarti minőségű zeneszerző, ez statisztika – de mi az, ami nem engedi olyan egyéniséggé válni őket, mint elődeiket? Mi és mikor romlott el?

Egy újabb vicc. A német kultúra evolúciója három névben: Schopenhauer, Adenauer, Beckenbauer.

Bachi vagy mozarti minőségű zeneszerző ma egyáltalán nem létezik. Az ilyenek egyszer egy évezredben születnek és a mai humusz teljesen alkalmatlan rá, hogy ilyen egyéniségek kibontakozhassanak. Ez már rég elromlott. Bartóknak még sikerült. De hol van manapság egy olyan tiszta ember, mint amilyen ő volt?

Összefügghet ez a politikával? Nincs szükség kiművelt emberfőkre? Úgy tűnik, most itt nálunk különösen rossz a helyzet, a gazdasági válságra való hivatkozással kevesebb a hangverseny, főleg neves külföldi fellépővel. Idén csak egy sorozat Ring volt a Müpában, és még arra is lehetett jegyeket kapni az előadások előtt.

Persze, hogy összefügg. A politika megszabja a dolgok hierarchiáját. Mi a fontos, mi kevésbé fontos és mi lényegtelen. Orbán Viktornak a legfontosabb a labdarúgás, ide ömlik a pénz. És mindezek dacára ilyen gyalázatosan futballoznak. Képzelje el, mi lenne itt, ha most lenne egy Aranycsapat?

Az is egy szakma, és bizony nagyon nehéz. Lehetetlen mindenkinek a kedvében járni. Mégis úgy gondolom, hogy egy olyan politikus, akinek a kultúra, a tudomány, a nevelés igazán fontos, az másként látja a világot.

Mit lát biztatónak a jövőre nézve?

Tulajdonképpen semmit. De változatlanul hiszek abban az értékrendszerben, amelyet most el akarnak pusztítani. Remélem, ez nem fog sikerülni.