Olyan mondat elhangzott Orbán Viktor szájából, igaz, jó régen, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet, de olyanra nem emlékszem, hogy az ellen is tiltakozott volna, hogy a világ legjobb politikusának nevezzék. Persze látjuk, hogy mi lett a „ne mi nyerjük a legtöbbet” mondásból – ők nyerik –, de azt azért feltételeztük, hogy az ajnározását nem fogja kötelezővé tenni. Nyilván ismerjük a jelenség természetrajzát, azt, hogy a megfelelni vágyás milyen kinyilatkoztatásokat eredményez, ha az első számú vezetőt kell piedesztálra emelni. Máskor, más korban ezt személyi kultusznak neveztük volna, most azonban nem tesszük; mégiscsak demokráciában élünk, vagy mifene.
Azért, vagy ennek ellenére, muszáj ideemelnem azt a nyilatkozatot, amit Szíjártó Péter adott a héten. Az így hangzott: „az európai politikusok irigykednek Orbán Viktor miniszterelnökre, hiszen nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy ő az utolsó és jelenleg az egyetlen Európában, aki el tudja érni a világpolitika és a globális biztonság olyan fontos szereplőit, mint Donald Trump amerikai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök.”
Már az európai politikusok irigykedése is megüti az ember szemét – sokaknak nyilván a szívét is –, de az aztán, hogy ő lenne az egyetlen a kontinensen, aki ilyen politikusi nagyságokkal képes találkozni, az végképp felteszi a koronát a nyilatkozatra. Úgy elképzelem Macront, Schulzot, Von der Leyent, de akár a többi európai vezetőt is, ahogy a szobájukba zárkózva duzzognak; nekik ez miért nem megy? Hogy lehet, hogy ott van ez a kis ország, még tízmillió lakosa sincs, aztán beelőz bennünket; ha akarja néhány nap alatt tető alá hoz egy Putyin-, Hszi- vagy Trump-találkozót.
Amúgy Szijjártó nem elégedett meg annyival, amit fentebb idéztünk, muszáj volt neki még saját magát is überelni. A fokozás pedig így hangzott: „Európában az egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök, akinek nagyon széles körű hitelessége van a világban, akit tisztelnek a jövőképéért és azért a bátorságáért, hogy nyíltan beszél a jövőképéről, ő volt az egyetlen, aki megkísérelhette világossá tenni, hogy Európában is vannak békepárti hangok”.
Márpedig hagyja, sőt azt is érzékeljük, hogy lassan csak olyan embereket nevez ki maga mögé, akik ismerik vele kapcsolatban a felsőfokot. A legnagyobb, a legbölcsebb, és újonnan a legbékepártibb… Illetve ez így nem igaz, hogy gyorsan helyreigazítsam magam,
a békepártinak nincs fokozata; Orbán az, a többiek – akik igyekeznek találkozni vele – csak próbálnak igazodni hozzá.
Mégis megemlítem: volt ilyen időszaka már a magyar történelemnek, és látunk példákat szerte a világban is. Azokkal a politikusokkal kapcsolatban egyértelműen szoktak fogalmazni: diktátorok, akik csak akkor érzik magukat jól, ha személyüket kultusz veszi körül. Mi még nem tartunk itt.
Mi még nem nevezzük néven, azt amit kellene...
