Rita, összevont szemöldökkel néz, csóválja a fejét, a cipő már rajtam van, szabadkozom. Mondom neki, ne haragudjon, de nem cselekedhetem másként, emberek vagyunk, meg minden, nem lehetek szipolyozója másnak, meg kell értenünk. Tudom, ezer fontot beszéltünk meg, de nem jött be úgy az üzlet, még időre van szüksége, hogy kifizesse a számlát, most jelentkezett, lám, engem hívott, nem a dealert, szóval megadja a pénzt, nyugi. Igen, tudom, a múltkor is begombázva sörözött a sarki bárban, de tényleg nagyon vicces volt, és vele nevettem, igaz nem fizetett, de a dialógus, amit egy megrendelővel folytatott az étteremben, megérte, régen röhögtem ennyire, tényleg. És végül is jól jött ki belőle, megrendelték az esküvői menüt, hiába volt Monty Pythonból szalajtott a beszélgetés. Ezekről írok, legalább van témán, nem igaz?
– Nem, Valér. Te hülye vagy, három gyereked van, kétszáz fontot kérsz egy étterem festésért, mert szánod az embertársaidat, te egy élhetetlen balfék vagy, nem, ne vágj közbe, nincs kifogás, a számlákat ki fizeti ki? A szabadságod a cél, mi hajtunk mint az állat, te is hét napot dolgozol, és futni hagysz ennyi pénzt, mert szerinted kegyes vagy, de te nem kegyes vagy, hanem egy hülye! Ne is vitatkozz, nem rád, érted haragszom, hagyjál, ne ölelgess, hagyjál!
Bosszúsan ülök a kocsiban, nem hiszem el, hogy mindenbe beleszól, nem hiszem el. A vendéglátás ilyen, ha nincs, nincs. Miattam ne lakoltassanak ki senki, ok, nincs gyerekük, csak egy nyúl, de akkor is. Nagyon keményen dolgozik az arc, az, hogy néha elengedi magát…, na puff, ki nem? Nem igaz?! Inkább most lecsaptam a 200 fontra, legalább ennyit odaad, amúgy is a volt kollégám haverja, meg dolgoztam vele, vitán felül áll, hogy egy mesterszakács, ezt Rita is elismeri, meg hihetetlen ügyes, az a múltkori fesztivál, mikor nem jutottak ki, az a defekt miatt volt, erről senki nem tehet.
Leparkolok a ház mellett, a város másik végén, Edinburgh érdekesebb része. Nyüzsög az utca, még kedd este is, számtalan étterem, pub, boltok, robogósok, rikkantó színes, szeretem Leith városrészt, ha nem lenne gyerek, ide költöznék, mert izgi, multikulti, egyszerűen imádom. Felcsippantok, azonnal nyílik a kapu, már várt. Délután hívott, hogy pénzhez jutottak, valami ételversenyen döntős lett, és tíznapos volt a fesztivál, végre lett pénz. Ő mondta, mondjam az összeget, tudom, egy fasz vagyok, keveset mondtam, de most komolyan, jó gyerek, kicsit felelőtlen, de mesterszakács. Szeretek jó ember lenni, nekem van, most segítek, punktum.
Utálom a pénzvilágot, hogy mindent ez mozgat, hogy sok embert kiforgat, mennyi ember elzüllik, édes istenem, az új isten, bár, ha úgy nézzük, évezredek óta ekörül forog a világ, hol kagyló, aranytallér, só, kriptovaluta formájában, de az emberek prostituálják magukat miatta, ez tény.
Kinyílik az ajtó, belépek, megölel, hálálkodik, tényleg látszik rajta, hogy hálás, mondja, a barátnője megfenyegette, hogy elhagyja, ha engem nem fizet ki, elhagyja, kedvelem a barátnőjét, érdekes lány, semmi alkoholt nem fogyaszt, furcsa páros, a srác kezében egy sör, én intek, nem, vezetek.
Beinvitál, a gyömbértea már az asztalon, francia sajt és pár kézzel készült finomság, csak nekem terített, látszik, megtiszteli a vendéget, elmosolyodom. Leheveredem, a pénzem kitéve az asztalra, meg se számolom, és miközben elteszem, megint arra jutok, hogy ingyen is megcsináltam volna, annyira szeretek festeni, nagyon szép lett a bolt, aki a kicsit nem becsüli, az.
Teker egy cigit.
Beszélgetünk, én megeszem a finomságokat, Ő sörözik, elmondja, milyen volt a fesztivál, nagy siker ez, csak nyolc csapat jutott a döntőbe, sokan voltak, vele örülök.
– Nyúllal mi lett? – kérdem váratlanul, üres a szoba sarkában a doboz, ami tele volt szénával mindig, korábban. Falon is van egy nyulas kép, ezen a fétisen maradtak, nekem már nincs időm erre, a családom kizárja a rajongásomat minden jószág felé, de persze, megértem, ha valaki guppizik, vagy kutyaszart szed hajnalban.
– Hát… – nagyot slukkol, elnyomja, és teker még egyet. – Szóval, ugye az volt, hogy a Kovid alatt, valami megrendelője a Jareknak itt hagyta ezt a nyulat egy hétre, de a csaj lelépett, valami szigetekre, a nyúl meg ott lakott a furgonban, egész nap, vele rohangált a csávó, de nem baszhatta ki a kocsiból, ott lakott, gondolhatod. Mondtam a Jareknak, hogy hozza fel egy hétre, kiengedte a nappaliban, aztán itt ragadt, mit lehet tenni, nem igaz? Na, ideette a fene. Elrágta az internetes kábelt, 55 font volt, megrágta a kanapé lábát, mondjuk az is új volt, sajnos. Érdekes, hogy a nagyfeszültségű kábelt nem bántotta, abba meghalt volna, biztos érezte, hogy veszélyes. Mit gondolsz? Na, már vagy két éve itt élt, mikor elkezdett fájni a szeme, de ezt már meséltem, levittük az állatorvoshoz, kétszázért megnézte, meg adott nyolcvanért kenőcsőt, hallod, amit utána, hatért megtaláltam a neten, átbasztak. Aztán jött a rák. A hasában volt valami, nem fájt neki, de kitapintotta a csajom, hogy van ott valami, hatszázért megműtötték, meg kétszázért elküldték laborba, hogy megnézzük, mi is az. Kiderült, valami veszélyes. Szóval volt szövettan. Hazahoztuk, mindig kellett vinni kontrollra, én mondtam az Agathának, hogy vegyünk neki heroint, csak tízbe kerül, ismerek egy arcot a házban, de nem, mi a drága gyógyszert vettük, hogy ne legyenek fájdalmai. Végül is, szerintem nem is voltak, mert evett rendesen, Agatha nagyon megszerette, mondta, nem hagyja, hogy meghaljon, kerül amibe kerül, hát fizettünk. Az volt a baj, hogy a műtét nem igazán sikerült, áttétek keletkeztek több helyen, akkor már néha nyöszörgött este, rendesen jártunk kontrollra, erre költöttem minden pénzt, de egyre rosszabbul volt,
mondtam Agathának, ez csak egy nyúl, de nem szólt hozzám két hétig, szóval, ezt nem mertem többet szóba hozni, mit lehet tenni?
– És mi lett vele?
– Hát, ez az. Meghalt, el kellett altatni, annyira rosszul volt, hallod, nehéz volt nézni, már nekem fájt, itt feküdt a földön, az is volt kétszáz, hogy elaltassuk, nem mertem mondani semmit… Meghalt.
– És?
– Kérdezték az állatorvosnál, hogy el akarjuk-e hamvasztatni. Mit tehettem, nagyon sírt a barátnőm, rendesen zokogott, elhamvasztottuk szabályosan, nézd, itt van a polcon, ebben a kis dobozban.
Meggyújt egy jointot, én úgy érzem magam, mint egy négydimenziós moziban, ahol megőrült a vetítős segédje, és a matinéra egy felső kategóriás horrorpornót tett be, de én le vagyok kötözve, és meg kell néznem a filmet végig.
– Szerintem átbasztak, mert azt mondják, hogy tíz százaléka marad meg a hamvasztás után a testnek, por formájában, na most ez egy törpenyúl volt, egykilós, akkor, ugye 100 gramm pornak kellene lennie, na most, van a dealer haver, akitől a füvet veszem, áthozta a digitális mérleget, de ez sokkal több, mondjuk ránézésre is, szóval, szerintem, nem is a mi nyulunk van a dobozban, rázd csak meg! Szerinted ez 100 gramm? Nem is mertem megmondani a páromnak...
Rázom a dobozt, el kell ismernem, végül is konyhán dolgozom, ha liszttel mérem össze, ez több mint 10 deka.
– És? Mit terveztek? – Kétségbeesésemben teszem fel a kérdést, nem tudom sírjak vagy röhögjek, a Népszavára gondolok, szerintem ezt a történetet adom le holnap, de annyi gázsi nincs, hogy kijöjjön a kiesett művész munka, jogdíj, vinnyogok.
– Hát, keserves döntés volt ez az elaltatás, nagyon megviselt, hallod, végül is Agatha úgy döntött, veszünk még két nyulat, egy nagyot meg egy kicsit.
– Venni?! De miért nem fogadtok örökbe? A Pets At Home-ban lehet hazavinni jószágot ingyen!
– Ezek bolondok, nem úgy megy, te! Kijönnek családlátogatásra, előtte is, meg utána is párszor, összeírják a rizikókat, ha például hangos az utca vagy ilyesmi, és akkor ugrott az egész. Meglepetésszerűen, mint valami állatgestapo, szúrópróba, szóval veszünk kettőt, de most arra gyűjtök, hogy valami oltást azonnal be kell adatni nekik, mert Ausztráliából visszajött egy vírus, biztos hallottad, oda csak három nyulat vittek be, de már több milliárd él, mindent megzabáltak, szóval valami vírussal akarták őket kiirtani, de nem sikerült, a vírus meg visszajött Európába, szóval, két oltást azonnal be kell nekik adatni. Hát, most mondd meg!
A számban már percek óta, megrágatlanul hever egy francia sajtdarabka, messze járok, valahol nagyon messze, kútba néz így az ember, feneketlenbe. A srác egyre akadozottabban mesél, látszik, keményen kiütötte a cucc, szedelőzködöm, valahogy lábra kapok, reszket a térdem, kicsit szédülök.
Parolázunk, megölel, mondja, majd ugorjak be valamikor, egy kajára, fogadkozom, feltétlenül.
Az utcán, már alig van forgalom, egy fekete srác tök részegen egy szatyrot visz, benne sörök, csörömpölnek, még kettő a kezében. Nézem, szerintem el fog esni, de ügyesen egyensúlyoz, eléri az utca végét. Örülök, nem venném a lelkemre, ha valami baja történne.
