Pénzhiány miatt megszűnik az ön által vezetett, 2003-ban alapított Eötvös Károly Intézet – erről beszélt a Hírklikknek. A honlapjukon azonban semmi jelét nem látni annak, hogy befejezik a tevékenységüket. Lehet, hogy mégis megmenekülnek?
Az igazság az, hogy intézetet alapítani – nekem most úgy tűnik –, sokkal egyszerűbb, mint megszüntetni. Ahhoz még sok időnek kell eltelnie, hogy az Eötvös Károly Intézet jogi értelemben is megszűnjön. Két jogi személyiséget tartottunk fenn, egy nonprofit közhasznú korlátolt felelősségű társaságot és egy alapítványt. A nonprofit kft. megszűnése még nem teljes, de jogilag lezárt, csak az utolsó bírósági pecsét hiányzik. Az alapítvány megszüntetése viszont nagyon macerás, hosszadalmas és nehéz jogi tortúra, sok munka van vele, még egy évig is eltarthat.
Megnéztem a közhasznúsági jelentéseiket: jó ideje már csak évi néhány millió forintból működtek, vagy még annyiból sem. Nincs senki, aki hajlandó lenne ennyivel támogatni önöket?
Nálunk régóta senki nem kapott fizetést, még az is előfordult, hogy az ember a saját pénztárcájából költött az intézetre. Ha valaki egy-két milliót akarna áldozni ránk, arra azt mondom, hogy nem lennénk kisegítve. Talán évi 20 millió forintból is létezhetnénk, de a normális működésünkhöz, ahhoz, hogy rendezvényeket, fesztiválokat tudjunk szervezni, könyveket kiadni, nagyjából évi 30 millió forint kellene. Persze, ezt úgy kell elképzelni, hogy ennek az összegnek a felét lehet ténylegesen felhasználni, a többi – közterhek, járulékok, adók formájában – a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” zsebeibe megy.
Ha belegondolunk, hogy közben a kormánynak kedves intézményekre mennyi pénz jut…
Éppen most olvastam utána, hogy az Alapjogokért Központ csak munkabérre 1,2 milliárd forintot költött 2022-ben. A HVG újságírója kiszámolta, hogy az alkalmazottak átlagosan havi 2 millió forintos fizetést kapnak. Ebben lehetnek eseti megbízások is. Ha az Eötvös Károly Intézet vezetőjeként havi 200 ezer forintot tudtam adni egy komoly munkát végző munkatársamnak, akkor elégedettek voltunk. A csak nevében jogvédő Alapjogokért Központ – szerintem ezt a műfajt Putyin találta ki, Orbán Oroszországból importálta az ötletet – egy olyan nem kormányzati intézmény, amely a kormány kiszolgálására jött létre. Az összes modern zsarnoki rendszerben létrehoztak hasonlókat, ahogyan pszeudo (hamis) ombudsmanokat is kineveztek. Ez egy sokszereplős folyamat: idehaza az ombudsmani rendszer érdemi felszámolásával kezdődött, az Alapjogokért Központtal folytatódott, eddigi végpontja pedig az Integritás Hatóság és a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Magyarországon a politikai abnormalitás a NER normalitása. Az Alapjogokért Központnak az 1,2 milliárdos bérköltsége mellett 7,6 milliárd forintos eszközökben lévő vagyona is van, és egy év alatt további 2,4 milliárdot költött a tevékenységére. Szegényes a fantáziám. Ha agyonütnének, akkor se tudnám megmondani, mire lehet ennyi pénzt elkölteni. A mi 20-30 milliónk – amikor jól működtünk, ennyivel gazdálkodhattunk – ehhez képest zsebpiszoknak is kevés.
Mi a gyakorlati, és mi a szimbolikus jelentősége annak, hogy megszűnik az Eötvös Károly Intézet?
Nem biztos, hogy a kettőt külön lehet választani. Az Eötvös Károly Intézet a szabadelvű értékek, az alkotmányos demokrácia érvényesítésére és védelmére alakult. Az alapjogok védelme mindig nagyon fontos, azt csak tájékozatlan ember hiheti, hogy egy alkotmányos demokráciában ezek a jogok nem fenyegetettek. Hiszen az uralmon lévőknek mindig önző érdekeik vannak, a hatalom a legerősebb kábítószerek egyike. A demokratikus hatalom is borzasztóan erős kábítószer. Ahhoz, hogy a rendszer normális mederben tartsa a demokratikus működést, egy sor ellenőrző intézmény kell az ombudsmantól az Alkotmánybíróságig, de az intézményi kontrollon kívül elengedhetetlen a társadalmi kontroll is. Az Eötvös Károly Intézet valami ilyesmire alakult. Egyébként a Soros Alapítvány hívta életre. 2003-ban Soros György úgy gondolta, a magyar demokrácia olyan fejlettségi fázisba jutott, hogy az alapítványának már nem indokolt a jelenléte. Egyik utolsó gesztusaként hozta létre a közpolitikai intézetünket. A „szellemi alapító” Miklósi Zolival én voltam, ragaszkodtam ahhoz, hogy az intézetnek magyar neve legyen. Eötvös Károly nagyon jó választásnak bizonyult. (Az 1842-től 1916-ig élt Eötvös Károly a maga korában ismert ügyvéd, ünnepelt író és parlamenti képviselő volt, a tiszaeszlári vérvád perében ő védte az ártatlanul bíróság elé állított zsidókat – a szerk.) Talán szerepet játszottunk abban, hogy Eötvös Károly neve a nyilvánosságban fennmaradjon.
Milyen állapotban volt a magyar demokrácia 2003-ban, amikor megalakultak, és milyen állapotban van most?
A demokrácia az egyik legtörékenyebb politikai rendszer, miközben nagyon jó eszközei vannak arra, hogy megvédje magát. De ha ezek az intézmények rossz kezekbe kerülnek, esetleg „ellustulnak”, akkor nagy bajok jönnek. Az én értékelésem szerint nem később, hanem már 2010-ben megtörtént az autokratikus fordulat Magyarországon, amikor a Fidesz kétharmados parlamenti többséggel hatalomra került, és elfogadta a Rogán Antal által beterjesztett szörnyű médiatörvényeket. Az előbb arról beszéltem, hogy alkotmányos demokráciában is fontos a demokratikus jogok védelme. Ha viszont bekövetkezik az autokratikus fordulat, akkor megváltozik a feladat. Szilárd meggyőződésem, hogy összefogva a NER – úgymond – egészséges elemeivel, aligha lehet valamiféle evolúciós folyamatban visszaépíteni a demokráciát. Én ugyanis, szemben az ellenzék egyes szereplőivel, nem látok ilyen elemeket.
Ez most oldalvágás akart lenni Magyar Péter és a Tisza Párt felé?
Nem. Ha már így rákérdezett: az LMP-re utaltam, amely deklaráltan egyfajta együttműködésre, „konstruktív ellenzékiségre” törekszik a Fidesszel. Ami fából vaskarika.
Magyar Péter számomra nem tiszta képlet. Róla azt gondolom, hogy – bár valóban a rendszer kivételezettje volt – őszintén szembefordult a Fidesszel. Ebben biztos vagyok. Abban a tekintetben már vannak kétségeim, hogy a személyiségében mennyire szilárdak az alkotmányos alapok.
Majd meglátjuk.
Ha „evolúciós folyamatként” nem visszaépíthető a demokrácia, akkor mit lehet tenni?
A rendszert fel kell számolni. Más dolog, hogy védjük az alkotmányos demokráciát a különféle kísértésekkel, korrupt figurákkal szemben, és megint más, amikor az egész rendszert meg kell változtatni. Mondanom se kell, hogy nem erőszakos, hanem alkotmányos megoldásokra gondolok. Sokak szerint erre nincs esély, pedig nyilvánvalóan van.
Pont akkor állítja ezt, amikor még az Eötvös Károly Intézet sem képes fennmaradni. Kijelenthető, hogy kudarcot vallottak?
A közvélemény szerint talán igen, szerintem nem. Soha nem ígértük, hogy az Eötvös Károly Intézet fogja felszámolni a NER-t. Azt ígértük, hogy felmutatjuk az alkotmányos értékeket. Kisebb szakaszgyőzelmeket sokszor elértünk.
A magyar társadalomban mintha a „jogállamiság védelme” egyre kevésbé számítana hívószónak, egyre kevésbé lenne képes tömegeket megmozgatni.
Sajnos, ez így van.
Magyarországi jelenség, vagy nemzetközi trend?
Nemzetközi trend is. Nyolc-tíz évvel ezelőtt senki emberfia nem tudta volna elképzelni, hogy az Egyesült Államok – amelyet kicsit alaptalanul a világ közvéleménye a legfénylőbb demokráciának tart – autokrata fordulat szélére sodródik. És a veszély még mindig nem múlt el. Vannak, akik szerint a demokrácia világszerte utóvédharcot folytat. Én másként látom. Fenntartom, hogy a demokrácia törékeny rendszer, de azt is mondom, hogy a túlélőképessége feltűnően jó. A diktatúrák kezdetben sikert sikerre halmoznak. Minden diktatúra sikertörténetként indul, ahol nincsenek vereségek, csak győzelmek. Mégis: az összeomlásuk törvényszerűen bekövetkezik. Az Orbán-rendszer is úgy fog összeomlani, mint a kártyavár. A demokráciák ezzel szemben vereségről vereségre, válságról válságról bukdácsolnak, közben pedig mindig megújulnak. Hiszek abban, hogy a felvilágosodás nagy álmai nem utópiák.
Mit tart a legnagyobb bűnnek, amit az Orbán-rendszer a jogállamiság ellen elkövetett?
Elmesélek egy személyes történetet. A Balaton északi partján, Ábrahámhegyen van egy kis házam. A NER egyik kedvenc cége azt találta ki, hogy az ábrahámhegyi telkén – amely nyaralókkal és családi házakkal van körülvéve, teherautóval nehezen megközelíthető – palackozóüzemet épít. Ábrahámhegy Árpád-kori település, ahol soha, semmilyen termelőüzem nem működött. Akárkivel találkozom a faluban, mindenki fel van háborodva. Amikor szóba hozom, hogy esetleg lehetne tenni valamit a palackozóüzem ellen, csak azt hallom, hogy „úgyis reménytelen”. Mondják ezt egy olyan országban, ahol civil tiltakozással sikerült megakadályozni a nagymarosi vízlépcső megépítését, vagy a Zengőn a NATO-radar létesítését. Az Orbán-rendszer legnagyobb bűnének azt tartom, hogy elsorvasztotta az ellenállás polgári ösztönét. Ehhez, persze, kedvezett számára a terep. Ne felejtsük el, hogy a mohácsi vész óta roncsderbi a magyar történelem, néhány fényes évvel és pár viszonylag jó évtizeddel megtűzdelve. A történelmünkből – egyetlen sikertelen kísérlettől, 1956-tól eltekintve – hiányzik az a forradalom, amikor a nemzet nem, vagy nemcsak idegen elnyomók ellen küzdött, hanem megpróbálta volna elzavarni a saját hitvány urait. Bibó István, aki irtózott az erőszaktól, azt mondta, hogy egyetlen forradalmat mindenképpen meg kell vívni: az emberi méltóság forradalmát. Egy ilyen sikeres és bársonyos forradalomra nagy szükség van. Ettől válik nagykorúvá egy nemzet.
(Az interjú elkészülte után érkezett a hír, hogy az eredetileg tervezett helyszínen mégsem épülhet meg a palackozóüzem.)
Névjegy
Majtényi László 1950-ben született Budapesten. 1975-ben szerzett diplomát az ELTE jogtudományi karán. 1995 és 2001 között adatvédelmi biztos, 2008–2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke volt. A 2003-ban létrehozott Eötvös Károly Intézet vezetője. 2017-ben civilek felkérésére – győzelmi esély nélkül – az ellenzék által is támogatott jelöltként elindult a köztársasági elnöki választáson, erre az időre felfüggesztette az intézetben betöltött tisztségét.
