;

Fidesz;üzemanyag;ellenzék;parlamenti képviselők;benzinfogyasztás;2024;

Hörcsik Richárd. A benzinpápa

- 2024-ben eddig 126 millió forintot költöttek üzemanyagra a parlamenti képviselők, a fideszes benzinpápákat senki nem éri utol

Negyvennégy ellenzéki és hetvenöt fideszes politikus összesen 126 millió forint közpénzt költött benzinre 2024. július végéig – tudta meg a Népszava. Bánki Erik havonta több mint hétezer, Kósa Lajos körülbelül 5800 kilométeren át ülhet autóban, és ez is csak a második, illetve a harmadik helyre elég.

2023-ban több mint 228 millió forintot, míg idén július 31-ig összesen több mint 126 millió forintot „benzineztek” el az adófizetők terhére az országgyűlési képviselők – derült ki lapunk közadatérdekű igényléséből, amelyet az Országgyűlés sajtóirodájának küldtünk.

2024. július végéig 119 képviselő használta üzemanyagkártyáját. Ebből 44 ellenzéki, és 75 kormánypárti politikus. (Összesen 199-en vannak.) Az összes 2024-es benzinköltésből az ellenzéki képviselők 37,2 millióért felelnek, míg a Fideszes és KDNP-s politikusok 89,1 milliót pöfékeltek el.

Az adatok tanúsága szerint a fideszes Hörcsik Richárd üzemanyagkártyája fogyatkozott a leginkább, ugyanis több mint 2,7 milliót költött üzemanyagra. Igaz, Borsod-Abaúj- Zemplén megye 5.számú választókerületének országgyűlési képviselőjeként az egyik legtávolabb van Budapesttől. Hörcsik Richárd az általunk kikért adatok szerint egy ideje tartja aranyérmes pozícióját, 2023-ban 4,8 millió forint feletti összeget autózott el. A Blikknek küldött tavalyi válasza szerint ez évente 76-90 ezer kilométert jelent.

A második a sorban a szintén fideszes képviselő Bánki Erik, aki 2024. július 31-ig csaknem  2,4 milliót pöfékelt el. Vagyonnyilatkozata szerint a politikus egyetlen ingatlanja a Pest megyei Ürömön található, 20 százalékos tulajdonrésze van benne (az nem derül ki, hogy a rokonságának hol vannak további ingatlanjai, és az is igaz, hogy több szántóval is rendelkezik), az ő esetében pedig az is érdekes, hogy 2024-ben 7 hónap alatt többet költött benzinre, mint egész 2023-ban, amikor 2,3 millió ment el a 12 hónap alatt, amivel tavaly a 42. helyezést érte el.

A NAV által havonta kiadott benzinárak héthavi átlaga 608 forint, a benzinesek átlag fogyasztása (az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2024-ben közzétett adatai szerint) 100 kilométerenként 7,89 liter. Ez alapján ki lehet számolni, hogy Bánki Erik havonta átlagosan 7123 kilométert autózik, ami naponta körülbelül 237 kilométert jelent. A bronzérmes Kósa Lajos, aki a debreceni székhelyű Hajdú-Bihar 1.számú választókerületének országgyűlési képviselője. Az ő 1,9 milliója átlagosan havi 5800 kilométerre elég, ez napi körülbelül 200 kilométernek felel meg.

Ezek természetesen mind becslések, hiszen azt nem tudjuk, hogy melyik képviselő milyen autót használ, mennyit ül a dugóban, ami a fogyasztást ugyan növeli, a megtett kilométerek számát annál kevésbé. Az első ellenzéki képviselőre a sorban sokat kell várni, a 14.helyen szerepel először a Jobbik-Konzervatívok képviselője Balassa Péter 1,7 millióval.

A képviselők alapfizetése a bruttó átlagbér háromszorosa. Ez 2023-ban 571 ezer forint volt, így a politikusok fizetése 2024 márciusától bruttó 166 ezerrel nőtt, így végül 1,71 milliót kapnak. Ezen felül a különböző bizottsági pozíciók után is jár tiszteletdíj, amivel akár már 2 millió körül is kereshetnek, ha pedig valaki frakcióvezető, az már 3,4 milliós fizetést is jelenthet. Ezeken az összegeken túl jogosultak egyéb juttatásokra is – lakhatás, irodabérlés, alkalmazottak utáni bér, mobiltelefon használat –, de a benzinköltségüket is elszámolhatják.

Az Index összefoglalója szerint a Mol és az Országgyűlés hivatala 2024. február elseje és 2027. január 31-e közötti üzemanyag-keretszerződése szerint a három év alatt nettó 744 milliót költhetnek benzinre a képviselők és a frakciók. A portál számításai szerint ebből a 199 képviselőnek összesen 406 milliós keretösszeg jut. Ezen felül a frakciók is kapnak benzinpénzt, érdekesség, hogy a mindössze 8 képviselővel rendelkező Jobbik 28,4 milliós kerete nagyobb, mint az összes ellenzéki párté.

Nem hagyják cserben a vidékieket

Az, hogy egy képviselő a legvégén milyen keretből gazdálkodhat, leginkább attól függ, hol a politikus állandó lakhelye. Ha valaki Budapesten lakik, akkor havonta 2500 kilométerre elég benzinre határozzák meg mennyit költhet üzemanyagra. Ahogy nő a Budapesttől számított távolság, úgy nő a kilométerekért elszámolható keret is. Továbbá egy két évvel ezelőtti törvénymódosítás értelmében még az adott képviselő választókerületének nagysága is beleszámít, hogy végül milyen számlát nyújthat be. Ennek fejében akár havi félmillióra is rúghat cech.

Jelentős számú megkeresést kapott az Oktatási Hivatal (OH) az idei egyetemi felvételivel és az új pontszámítási eljárással kapcsolatban, többségük a felvételivel kapcsolatos kérdés és „értelmezéskérés” volt – közölte az OH a Népszava érdeklődésére.