;

Szijjártó Péter;Heves;hazugság;vegyi üzem;vegyianyag;

- Letagadták, aztán kiderült, hogy mégis magzatkárosító oldószert gyártó üzem létesül Hevesen

Úgy tűnik, hogy a Szijjártó Péter nevében válaszoló Magyar Levente hatalmasat hazudott.

A hevesi polgármester bejelentette, hogy a városában telepszik le annak a BYN Chemicalnek a magyarországi leányvállalata, amelyik a világ legnagyobb NMP- (N-metil-pirrolidon) gyártója. Mindez úgy történik, hogy alig több mint egy hónapja a sajtóban felröppent híreket cáfolva Schweiczer Sándor polgármester személyesen tagadta le a cég letelepedését - közölte az LMP-Zöldek frakcióvezető-helyettese egy pénteki Facebook-posztban.

Csárdi Antal megjegyezte, mind a polgármester, mind pedig Szijjártó Péter nevében válaszoló Magyar Levente hatalmasat hazudott, ugyanis korábbi írásbeli kérdésére válaszolva azt írta, hogy ha valamely beruházni szándékozó vállalattal sikeresen lezárulnak a tárgyalások, a Külgazdasági és Külügyminisztérium haladéktalanul tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy késő este jelentették be a cég érkezését, és erről nem adott ki tájékoztatást a tárca, emellett lakossági fórumot sem tartottak az ügyben. Ahogy eddig a Fidesztől megszokhattuk, tagadva a tényeket, becsapva az embereket veszélyeztetik most éppen a hevesiek egészségét - zárta bejegyzését Csárdi Antal. 

Az NMP-t (N-metil-2-pirrolidon, metil-pirrolidon) leggyakrabban oldószerként használják az iparban, s annnyira veszélyes, hogy az Európai Bizottság már korlátozta használatát. Súlyos szem-, légúti-, és bőrirritációt okoz, emellett károsítja a reprodukciót is. Gőzként is bejuthat az emberi szervezetbe. 

Mondván, hogy nem írtak ki pályázatot a posztra.