Öt országban csaknem ötezer kilométer öt év alatt – ennyit tett meg Till Anilla nagyrészt egyedül, gyalog, hátizsákkal. Az elmúlt fél évben Izlandon élt, a reykjavíki egyetem vendégkutatójaként tevékenykedett. Kedvenc utazási formája a hosszú távú túrázás. Vegán életmóddal él, jelenleg a doktori disszertációját készíti a bolygóegészség kommunikációjáról, s ha minden jól megy, jövőre a kommunikációtudományok doktora lesz.
„Szuper élmény volt, életem egyik legjobb időszaka, az északi mentalitás nagyon közel áll hozzám, ahogyan az izlandi természeti és kulturális adottságok is” – meséli lelkesen a 29 éves Till Anilla, aki a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, a svéd Jönköping Universityre járt mesterképzésre, az elmúlt hat hónapban pedig egy izlandi egyetemen kutatta a bolygóegészség retorikáját. Barátjával – aki eddig két nagyobb túrára kísérte el – együtt élt Reykjavíkban. Életének egyik legkomolyabb túráját teljesítette nemrég az országon belül: a 78 kilométeres Laugavegurról mindenki azt mondja, hogy nehezebb, mint amilyennek tűnik. Anilla mégis teljesen egyedül, egy hét alatt képes volt megtenni az utat, és azt mondja, még soha nem látott olyan csodálatos helyeket – bár szinte minden különlegesebb túra alkalmával azt érzi, hogy a leggyönyörűbb tájakon járt. „Azért volt talán ez az eddigi legnehezebb, mert egyedül ennyit még nem sátraztam a természetben, magammal cipelve az egy heti élelmemet és minden cuccomat. Volt, hogy éjszakánként kicsit féltem, de elhessegettem a rossz gondolatokat, tudtam, hogy mindent megtettem, hogy épségben megússzam: kint hagytam a sátor előtt a táskát és az élelmet is.”
Az első kirándulás, amire emlékszik, még általános iskolás korában történt, a Mátrában és a Cserhátban járt a családdal és az iskolával. 2019-ben ment végig az El Caminón, majdnem négy hétig tartott, az volt az első nagyobb túrája egyedül. Olyan jól érezte magát, hogy onnantól kereste az ilyen lehetőségeket. „Túrázáskor mindennap egy célért dolgozom. A gyaloglás nem nehéz, rakod egyik lábad a másik után, közben tudsz gondolkodni, a természetben vagy, és 2-3 hét alatt elérsz valahova, közben mindenfélét látsz, tapasztalsz, találkozol érdekes emberekkel, gyönyörű helyekkel, más kultúrákkal” – mesél szenvedélyéről.
Anilla 2018-ban kezdett blogot írni, először az utazásairól számolt be, majd összeért a fenntarthatósági kommunikációban szerzett szakmai tapasztalata és a hobbija. Ma már videós tartalmakat is készít többféle témában, fenntarthatósági tippeket is ad, ötvözi szenvedélyét és a munkáját, a természetjárást és a bolygó védelmét. Tavaly nyáron teljesítette az Országos Kékkört. Egyedül ment végig a 72 napos Kéktúrán, élete eddigi leghosszabb útján. Az első hét után és az utolsó egy héten voltak mélypontjai. „Az elején még nem vagy hozzászokva a körülményekhez, azért nehéz, a végére meg, amikor már szinte látszik a cél, nagyon elfáradsz fizikailag és mentálisan is, azért megterhelő. Volt, hogy elsírtam magam, de mindenkinél máshogy jön ki a leterheltség. Nekem nagyon jót tett a Kékkör, önbizalmat adott, volt lehetőségem elmélyülni, végiggondolni, milyen jó életem van, amibe vissza akarok térni, de nem számítógépes munkát végezni, hanem természetközpontú hétköznapokat kialakítani. A vadkempingezés sok kihívást állított elém, volt, hogy rám esteledett a szállásra érés előtt. Szerencsére nem sérültem meg sosem, csak a térdem fájdult meg, amikor ráestem.” Erről a 2550 kilométeres, egyedülálló kalandról készített egy dokumentumfilmet Mándi Ferenccel, 2550 címmel, amelyet tavasz óta országosan vetítenek független mozik, és már több ezren látták. Könyvtárakban, művelődési házakban pedig közönségtalálkozókat szerveznek, a héten például Zalaegerszegen. Jelenleg több hónapos túrát nem tervez, nehéz lenne a Kékkört felülmúlni. Technikai dolgokban akar fejlődni, például hogy iránytűvel, vadonban tudjon túrázni.
Érdekel, szerinte hogyan lehetne a fiatalokat „kicsalogatni” a természetbe. Azt mondja, valóban több idősebb járja a természetet, de azért érezhető egy pozitív tendencia. „Fontos lenne, hogy mindenki megismerje a természetjárás és a fenntarthatóság jótékony hatásait, hogy átlagos szabadidős tevékenység legyen, olyan mindennapos, mint mondjuk beülni kávézni egy baráttal, rokonnal, ismerőssel. Meg lehet tervezni, hogy ha csak két órád van, ide érdemes menni, ha meg egy heted, akkor oda. Az internetes munkavégzés pedig lehetővé teszi, hogy elmenjünk napokra is, én is dolgozom számítógépen szinte minden túrám alkalmával. Hiszek a transzparenciában, a jó példa fontosságában és a lelki vállon veregetésben, hogy mindannyian egy boldogabb bolygón éljünk.” Anilla szerint bárki bármikor elkezdhet túrázni, csak egy kényelmes, vízálló bakancs vagy sportcipő és egy hátizsák kell hozzá, a többi felszerelés és igény közben alakul ki.
A bolygóegészség kommunikációjáról azt mondja: holisztikusan nézi a világot, azaz az egészséges emberekhez egészséges környezet kell. Kutatásai során azt vizsgálja és bizonyítja, hogy ha olyanokat teszünk, amik jót tesznek a bolygónak, az végső soron nekünk is jó. Olyan érveket keres, amelyekkel az embereket tettekre ösztönzi. „Kötelességünk foglalkozni a bolygónk egészségével és segíteni a gyógyulását. Sokat kell tanulni, olvasni a környezetvédelemről. Mindenkinek más a fontos: van, akinek a víz, másnak a levegő, az étkezés vagy a növények, az állatok, a szemétszedés vagy éppen az energiaspórolás, az a lényeg, hogy a neked fontos témákban tegyél valamit a bolygóért és ezzel magadért is.”
Anilla főhadiszállása Pásztón és Budapesten van, de Európában sokfelé majdnem otthon érzi magát. „A soklakiság rossz oldala, hogy nincs egy állandó, saját szobám, gyakran bőröndből élek, a szeretteimmel nehéz találkozni, ugyanakkor világot látok, tapasztalatokat szerzek. És tudom, hogy ez nem fog örökké tartani.” Hogy mikor és hol telepednek le, még kérdéses, Magyarország és északnyugat-európai országok egyaránt szóba jöhetnek. „Magasabb az életszínvonaluk, nagyobb a jólét, ezért könnyedebbek, lazábbak, több a szabadidejük, kevésbé stresszesek, boldogabbak, ezért a környezetvédelemmel is többet tudnak foglalkozni, ami nekem nagyon fontos” – jelzi Anilla, hogy azért a mérleg nyelve erősen az utóbbiak felé leng ki.
