A magyar kormány hidegháborús hangulatú narratívát vezetett be. Hangneme a szövetségesi vita józan kereteit fényévekre elkerüli. Elszántan küzd az orosz érdekekhez közelálló békéért, közben propagandaháborúba fogott szövetségesei ellen. Orbán Viktor a centrális erőtér intézményeit a maga személyes központjára cserélte (Lengyel László, július 27.), ezzel kiszámíthatatlanabb lett.
Miniszterelnökünk már kiszállt a szürke való világból, ő nem VV Viktor, neki saját univerzuma van, saját fizikával. Államát hadnagyaira bízza, olyan is: Szijjártó a neveletlenség és arrogancia csúcsa, ezer feladat halmozódik Pintér miniszternél, a vasúti késések és a kastélyok Lázár portfóliójában vannak, Varga a pénz, Matolcsy a forrás után lohol. Nemcsak a tej lett drágább, hanem a magyar államháztartás is. Intézkednek, égetik magukat, mint Csák miniszter, de addig sem lihegnek a vezér tarkójába. A király meztelen, de nem szótlan. Legutóbbi tusványosi produkciója még mindig cipollai képességeket mutat.
Az ellenzék ne ugrálja körbe Orbán háborús (békepárti) agendáját, helyette alakítson ki saját békepolitikát. Magyarországnak békét kell kötni szövetségeseinkkel. Béke Brüsszellel, békét Ukrajnának, stop Orbán hidegháborújának. Már egy ideje nem arról van szó, hogy a NER mennyiben sérti az európai alapokmányokat. Orbán terjengős és toxikus beszédeiben a nyugati civilizációt tagadja meg (de előbb adják oda a pénzt). Történelmi tragédia lenne, ha hagynánk.
Az ellenzék támogasson aktívan egy olyan külpolitikát, amely megfelel Európának, fejlődőképes és szövetségképes állapotban tartja Ukrajnát, és az oroszokat is megnyugtatja, hogy senki sem akar Moszkvába belovagolni. Nagy gazdasági lehetőségek kapcsolódnak egy ilyen eredményhez, amelynek az alapformulája ez lenne: biztonságért üzletet. Magyarország a jó békét csakis szövetségesei körében tudja elérni. Az Ukrajnába irányuló európai fegyverszállításokat nyíltan ellenezni értelmetlen, és egyszerűen nem állja meg a helyét az érv, hogy az ottani magyarok biztonságáról van szó. Pont fordítva. A kárpátaljai magyarok Orbán vétóival rosszabb helyzetbe kerültek.
Nem mintha tényleg érdekelné Orbánt a kárpátaljai magyar kisebbség. Elvaduló külpolitikája egyre keményebb ukrán válaszokat provokál: éppen ez védené meg a magyarokat?
Legyen nyilvánvaló, hogy a Tisza Ukrajna felől és nem Oroszországból folyik.
A kirobbanó sikert elérő Magyar Péternek ugyanakkor önfegyelmet kell tanulnia, és a lehető leggyorsabban megismerni a nemzetközi terepet. Brüsszelben nem Dobrev Klára kedvéért kell barátkozni a szocialistákkal, hanem erős frakciójuk miatt, ugyanis szerepük lehet abban, hogy Európában valóságos alternatívának tekintsék Orbánnal szemben. Fontosabb brüsszeli célt e percben nemigen tudok elképzelni a számára. A Tisza 30 százaléka tehát elháríthatatlan felelősséget ró rá itthon és nemzetközileg is.
Áldás és átok egyszerre, hogy a Tisza ilyen gyorsan nő. Hiányoznak még a sikeres képviselők, az államigazgatásban világos kormányzati vonalvezetés kell, hozzá kezdetben többszáz ember. Aztán van az első 100 nap, vannak az egy évre és több évre ütemezendő intézkedések, vannak célok, amelyek feles törvénnyel is megoldhatók, mások nem. De talán a legfontosabb, hogy legyen a kormányzatnak egy csekélyszámú prioritást tartalmazó célrendszere. amivel átveszi és megszilárdítja a hatalmát.
Mulatságos hallgatni a Magyar Péter külsejére vonatkozó gúnyos megjegyzéseket. A szitkozódók többsége számos kilóval és súlyos tízmilliárdokkal ezelőtt még maga is fiatal és ambiciózus volt, s amíg kilókkal bírták, a NER-ben is a slim-fit volt a trendi, de aztán a pocak ráborult a sliccre. De ne felejtsük, hogy bár emlékezetből kénytelenek feltárni magukat a férfimosdóban, még mindig ők uralkodnak. Leváltásuk vizuális megnyugvást is hozna a magyar léleknek.
Egyetértek azzal, hogy ahol csak lehet, Magyarországot válasszuk le Orbán megítéléséről. Ehhez viszont nagyon kevés és félrevezető egy slamposan szerkesztett nyilatkozat stilisztikai korrekciója, amelyben összemossák Orbánt és Magyarországot, mert a külvilág csak arra emlékszik, hogy a Tisza Orbánnal együtt szavazott. Valóságos és bonyolult nemzetközi diplomáciai akadályokat kell elhárítani. Kiváló gondolat az is, hogy az EU-s fejlesztési támogatások ne közvetlenül az enyveskezű rendszert szolgálják, hanem a helyi kezdeményezéseket. Mindez új fejlesztéspolitikai, döntési rendszer kialakítását jelenthetné, ami Orbán bukása után is működni fog. Jó cél, de diplomáciai talpalás nélkül mit sem ér.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
