Ezt a bizonytalan eredetű szállóigét – Extra Hungariam non est vita, Magyarországon kívül nincs élet – a tizennyolcadik századi elmaradott nemesi társadalom önelégültségének jellemzésére szokták idézni. A nacionalista szellemiség gőgje nem halt ki a századok során, áthatja a mai vezető kétharmad politikáját is.
A kormányfő nem mondja ezt – tudjuk, nem tartja sokra a humaniórákat –, de hirdeti, hogy mi vagyunk Európában a legkülönbek, a legfontosabb, hogy „bennünket, magyarokat” mi érdekel és mi nem, mit engedünk meg és mit nem a határainkon belül és kívül, rólunk és nem rólunk szólva. És a kormánypropaganda csakugyan hatásos. Az Eb magyar-skót mérkőzésen felálló magyar szurkoló „Skirt is for women” feliratú táblával üzent a skótoknak, hogy a tizenhatodik századtól használt férfiszoknya, a kilt, amelyet néha Károly király is magára ölt, mennyire férfiatlan. Látható, hogy a kormánypárt „no gender” propagandája termékeny talajra hullott.
Magyarországnak jutott 2024 júliusától az EP soros elnökének szerepe, mostantól kezdve sokkal többen hallgatnak és figyelnek ránk. Naggyá tesszük Európát – ezt ígéri Orbán. Ambiciózus vállalkozás. Különösen, mivel az Európai Parlament jelenlegi állapotát így ítélte meg a Kossuth Rádió egy júniusi műsorában: "A sunyiság ott egy nyálas, váladékos, nyálkás közeg." Európai politikustársairól is rossz a véleménye. Manfred Webert, az Európai Néppárt elnökét nemrég egyenesen Belzebúbhoz – a sátánhoz, a bibliai gonoszhoz – hasonlította. Nem könnyű ezzel a modorral barátokat szerezni. De Orbán amúgy is a magányos vitéz, a seregnek utat mutató lánglelkű vezér szerepét osztotta magára.
Legfőbb programpontja: bennünket nem érdekelnek sem Oroszország, sem Ukrajna érdekei, csak a béke. A békeharc jegyében a magyar kormány tizenegy követelést intézett Ukrajnához, ezeket Szijjártó Péter adta át idén januárban, ungvári látogatása során. Ezekről a magyarországi média szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatosak. Szerencsére az Ukrainska Pravda részletesen ismertette őket. Szerepel közöttük, hogy Ukrajna változtassa meg a választási rendszerét úgy, hogy magyarok is bekerülhessenek saját jogon nemzetiségi képviselőként a parlamentbe. Ez viszont csak egy országos népszavazást követő alkotmánymódosítással lenne elérhető. Hadiállapot idején pedig nem írható ki a törvények szerint népszavazás.
Orbánék követelik továbbá annak a jogszabálynak a visszavonását, amely szerint minden választott tisztségviselőnek beszélnie kell a nemzeti nyelvet, és a testületi üléseken ukrán nyelven kell felszólalnia. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy be lehet választani a helyi önkormányzatokba vagy akár a parlamentbe is olyan ukrajnai magyart, aki nem tud ukránul, és kizárólag magyarul hajlandó beszélni.
A magyar kormány tehát nem kíván beleszólni Ukrajna belügyeibe, csak lényeges alkotmány- és törvénymódosítást követel tőle. Egy kétéves háború után kivérzett országot a minimális támogatás ígéretével így megzsarolni – ez bizony nem a racionális döntéshozás és az emberi együttérzés jele. Így alakul az Orbán kormány viszonya legközelebbi szomszédunkkal.
Mi a helyzet a távoli országokkal? 2023 októberében jelentette be Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter, hogy 200 tagú katonai kontingenst küld a Közép-Afrikában fekvő Csádi Köztársaságba, amely a környező hat országban, pl. Líbiában, Szudánban, Nigerben is „végezhet katonai feladatokat”. Miután külföldi kapok, köztük a Le Monde is folytatott kutatásokat és közölt fényképeket a magyar katonai vezetőkről, a honvédelmi miniszter beismerte a miniszterelnök fiának, Orbán Gáspárnak a jelenlétét. Közölte, hogy századosi rangban szolgál a misszióban, és felkészültsége, nyelvtudása alapján hozzájárul annak sikeréhez.
Jelentős kormánytámogatásban részesült a csádi misszió. Ez a hivatalos magyarázatok szerint humanitárius, menekültellátási, képzési és fejlesztési központ kialakítását célozza. Idén márciusban Nagy István agrárminiszter is ellátogatott a térségbe, és a két ország mezőgazdaságának együttműködéséről nyilatkozott.
Az alapvető kérdésre – mi dolgunk van nekünk Csádban – az érdeklődő újságírók kormánykörökből azt a választ kapták, hogy az afrikai lakosság támogatásával azt akarják elérni, hogy kevesebben induljanak Európába, csökkenjen a migránsnyomás. Ez nem tűnik meggyőző magyarázatnak, hiszen a menekülők elsősorban Észak-Afrikából indulnak el, és nem az alsóbb régiókból.
A Vsquare hírlevele szerint Orbán Gáspár zárt körben azzal indokolta a csádi missziót, hogy kőolajat és uránércet keresnek a területen. Ez további kérdéseket vet fel: mi érdeke lenne egy olyan távoli és viszonylag szegény országnak, mint Magyarország ezeknek az ásványkincseknek a kitermelésében, hiszen a megfelelő eszközei is hiányoznak hozzá. Nyilvánvaló, hogy a kitermelésben orosz közreműködésre számítanak.
Ezzel összefüggésben látott napvilágot az a hír, hogy az Orbán-kormány katonai hírszerző központot szándékozik létrehozni Csádban, ez pedig orosz érdekeket szolgálhat. Nyilvánvaló, hogy Prigozsin tavalyi halála és a Wagner-csoport részleges szétszóródása miatt az oroszok befolyása meggyengült az afrikai kontinensen. Márpedig fontos számukra a jelenlét ezen az ásványkincsekben gazdag földrészen.
A magyarok által felállítandó katonai központ nem az EU-n és nem a NATO-szövetségen belül működne, és az ENSZ-hez sem lenne semmi köze – nyilatkoztak szakértők a médiának. Akkor vajon kihez lenne?
Hogy is mondta Orbán? Őt nem érdeklik az ukrán érdekek. Ezt bebizonyította a teljesíthetetlen követeléseivel. És az orosz érdekek? Erre aligha a nemleges a helyes válasz. Láthatólag annyira fontos neki a csádi katonai misszió, hogy tekintet nélkül a veszélyre a saját fiát küldte oda. Hogyan lesz ebből európai béke, ami állítólag a legfőbb célja lenne?
A legfontosabb kérdés pedig az: hogyan szolgálják ezek a gyanús politikai trükkök Magyarország érdekeit? Ha nem a miénket, akkor bizony kiét? Ezekre a kérdésekre várjuk tőle a választ. És nemcsak Hungaria határain belül.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.