Hétfő délelőtt a napsütés mint olajat és vizet választotta ketté a fesztiválozók tömegét. Az előző nap este még a Sam Smith koncerten összerázott sokaság, az árnyékban pihenőkre és a lassan a felszínre szállingózó érdeklődőkre különült.
Koradélután a keménymagnak félárnyékban az Ensamble B11 által tartott venezuelai zenei workshop tökéletes bemelegítés volt az utolsó napra. A tradicionális venezuelai zene ütemeire a közönség elkezdett mozgolódni. Dobtrióként kántálták, hogy “taka-tiki”, egyre szélesebb mosollyal énekeltek a vokalistával és az árnyékról megfeledkezve táncolták a latinók bájos, néhol komikus koreográfiáját. Együtt vakaróztak, csapkodtak a szárnyaikkal, jelképesen megszültek egy gyermeket és kedvet kaptak az Sziget-maraton hajrájához.
A food-truckoknál kezdtek összeverődni a csapatok, lassan indulgattak a programok. Az Art Garden kreatív workshopjai újra beindították a fantáziát, és míg az alkalmi művészek itt, más társaságok táncoktatáson vagy egy kisebb koncerten, felvették az ideális ritmust. Akárcsak az esti színházi produkció tagjai, a látogatók is rákészültek a bonyolult “futóformációkra”.
Az előadások között volt a Jazzbois magyar együttes koncertje, melyen látszott, ahogy a zene fantasztikus energiája lelket önt abba is aki már úgy érezhette, túl fáradt a folytatáshoz. Az elején még a szinte üres nézőtérnek játszó banda, széles közönség előtt, hatalmas tapssal köszönhetett le a színpadról. Kezdett körvonalazódni az az utolsó lökés, amikor csodával határos módon, visszatér az életerő, a motiváció és a kedv egy végső bulira.
A tömeg hihetetlen ereje, ahogy képes a részt vevőket saját határaik feszegetésére serkenteni, ahogy összetart és nem hagy a tegnap óta köddé vált románc miatt egy színesre pingált fa alatt szomorkodni, elsodort mindenkit az utolsó éjszaka felszabadító fesztiválélményébe. Volt ugrálás, kardio Skrillexen, ismét szárnyra kapott a szerelem a Big Thief koncerten, Fred megint (Fred again… szóvicc) zenébe csomagolt élményeivel igézte meg a tömeget és még számtalan világon és hangulaton keresztül nyújthattak csúcsteljesítményt a fesztiválozók.
Legalábbis a többség. Mert volt aki kiült elmélázni, egy kicsit másképp megélni a Sziget varázsát a Theatre and Dance Cornerhez. A nézők előtt kibontakozó "futódráma", hét ember közös maratonját jeleníti meg. Összeverődik a sportoló csapat, lépteik és lélegzetük együtt, egyenletesen lüktet. Az elején kis versenyekkel, csipkelődve motiválják egymást, tartva a lenyűgöző koreográfiát. Ám elérkezik a pont, amikor mindenki kifullad. Harminc perce rohannak, a Sziget-lakók teljes együttérzése övezi őket. Meghajlás helyett viszont ledobnak sportmelltartót, tréningnadrágot és a hihetetlen közös energiával, a hosszútávfutásban úgynevezett “második szelet” megtalálva, a teljes kimerültség ellenére lélegzetelállító produkciót hoznak a színpadra. Beindul a zene és a művészekhez a társulat további húsz tagja csatlakozik, megidézve az euforikus tömeghatást, amely akkor a Sziget különböző színpadai előtt szintén elemelte a valóság talajáról az embereket. Az ebben felszabaduló öröm és lendület betölti a fesztivál nagy tisztásait és kicsi modelljének ámuló közönségéből, álló tapsot vált ki.
Tehát arra az esetre, ha felmerül a kérdés, hogy miért éri meg kimenni fesztiválozni? Hát épp ilyenekért.
