A Millenáris Parkban a Nemzeti Táncszínház mögött felállított kicsi színpadon nyitó előadásként láthattuk a Magyar Állami Népi Együttes koreográfiáját. A Körtánc valóban egyfajta panorámaképet nyújt a Kárpát-medencében élő népek virtusáról, mozdulatairól, a felcsendülő népdalokon keresztül pedig lélektanáról is. A sokféle népi hangszert felvonultató zenekar ritmusaira Mihályi Gábor rendezésében főként nagy és kisebb együttesek, valamint szólók váltogatják egymást. Pál István Szalonna zeneszerző ismeretét, rutinját és alaposságát dicséri, hogy nem hangzik el kétszer ugyanaz a dallamvilág.
Az, hogy éppen melyik népcsoportból kapunk a hetven perces antológiában ízelítőt, főként a népviselet, a tánclépés, a dallamok, valamint a dalok nyelvezete enged következetni. Így válunk többek közt a szlovák, a cigány, a ruszin és a horvát tánckultúra részesévé is.
A több koreográfus által összeállított táncsorozatban a legtöbb koreográfia a férfiak erőteljes és szenvedélyes mozdulatain, szólóban bemutatott láb virtuozitásán és kemény lépésein alapul, a pergő szoknyás nők inkább kiegészítő elemekként léteznek a páros táncokban. Ők aztán énekben, a tánccal fűszerezett népi játékban kapnak nagyobb figyelmet, illetve egy külön körtáncban mutathatják meg, hogy mekkora ereje van a női kopogósoknak is, ha együtt verik oda a lábukat színpadhoz.
A Körtánc lényegi üzenete tényleg az, hogy együtt táncolnak. Akkor visszhangzik a Millenáris, ha mindenki egyszerre és egy akarattal táncol.
Szép megoldás, hogy a közös örömtánccal kezdődő előadás mindenki részvételével létrehozott körtánccal is végződik, miközben lassan lemegy a fény.
Szintén a(z indiai) közösség erejére és a művészet fontosságára hívja fel a figyelmet a Sivasakti Kalánanda Táncszínház. A magyar származású indiai festőművészre, Amrita Sher Gilre emlékezve, az ő erős színekkel operáló, szociálisan érzékeny képei inspiratív jellegéből indul ki a „A művészet esszenciája…” című előadás. A képzőművészet és a tánc kapcsolatát kutatva az együttes különleges zenei matériát használva idézi meg a különböző műfajú és hangulatú táncokat, melyeknek közös nevezői a hangsúlyos kézmozdulatok, illetve a feszes szekvenciák. Somi Panni koreográfus rendezésében az etűdök egyszerre tűpontosak és lazák, miközben az indiai autentikus zenék és a repetitív mozdulatok segítik a nézőt az elmélyülésben is. A táncokat szöveges betétek szakítják meg, ezek igyekszenek közelebb hozni a XX. századi indiai modern festészet jeles képviselőjét, akinek hazánkban kevésbé ismert az életműve. A szöveg és a tánc, az animált festmények és a ruhák kifejező ereje közti dinamikán alapuló koncepció billegő pontja a nyelv. Magát a művésznőt megjelenítő táncos hol magyarul, hol angolul, hol ezeket keverve idézi Amrita művészettel kapcsolatos gondolatait, illetve az indiai társadalomhoz fűződő szoros érzelmeit. Ugyanígy a róla szóló, korabeli kritikákat is franciául, angolul és magyarul vagy néha keverten halljuk egy másik táncostól. Talán a soknyelvűség egyszerre jelzi a művész posztimpresszionista stílusirányzatát és több kultúrához való kötődését – mégis, a koherencia nélküli nyelvváltogatás inkább megzavarja a nézőt, mintsem szervesen beépülne ez a gesztus a rendezésbe. A kissé túlnyújtott, több lezárással rendelkező produkció végül a Körtánchoz hasonlóan keretes szerkezettel zárul: a táncosok visszarendezik a színes fátylakkal átszőtt teret, a díszes zsámoly középen marad. Visszatérünk a kezdetekhez.
Az érzelemdús spanyol világot megidéző zene és a flamenco tánc fele-fele arányban osztozik jelentőségben a FlamenCorazónArte Táncszínház előadásában. A Latidos Flamencos – Flamenco szívdobbanások koncepciója a műfaj kifejezőerejének skáláját mutatja be, amiben a négytagú zenekar minikoncertként előadott dalai és a koreográfiák fontos szerepet is. Bár a flamenco életöröme és a sokszínűsége átjön a szeretetteljes előadásból, az ajánlóban írt közös szívdobbanást mégis hiányolom belőle – úgy is, hogy az alkotók plusz egy szívet becsempésznek még azzal, hogy a darabot Tompos Kátya nemrég elhunyt színész és énekes emlékére ajánlják.
Az etűdök legnagyobb részében az alapító balett- és flamenco táncművész lépéseit és mozdulatait figyelheti a közönség. Lippai Andrea uralja a színpadot, a legtöbb átöltözést és szólót is magára osztja rendezésében, még a zenekar is őt biztatja név szerint. Működik ez egy Lippai önálló flamenco estjeként meghirdetett eseményen, azonban visszás érzetet szülhet, ha jegyet a FlamenCorazónArte Táncszínház előadására váltja az ember. Ezzel együtt is jó őt (is) nézni, elképesztő energia tölti meg a színpadot.
Az estsorozatot a Kulcsár Noémi Tellabor vizuálisan is izgalmas, szuggesztív Shakespeare-adaptációjával zárom. Abban nem vagyok biztos, hogy az eredeti művet nem ismerők összerakják-e a cselekményt a Szentivánéji álom nézésekor. De az nem kétséges, hogy az érzék- és érzetgazdag, fényben, mozdulatban és zenében is alaposan végig gondolt előadás nyomot hagy minden nézőben. Kulcsár Noémi rendezésében a közös és az egyéni koreográfiák túlmutatnak az adott műfaj, jelen esetben a kortárs tánc keretén. A jelenetről jelenetre más fényben úszó színpadon a táncosok a testükkel mesélnek. Magukról, a karaktereikről, az éppen kialakult érzelmi viszonyról. A kifejezést és az elbeszélést segíti az, hogy a kortárs tánc nyers őszintesége és masszív testisége mellett Kulcsár a balett légiesebb mozdulatait is alkalmazza bizonyos helyzetekben, árnyalva ezzel az éppen aktuális szerelmespár közti viszonyrendszert vagy éppen a pár egyik tagját. A színben és formában is extravagáns ruhák a mozgás praktikuma mellett mintha plusz színészi képességet is jelentenének: minden táncos él a jelmezében és a jelmeze adta lehetőségekkel. A tánc nyelvén elmesélt, elvontnak és metának is érezhető előadás konkrétumokkal segít a közönségnek: a tiarák, a szamárfej-maszk, illetve Pukk expresszív kinézete és mozgása is egy-egy támpontot jelent azoknak, akik elvesznének a Shakespeare-i cselekmény követésében. Bár ezt a tánckivonatot inkább élvezni kell, mert a Szentivánéji álom vizuális, táncbéli és exkluzív élmény egyaránt a Millenáris Parkban és bármelyik más színpadon.
Infó: Körtánc. Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor. A műv. esszenciája. Koreográfus–rendező: Somi Panni. Latidos Flamencos. Rendezés, koreográfia: Lippai Andrea. Szentivánéji álom. Koreográfus-rendező: Kulcsár Noémi
