;

Soroksári út;ingatlanprojekt; NER;Orbán család;Adnan Polat;City Pearl lakónegyed;

Az újonnan felépülő öt, egyenként 12-13 szintes lakótoronyban összesen 1098 lakást alakítanak majd ki

- Beindul az Orbán család barátjának Soroksári úti projektje, újabb négy ütemmel folytatná a City Pearl építését Adnan Polat

Az engedélyezési dokumentáció szerint azonban ez szinte semmi hatással nem lesz a környezetre.

Újabb négy ütemmel folytatná a Soroksári úton, a MÜPA szomszédságában 2019-ben megkezdett City Pearl lakónegyed építését Adnan Polat.

Az Orbán családhoz több szálon is kötődő török üzletember projektcége, az APD Real Estate Kft. júliusban nyújtotta be az egykori Közvágóhíd 4,6 hektáros területén 6 ütemben megvalósuló új negyed 3., 4., 5., és 6. ütemére vonatkozó előzetes környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedély kiadását célzó kérelmét a közismerten NER-barát vezetésű Pest Vármegye Kormányhivatalához. Az első két ütemre

minden előzetes vizsgálat nélkül megkapták az engedélyt, mondván, semmiféle hatással nem lesz a környezetére. A beadott dokumentáció szerint az új betonkolosszusoknak, a több ezer ideköltözőnek és autónak, továbbá éttermeknek és üzleteknek sem lesz.

A Vágóhíd utca, Soroksári út, Máriássy utca és a Vaskapu utca határolta területen újonnan felépülő öt, egyenként 12-13 szintes lakótoronyban összesen 1098 lakást alakítanak ki, míg az épületek földszintjén és az első emeletén összesen 8350 négyzetméteren nyitnak éttermek és üzletek, de lesznek irodák és egy két szintes, 1200 négyzetméteres fitneszkomplexum is. Az épületek alá egy kétszintes mélygarázst terveznek, amelynek végső kapacitása 1747 autó. A negyed középpontjában a régi épületek közül egyedül – részben – magmaradó víztorony előtt egy nagy teret alakítanak ki. A tervek szerint itt lesz egy „nagy amfiteátrum”, amely zöld lépcsőkön át lesz megközelíthető, körülötte üzletek és éttermek lesznek.

A víztornyot, valamint a bejárat melletti pavilonépületet és a kapu két oldalán álló bika szobrokat restaurálják. A víztorony az önkormányzat használatába kerül 10 évre, míg a pavilonépület földszintjén boltok, kávézók, éttermek kapnak helyet. A régi vágóhíd épületeinek homlokzati falait az új épületekhez „illesztve”, az eredeti kialakításukat idézve építik vissza. A régi várostörténeti jelentőséggel bíró közvágóhídból tehát csak nyomokban marad meg bármi is, egy része annak is hamisítva:

hiszen előbb elbontják, majd az „eredeti anyagok felhasználásával” visszaépítik, a már megvalósult részen látható eredmény láttán erősen megkérdőjelezhető értékkel.

Az augusztus 3-án beadott hatásvizsgálati kérelem szerint az újonnan induló négy ütemben 15 százalékos lesz a zöldfelületi arány. Az első két üzemben ennél is rosszabb volt: zöldfelület a létesítmény alig 8,5 százalékán található.

A soron következő 3. ütem építése – a sikeres engedélyeztetés után – jövő tavasszal kezdődne meg, míg a következők 2027-ben, 2030-ben és 2031-ben indulnának. A projekt egésze 2034 februárjára fejeződne be. A kivitelezés idején nagyjából napi 84 teherautó extraforgalmával kell számolni, igaz utána se lesz könnyebb, hiszen az engedélyben szereplő számítás szerint a létesítmény által generált autóforgalom napi csaknem 5000 autó. Ez a Soroksári út jelenlegi napi forgalmának cirka negyede-ötöde. De „a létesítmény megközelítésére alapvetően a tömegközlekedés használata feltételezett, ami a környék ellátottságát tekintve megfelelő koncepció” – írják. Az új negyedben

nagyjából 4 000 új lakóval, több száz itt dolgozóval, illetve legalább ennyi, az üzleteket és vendéglátóipari egységeket felkereső vásárlóval és vendéggel számolnak.

De mindez szinte semmi hatással nem lesz a környezetre az engedélyezési dokumentáció szerint. A forgalmi eredetű légszennyezőanyag kibocsátás például kismértékben változik, de a lakóterületeken az egészségügyi határérték alatt marad. A forgalom növekedése „nem okoz emberi fül számára érzékelhető zajterhelési növekedést”. A klímaadaptációs képesség sem változik (bár több tucatnyi split klíma hűti majd az épületeket). Növény eddig sem volt, így a „természeti értékekre nem gyakorol semmilyen hatást”. A dokumentum szerzői így arra jutnak, 

hogy az alacsony környezeti hatásokra tekintettel a létesítmény által generált negatív egészségügyi hatások kialakulása kizárható. Az engedélyezésnek tehát aligha lesz gátja.

Jelentős versenyelőnyben a projekt

A Polat nemzetközi befektetéseit bonyolító HBRE cég tulajdonában álló APD Real Estate Kft. még 2017-ben vásárolta meg az egykori Közvágóhíd 4,8 hektáros darabját Ináncsy Miklós húsnagykereskedőtől. A brutális beépítést ígérő projekt hezitálás nélkül megkapta a szükséges engedélyeket, az Orbán Viktor lányával és vejével korábban együtt kávézgató üzletember beruházását kiemelt beruházássá nyilvánította Orbán-kormány. A területre érvényes kerületi és a fővárosi szabályozási terv jogalkotási kerekeit egy 300 millió forintos területrendezési szerződéssel olajozták meg. A Tarlós István vezette főváros és az akkor még fideszes önkormányzat is jóváhagyta a negyed régi arculatát felszámoló, magas házak bezsúfolását tartalmazó módosításokat. Még abban az évben megkapták a bontási engedélyt, a Víztorony, az egykori főbejárat és egy kis épület kivételével mindent ledózeroltak. 2019 júliusára a vegyes funkciójú épületegyüttes ütemezett építéséhez szükséges építési engedélyt is kiadta a fideszes Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal. Majd 2022-ben az orosz milliárdos Ruszlan Rahimkulov Láng-negyede után Adnan Polat beruházása másodikként kapta meg a rozsdaövezeti akcióterület besorolást, ami jelentős versenyelőnyhöz juttatta a projektet, hiszen még a kedvezményes 5 százalékos áfa is visszaigényelhető.

Az APD idén év elején az ellenzéki, Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzattal is sikeresen megalkudott. A településrendezési megállapodás értelmében a beruházó két részletben 500 millió forintot ad a kerületben a Vágóhíd utca felújítására, továbbá 10 évre használatba adja a régi Víztorony épületét. Cserébe az önkormányzat vállalta, hogy biztosítja a beköltözőknek az egészségügyi, szociális és oktatási ellátást. Ez egyébként is kötelessége. Az egyezségről szóló képviselő-testületi vitában felmerült, hogy lesz-e elég férőhely és kapacitás erre a kerületi intézményekben. Baranyi arról tájékoztatta a képviselőket, hogy folyamatosan monitorozzák az igények növekedését és egyelőre bőven alatta van a rendelkezésre álló kapacitásoknak. A gyerekszám emelkedése például messze elmarad a várttól.

„Az újonnan érkezők vagy gyermektelenek, vagy eleve kiadási célra, Airbnb-re vásárolják ezeket a lakásokat, mert szolgáltatási szinten nem jelentek meg náluk” – jelentette ki a polgármester, aki rámutatott: ez nem egy hagyományos településrendezési szerződés, mert az önkormányzat nem ad semmilyen könnyítést, semmilyen előnyt, semmilyen kivételezést a beruházó vállalásáért cserébe. Az is kiderült, hogy az Atlétikai Stadion megépítéséhez adott kerületi hozzájárulás fejében megépülő óvoda (is) fogadja majd a City Pearl gyerekeit. Vagyis némi áttéttel az Orbán-kormány épített óvodát a Polat lakóparkjába költöző gyerekeknek.

Magyar György szerint amennyiben a bíróság bizonyítottnak látja, hogy Agócs Tibor több bűncselekményt is elkövetett, akkor a bűnhalmazatban levő legsúlyosabbat veszik figyelembe, így annak maximális büntetési tétele a felével emelkedhet, vagyis az öt évet plusz két és fél évvel emelhetik.