Vlagyimir Putyin orosz elnök nyíltan tagadja az ukrán identitás létjogosultságát. Túlmutatva a megszokott politikai retorikán, ideológiai hátteret biztosít az ukrán kulturális örökség szisztematikus pusztításának, hiszen célja nem csupán Ukrajna területi meghódítása, hanem az ukrán nemzeti identitás teljes felszámolása. Az orosz erők célzottan rombolják a múzeumokat, műemlékeket és a kulturális örökség más elemeit. Figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel saját múltjukból is kitörölnek egy darabot. Számos világhírű „orosz” író és művész, mint Anton Csehov, Nyikolaj Gogol vagy Mihail Bulgakov valójában ukrán volt. Az önálló ukrán kultúra és identitás elismerése aláásná az „egységes orosz nép” mítoszát, amely Putyin hatalmi narratívájának alapköve.
Ilyen kritikus helyzetben, amikor nemcsak a frontokon dúl a háború, hanem egy nemzet fennmaradása a tét, kulcsfontosságú kérdés: mennyire támaszkodhat egy megtámadott ország más nemzetekre kulturális öröksége megmentésében és identitása fenntartásában – hiszen a határokon átnyúló összefogás e téren is létfontosságú.
Az UNESCO, számos európai és amerikai kulturális intézmény, valamint civil szervezetek széles köre sietett Ukrajna segítségére. Külföldi országok biztonságos helyre menekítik a műtárgyakat, digitális archívumokat hoznak létre, és szakértői segítséget nyújtanak. Az UNESCO képzéseket szervez a műkincslopások megelőzésére, míg a Google egy átfogó digitális archívumot hozott létre „Ukraine Is Here” néven, amely több mint 1800 műtárgyat és 40 kurált kiállítást tartalmaz.
Kiemelkedő kezdeményezés a „Múzeumok Ukrajnáért” projekt, amelynek keretében egy lenyűgöző vándorkiállítás indult útjára „Vihar szemében: Modernizmus Ukrajnában, 1900–1930-as évek” címmel. A tárlat az ukrán modernizmus és avantgárd fejlődését mutatja be, feltárva az ukrajnai művészet négy évtizedének összetett társadalmi-politikai hátterét.
A kiállítás műalkotásit 2022 novemberében, már a háború kitörése után, a Museums for Ukraine kezdeményezésére evakuálták Kijevből.
A szervezetet, amely lehetővé tette, hogy ezek a felbecsülhetetlen értékű művek biztonságban jussanak el Európa nagyvárosaiba, a spanyol Francesca Thyssen-Bornemisza alapította a háborús övezetben lévő múzeumok, kurátorok és művészek támogatására.
Elsőként Madrid, majd Köln, Brüsszel, Bécs és London közönségének tárultak fel az ukrán modernizmus kincsei, nem csupán esztétikai élményt nyújtva, de lehetőséget teremtve a látogatóknak arra is, hogy mélyebben megismerjék és megértsék az ukrán szellemiség gazdagságát és jelentőségét, ezzel hidat képezve a konfliktus idején kultúrák és nemzetek között.
A kiállítás fogadtatása és látogatottsága pozitív képet mutat. A madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban 158 241 látogató tekintette meg, ami azt jelenti, hogy az utóbbi évek egyik legnépszerűbb tárlataként tarthatják számon. A siker talán nemcsak a művészeti értéknek és az európai szolidaritásnak tudható be, hanem annak is, hogy a háborútól távol eső Madridban a közönség más perspektívából tudott kapcsolódni az ukrán művekhez. A távolság lehetővé tette, hogy a látogatók a közvetlen politikai háttértől függetlenül gondolkodjanak el a kiállítás kulturális vonatkozásairól.
A kölni Ludwig Múzeumban szintén kiemelkedő volt az érdeklődés, különösen a közösségi médiában. Emellett, a tárlat nem csupán a látogatókra, hanem a múzeumi gyakorlatra is jelentős hatást gyakorolt. A kiállítás eredményeként a múzeum újragondolta gyűjteményének bemutatását, nagyobb figyelmet szentelve az ukrán művészek munkáinak kontextusba helyezésére.
A bécsi Belvedere is lelkes visszajelzésekről számolt be lapunknak. A látogatók szemléletformálónak találták a kiállítást, hiszen számos új művész felfedezésére nyújtott lehetőséget. A tárlat széles körű médiafigyelmet kapott, a helyi újságok címlapjától a nemzeti televízióig, ami azon túl, hogy a kiállítás művészeti értékét tükrözi, Ausztria a témában való komoly szerepvállalásának is példája.
Bár az idő múlásával, a háború elhúzódásával az érdeklődés alábbhagy, fontos, hogy ne csak intézményi szinten kapjon támogatást Ukrajna. Az európai közönség nyitottságát és fogékonyságát fenntartó kulturális élmények kiemelkedően meghatározóak. Az innovatív kezdeményezések új perspektívákat nyitnak meg a háború sújtotta ország történelmének bemutatására és megőrzésére, azonban ha a közönség nem tud személyesen kapcsolódni, az érdeklődés elvész, így nagy a nyomás a szervezőkön.
Ám a kérdés, hogy kulturális értelemben mennyire számíthatunk egymásra a határokon túl, nem csak Ukrajnát illetően meghatározó. Hagyni, hogy egy nép szellemisége elpusztuljon, saját kulturális gazdagságunk csonkítását is jelenti.
