Kánikula, szokatlanul magas UV-sugárzás, 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet, az éjjel sem hoz enyhülést. Ezen a nyáron szinte kizárólag erről szólnak a mindennapjaink. Át lehet vészelni az átmenetileg az öreg kontinensre tolakodó Szaharát egy klimatizált helyiségben, de az ember előbb-utóbb mégiscsak vágyik ki a természetbe.
Mi lenne ilyenkor jobb megoldás, mint egy hegyvidéki erdőbe húzódni? És ha nincs ilyen a közelben? Próbálkozzunk egy árnyas vízparttal?
Folyó közelében élni ilyenkor valódi áldás, aki még megmártózni is szeret a komótosan hömpölygő habokban, annak meg pláne.
Nagyobb, felkapott szabad strandot válasszunk, ahol úgy érezhetjük magunkat, mint egy turista? Vagy olyan mellett tegyük le a voksunkat, amelyet főként csak helyiek látogatnak? Magyarországon mintegy 250 kijelölt természetes fürdőhely van, nem nagy meglepetés, hogy ezek fele a Balatonnál, de azért még mindig akad máshol is, amiből válogatni lehet.
Visszahúz a szív
Választásunk a dél-alföldi Szentes mellett, a tiszai strandra esett. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ítélete szerint a víz minősége jó, zavaróan nagy zsúfoltság szinte soha nincs, bár tény, hogy a hely nincs agyonreklámozva, és az oda vezető utat helyismeret híján nem olyan egyszerű megtalálni. Autóval előbb macskaköves úton zötyögünk, ez később betonlapokból álló felületre vált, a retróhangulat tehát már odafelé megérinti az embert. Az út jobb oldalán ártéri erdő égig érő fákkal, balra takaros vízparti telkek lakókocsikkal, lábakon álló házikókkal. Meredek a part, szoktak azzal viccelődni a helyiek, hogy az ő strandjuk attól is különleges, hogy szinte állva kell napozni. A föveny most kellemes, puha, túl gyakran ugyan nem járunk arra, de nem ilyenre emlékeztünk. Az elkötelezett – így szokták emlegetni magukat – „tiszások” szerint az önkormányzat hordatta rá a homokot, abban, hogy két- vagy háromszáz köbmétert, végül nem tudnak dűlőre jutni.