Nem szeretem az olcsó mondatokat. Azokat hívom így, amelyekben minimális tapasztalat, tárgyi tudás keveredik sok-sok érzelmi töltettel, és általában nagy hatást szeretnének vele kiváltani. Nem véletlen, hogy a politikusok a műfaj legnagyobb felhasználói. Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter a Rákóczi Szabadegyetem szombati panelbeszélgetésén például azt találta mondani a minap, hogy „a világ legjobb dolga magyarnak lenni”. El is hinném neki, ha korábban francia, indiai, szenegáli és eszkimó is lett volna, tehát ha lenne valódi összehasonlítási alapja, minimális kitekintése, mert több évet élt volna a föld számos pontján, és nem azért mondaná, mert ezzel a sekélyes nacionalizmussal mindig lehet egy kis politikai hasznot kisajtolni az efféle megerősítésre éhes közönségből.
És még ezt is lehet fokozni, hiszen hozzátette, „a nemzetünknek küldetése van, ezért az az elvárás, hogy a magyar fiataloknak törekedniük kell arra, hogy mindig jobbnak kell lenni másoknál”. Elmondani sem tudom, hogy mennyire idejétmúltnak érzem a küldetés fogalmát, amely oly gyakran sodort a háborúba nemzeteket a történelem során, mert érvényt akartak szerezni hagymázas gondolataiknak. De ha magyarnak lenni a világ legjobb dolga, akkor miért akarunk még jobbak lenni másoknál? Akkor küldetés helyett, miért nem dőlünk hátra, és élvezzük ki ezt az állapotot? Vagy akkor igazán jó, ha ezt mások orra alá dörgölhetjük?
Én lassan a harmadik országban élek huzamosabb ideje, belekóstolhattam egy kicsit a románok és az osztrákok életébe, és egyelőre teljesen meg vagyok elégedve a magam identitásával, miközben igen sokat tanultam tőlük. Úgy gyarapodtam, hogy közben semmit nem adtam fel a magyarságomból. Eszembe jut erről egy megmosolyogtató történet. Nick Thorpe 1983 óta él Budapesten, mint a BBC kelet-közép-európai tudósítója. A fia pedig, aki remek gördeszkás, egyszer interjút adott egy szakfolyóiratnak, és arra a kérdésre, hogy angolnak vagy magyarnak tartja-e magát, azt felelte: száz százalékban magyar, ötven százalékban pedig angol. Ám ami nem stimmel matematikailag, az nagyon is stimmel az életben: minden új nyelv, új szemszög, új kultúra csak színtiszta nyereség. Az európaiságunknak is ez a folytonos gyarapodás, ez a csillapíthatatlan kíváncsiság lenne a lényege. Valamit mindig hozzáadni a szász százalékhoz.
Ha tehetném arra biztatnám a mai magyar fiatalokat, hogy pont az efféle mondatokat (a világ legjobb dolga…) ne higgyék el első hallásra, hanem járjanak utána. Legyenek kíváncsiak, keresgéljenek nyitott szemmel, őrizzék meg a kételyeiket. Az sem fontos, hogy mindig jobb legyenek másoknál, csak az örökké frusztráltak sanyargatják magukat ilyesmivel. Az, aki efféléket állít, láthatóan nem sokat fogott fel a kultúra sokszínűségéről, a százötven százalék tágasságáról, a világ milyenségéről. Hankó Balázsnak szavazókra van szüksége, rövidtávú politikai kielégülésre, amit a felcsendülő taps vélhetően meg is adott neki. És olyan fiatalokra, akik a készen kapott válaszokat szeretik a kínzó kérdések helyett.