;

felvételi;javítás;ponthatár;Oktatási Hivatal;2024;

Elismerte az OH is: volt bőven bizonytalanság

- Felvételi: az Oktatási Hivatal azt ígéri, hogy kijavítják az elszámolt pontokat

Jelentős számú megkeresést kapott az Oktatási Hivatal (OH) az idei egyetemi felvételivel és az új pontszámítási eljárással kapcsolatban, többségük a felvételivel kapcsolatos kérdés és „értelmezéskérés” volt – közölte az OH a Népszava érdeklődésére.

Lapunk azt követően fordult a hivatalhoz, miután az egyetemi ponthatárok július 24-i kihirdetését megelőzően, majd azután is több híradás jelent meg arról, hogy számos jelentkezőnek nem jól számolták ki a pontjait. Az Eduline oktatási portál arról írt, vannak, akik emiatt nem kerültek be az első helyen megjelölt képzésekre vagy egyáltalán egyetemre.

Szerettük volna megtudni, pontosan mennyi bejelentés érkezett az OH-hoz hibásan számolt pontokkal kapcsolatban, de konkrét számot nem közölt a hivatal, állítása szerint erről csak a jogorvoslati, felülbírálati időszak lezárultát követően áll módjukban tájékoztatást adni.

Érdeklődtünk arról is, mi történik azokban az esetekben, amikor kiderül, hogy valakinek valóban tévesen számolták ki a pontszámait és emiatt nem került be az általa preferált képzésre vagy egyetemre. Az OH azt írta, akinek jogos az észrevétele, mert eljárási vagy adminisztrációs okból számítási hiba történt, az módosított besorolási döntés kap és a korrigált pontok szerint, a jelentkezés sorrendjében jelölt legkedvezőbb helyre veszik fel.

Vagyis akiknek valóban elszámolták a pontjait, azoknál kijavítják a felvételi eredményt, és ha így bejutnak az általuk választott helyre, nem szükséges pótfelvételizniük. Ugyanakkor, ha valaki már jelentkezett pótfelvételire, de a pontok korrigálása után mégis felvételt nyert, a pótfelvételiből párhuzamosan kikerül.

Mint a Népszava is megírta, az idei évtől változtak a pontszámítás szabályai: már az egyetemek maguk határozhatják meg, előírnak-e minimumponthatárokat, emelt szintű érettségit, mit ismernek el ötödik érettségi tárgyként, milyen tantárgyakat vesznek figyelembe a középiskolai eredményeknél, továbbá milyen egyéb eredményekre adnak intézményi pontokat. A pontszámítás intézményenként és szakonként is eltért, ami bonyolultabbá tette a folyamatot.

Lapunknak küldött válaszában az OH is elismerte, tapasztalataik szerint mindez a felvételizőkben is bizonytalanságot okozott, hiszen idén először voltak jelentős különbségek az egyes egyetemek által meghirdetett szakokon megítélt pontszámok között, továbbá a legjobb pontszámítás elve is összetettebb lett, amellyel kapcsolatban szintén több kérdése volt a jelentkezőknek.

Nem került beljebb, hogy megtudja, pontosan miért tartozik a város az állam legnagyobb közlekedési cégének.