– A könyvben klasszikus konfliktus rajzolódik ki az ismert, művészi hivatásának, szenvedélyeinek élő apa és a mindennapok ritmusát választó gyerek között. Ingmar Bergman filmje, az Őszi szonáta nagyon mélyen ábrázolta ez a fajta kapcsolatot.
– Ezt a Bergman-filmet sajnos nem láttam. De apám fő lelki problémája kétségtelenül az volt, hogy nagyapám gyakorlatilag sosem volt jelen az életében. Nehéz valakivel kapcsolatot kialakítani, akár küzdeni vele, ha nincs jelen. Úgy érzem, Andrew az apja árnyékával birkózott, ami mély nyomott hagyott a tudatában, életszemléletében.
– Az önéletrajzi írás meghatározó témája az otthontalanság. Andrew nem tudja megtalálni az anya- vagy inkább az apaföldjét.
– Igen, erős az otthon keresésének szála. Apám különféle utakkal próbálkozik, amelyeken leginkább Anglia és Magyarország testesíti meg az otthon érzését számára. Magyarország a családi kötődés felől jelent kapaszkodót számára, részben olyan embereken keresztül, akik képesek felidézni benne korán elhunyt anyja alakját. Anglia pedig a felnőtté válás folyamatában képviselt otthont számára. Védelmet, menedéket nyújtott neki. Az igazi otthont biztosító mély emberi kapcsolatra azonban jóval nehezebben talál rá, mert az apjától nem kapja meg. Jól érzékelhető a kétségbeesett igyekezet, hogy létrehozzon magának egy családot helyettesítő hátteret.
– Nagyapja számára is problémát jelentett az otthontalanság?
– Nem hiszem, legalábbis ebben az értelemben. Ő nyugtalan természet volt, ami állandó mozgásra, utazásra sarkallta. Bár meggyőződésem, hogy valahol mélyen vágyódott Magyarország után, hiszen azonnal hazatért, amint erre lehetőség nyílt. Így volt ez a második világháború után, 1946-ban is, amikor a családi kapcsolatok, a szeretett elvesztése hazatérésre ösztökélte Amerikából. Mégsem mondanám, hogy nagyapám olyan mértékű hazátlanságot érzett volna, mint apám. Annyira lekötötte saját személyiségének formálása, hogy a másokkal való kapcsolatra nem maradt elég energiája.
– Furcsa, hogy miért szerette édesapja annyira Angliát. Az iskolában bántalmazták, verték, a könyvnek ez a része dickensi hangulatú. Mégis Philadelphiát tartja vadnak, Kanadát unalmasnak, az 1970-es évek elejének Magyarországáról pedig lekezelően ír. Én akkor voltam itt gyerek, és nem vertek a suliban…
