Nagy az öröm, a gyermek egyetemi hallgató lesz! A messzi jövőbe tekintve már látod a páratlan pályaívet, sikereket, örömöket, az ismerősökből, szomszédokból kipárolgó irigységet, hogy nekik bezzeg sikerült, remek kölköt neveltek. A fogadalom jár mellé; mindent mögé rakunk, hiszen odaadó szülők vagyunk. Nos, akkor gyerünk, számoljuk, hányadán is állunk? A kollégium nem jött be, akkor nézzük, hol és miben lakunk, és mennyiért is? Hogy mennyi? Egy lakásért havi 250 ezret kérnek, és az nem is sok, ez az átlag, akkor legyen egy szoba. Az meg 100 ezer. Ez komoly? Igen. Itt tartunk 2024 nyarán.
Ez nagyon fáj, mert eljutottunk egy pontra, ami nem tud nem fájni. A bérleti árak a pénzügyi teljesítőképesség fölső határára futottak.
Családok ezrei vannak kifeszítve, mert költségeik döntő részét ez a tétel jelenti. Másra így már nem is nagyon jut. Legyőzte őket a piac.
Fájdalom, ezt nem kizárólag a piac farkastörvénye alakította, hanem egy mélységében nem átgondolt lakástámogatási politika, amelynek forintjai úgy szivárogtak át az ingatlanárakba, s ezzel közvetve a bérleti díjakba, mint ahogy a papírra hullott tinta terjed.
Neked meg az a feladatod, hogy tartsd a lépést. Ne panaszkodj, hiszen a reálbérek a gravitáció láncait letépve emelkednek. Hallod mindenhonnan, most jobb neked, tehát finanszírozni tudod a gyermek mesébe illő történetét. Hogy ez nem egészen így van, a reálbérnövekedést nem érzed? Ugyan már, egyedi eset lehetsz, és jobb lenne, ha kémlelő tekinteted nem fúrnád a jövőbe. Ott csak tovább emelkedő árakat találsz, amiben benne van egy nulla közeli bérlakásprogram is, annak eredménye, pontosabban az eredménytelensége. Ezzel jobb, ha nem törődsz, ne gondold túl, mert lakni muszáj.
Akkor legyen egy rosszabb szoba, nem szép és kisebb. Hogy életed alapjaiban rontottad el, mert nem tudod lemondás nélkül a terveket összerakni? Ne hibáztasd magad! Ez egy gazdaságpolitika eredménye, amelynek piciny eleme vagy, a feladatod pedig az, hogy küzdj. Lakbérharcosként a bérleti díjért. A fennmaradásért.