Gondolta volna, hogy még a tanév kezdete és az okoseszközöket az iskolákból kitiltó rendelet életbe lépése előtt felmentenek egy igazgatót, mert az iskolájában nem akarják elvenni a gyerekektől a telefonokat, sőt még használják is azokat a tanítás során?
Nem gondoltam, hogy a számtalan eleve betarthatatlan szabály közül ez lesz az, amivel kapcsolatban keménykedni kezdenek. Egy negyedikes gyereknek elméletben 180 népdalt kellene tudnia. Kíváncsi vagyok, hogy ez hány tíz évesre igaz. Azt tippeltem volna, hogy a mobilrendelet is csak ennyire lesz komolyan véve.
Miről szól valójában az okoseszközök kitiltása az iskolákból? Miért olyan fontos ez a kormányzat számára egy egyébként digitalizálódó világban?
Azt gondolom, hogy egy valós problémára rossz válasz születik. Ezek az eszközök az iskolában vagy azon kívül használhatóak nagyon rémes dolgokra, és rendkívül veszélyes tud lenni az, amit elérhetővé tesznek a gyerekek számára. De ezzel valójában nem foglalkozik a kormányzat. Rettenetesen problematikusnak találom, hogy van egy tiltás, miközben arról nem esik szó, hogyan tanítsuk meg az eszközök helyes használatát. Ebben az esetben semmi ilyen mentálhigiénés szempontról nincs szó, akik meghozták ezt a döntést, pontosan tudják, hogy nem oldottak meg semmit.
Mi az, amit valójában meg kellene oldani, milyen problémákat okoznak az okostelefonok az iskolai mindennapokban?
Az egyik probléma az, hogy az interneten keresztül mivel és hogyan szembesülnek gyerekek, sokszor kontroll nélkül. Egészen felkavaró felmérések vannak arról, hogy hány éves korukban látnak először pornográfiát és erőszakot, és ennek következtében miről hiszik azt, hogy az természetes, normális lenne. Emellett rengeteg álhírrel találkoznak, amelyekről azt hiszik, hogy igazak, nem képesek megkülönböztetni őket a valódi hírektől. Azt látom, hogy a szülőknek is segíteni kellene abban, hogy hogyan képesek kontrollálni a gyerek eszköz- és internethasználatát, ami persze nagyon nehéz, majdnem lehetetlen.
Ha ilyen ijesztő a helyzet, akkor lehet, hogy mégiscsak rendben van a tiltás?
Ezek szuper jó eszközök, hatalmas potenciál van bennük. Mindenkinek a zsebében egy sokkal összetettebb számítástechnikai kütyü van, mint ami a Holdra szállást intézte. Csak éppen a legtöbb embernek fogalma sincsen arról, hogyan lehetne tanulásra vagy más produktív dolgokra használni ezeket. Éppen ezt kellene megtanítani a gyerekeknek, az iskolában is.
Tanárként hogyan lehet versenyezni ezzel? Hogyan lehet érdekesebb órát tartani a világ minden tudásánál és szórakozásánál, ami ott van a zsebükben?
Tény, hogy harc folyik a gyerekek figyelméért, és az iskola úgy érzi, hogy ezt a mobiltelefonok miatt veszíti el. De ez valójában nem így van, az iskola azért veszíti el azt a háborút, mert ami ott folyik, az már régóta teljesen érdektelen.
Van egy nagyon furcsa közmegegyezés Magyarországon, ami valószínűleg II. József és a népiskolák bevezetése óta létezik, miszerint az iskolában szenvednie kell a gyereknek, mert az a dolga, mert az egy ilyen hely. Ezért fel sem merül, hogy az iskola megpróbálhatna a mobiltelefonnal szemben egy vonzóbb alternatívát nyújtani, inkább betiltják.
Ez olyan, mintha a futóversenyen kizárnánk a náluk gyorsabb versenyzőt. Miközben a figyelemért való harc mindig is létezett. Aki tanított már életében, az tudja, hogy abban a pillanatban, amikor egy mókus megjelenik a fán a tanterem ablaka előtt, akkor ő ott tanárként vesztett, akkor tíz percig csak a mókus létezik. A mókusnál egyébként csak egy dolog rosszabb, amikor leesik az első hó. Az reménytelen helyzet a tanár számára. De a mókust nem lehet betiltani, vagy az ablakot a termeken. Az biztos, hogy ebben a fegyverkezési versenyben az okostelefonnal lett még egy eszköz, amelyik a gyerekek figyelméért harcol, sokkal hatékonyabban, mint a klasszikus iskola.
Mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni?
Mi lenne, ha megpróbálnánk olyan iskolát csinálni, amelyik érdekes?! Ahol izgalmasabb, ami az órán történik, mint az Instagramot pörgetni? Tény, hogy az okostelefonok és közösségi média oldalak nagyon ravaszul vannak optimalizálva a figyelem fenntartására, és könnyen okoznak függőséget. De közben én nem gondolom, hogy ne lehetne velük versenyezni, igenis lehet ennél érdekesebb tanórákat csinálni. Persze ehhez el kellene engedni például ezt a közmegegyezést, hogy a tanulás az biztosan szenvedés. Ez annyira beépült a köztudatba, hogy maguk a gyerekek is, ha nem szenvednek eléggé, akkor úgy érzik, hogy nem is tanultak. Miközben ezerszer többet megtanulnak egy jó projekt alatt, mint a hagyományos módszerekkel, de ők úgy érzik, hogy csak játszottunk, szórakoztunk.
Ön az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) tanít, ami sok szempontból úttörőnek számít Magyarországon az alternatív pedagógia területén. Használnak a gyerekek okoseszközöket az órán?
Az AKG digitális iskolaként működik, minden gyereknek van saját érintőképernyős laptopja, amit használ is az órán. Ezek nem az iskola által ellenőrzött eszközök, tanítás után hazaviszik őket és ott úgy használják, ahogy szeretnék. Mobiltelefonra nincsen szükségünk egy pillanatig sem, amit én azért nem bánok, mert így el lehet különíteni egymástól a munkaeszközt és a magánélet eszközét. Én tudom azt mondani, hogy a magánéletedet tedd félre addig, amíg az iskolában vagyunk. Már tíz éve fut ez a program az iskolában, és nagyon nehéz lenne elképzelni, ha vissza kellene lépni belőle. Inkább előre kellene menni, mert egy csomó technológia itt dörömböl az ajtón, vagy el is suhan mellettünk. A valódi probléma már rég nem az, hogy a mobiltelefonokkal mit kezdjünk, hanem az, hogy a mesterséges intelligenciával mit csináljunk az oktatásban. Érdekes módon erről nincsen egy szava sem a magyar oktatásirányításnak, amivel majdhogynem egyedül áll Európában.
Az a modell, amit az ön iskolájában működtetnek, sok pénzbe kerül. Márpedig az állami iskolákban pénz az nincsen.
Az iskolákat ellátni modern eszközökkel komoly és drága dolog, de azért nem akkora összegről beszélünk, mint például egy olimpia megrendezése. Szerintem ez politikai akarat kérdése elsősorban, és nem másé. Olyannyira, hogy amikor a karantén idején hirtelen érezte a kormány a nyomást, előkerültek számítógépek, amiket ki is osztottak többek között a kilencedikeseknek, és a tanároknak is. Igaz, hogy olyanok voltak amilyenek, és a tanfolyam másfél évvel később jött melléjük, és az is olyan volt, amilyen. A nagyja egy Prievara Tiborral közösen írott, addigra igencsak elavult könyvünkből lett átvéve egy az egyben. Nem így kellett volna ehhez hozzáállni, hanem valós, személyre szabott pedagógiai segítséget kellett volna adni a tanároknak, de erről szó sem volt. Az viszont kiderült, hogy eszközöket tudnak adni, ha akarnak, csak éppen karbantartás sincs melléjük, így az első hiba után félrerakódnak, nem használják őket. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a digitális átállás megoldhatatlan feladat lenne, sok ország megugrotta. Például Portugália, ahol tíz év alatt hatalmas eredményeket értek el az oktatásban a digitalizáció terén. Senki nem meri azt mondani, hogy vissza kellene térni a palatáblához, mert mindenki tudja, hogy azzal nem sok esélye van a munkaerőpiacon az embernek. Egy ilyen furcsa ambivalencia van: egyfelől szeretnének a munkaerőpiacra nagyszerűen helytálló embereket képezni, de közben visszább lépnek a technikától. Pedig a nemzeti alaptanterv nagyon erősen hitet tesz az okoseszközök használata mellett.
Hitet tett emellett a 2016-os Digitális Oktatási Stratégia is, amellyel kapcsolatban Deutsch Tamás azt vizionálta: „Magyarország 2020-ra eljuthat oda, hogy a digitális írástudás és -használat, az internet elterjedtségének tekintetében, a pedagógusok digitális felkészültségében, az oktatás digitalizáltságában megelőzi az Európai Unió átlagát”.
Ez egy érvényes kormányhatározat, amit soha senki nem vett igazán komolyan, szerintem véletlenül csúszott át a rendszeren, pedig hihetetlenül progresszív dolgok vannak megfogalmazva benne. Lehet látni, hogy az oktatás és oktatáspolitika nem prioritása az Orbán-kormányoknak. Valószínűleg ez annyira nem érdekelt senkit, hogy el sem olvasták mielőtt aláírták. Ha megvalósult volna, akkor már egy digitális Kánaánban élnénk. Ezzel szemben a nemzeti drogstratégia sorsára jutott, amely szerint 2023 óta Magyarország drogmentes, erről is van kormányhatározat. Körülbelül ugyanannyit ér ez a kettő.
Reális lehetne egyáltalán egy ilyen célkitűzés egy ennyire kizsigerelt, ráadásul korfáját tekintve igencsak elöregedő tanár-társadalom mellett?
Én a különböző képzéseken azt látom, hogy kivétel nélkül az összes tanárban van egy nagyon erős motiváció azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnának ebben a változó világban jobban tanítani. De ehhez nagyon kevés segítséget, támogatást kapnak, vagyis inkább az égegyadta világon semennyit. Szokták azt is mondani, hogy van egy generációs szakadék a gyerekek és a tanáraik között technikai eszközök használatában, ami részben elképzelhető, mert a 13 évesek lehet, hogy sokkal otthonosabban kattintgatnak a telefonjukon, de ugyanúgy nincsen fogalmuk arról, hogy tanulásra hogyan használják. Ebből a szempontból nem kell attól tartani, hogy a gyerekek mérföldekkel a tanárok előtt járnának.
Mi várhat a magyar iskolákra, ha a kormány továbbra is struccpolitikát folytat ahelyett, hogy valódi megoldásokat keresne ezekre a kihívásokra?
Az iskola szerepét a világ változásaihoz kellene igazítani, az információtárolás és -továbbadás technikájának fejlődése folyamatosan alakítja a tudásról való elképzelésünket is, a mesterséges intelligencia megjelenése pedig az utóbbi száz év legnagyobb kihívása. Azok az oktatási rendszerek, amik nem követik ezeket a változásokat, egyre inkább ritualizálódnak. Vagyis működnek tovább megszokásból, úgy ahogy eddig, csinálják tovább a rítusaikat, de értelme már nem nagyon lesz annak, ami ott történik. Észtországban például az oktatás reformja az egész államapparátus digitalizálásával párhuzamosan zajlott, nem lehet az iskolákról zárványként gondolkodni. De abban az országban, ahol az adójóváíráshoz nekem minden évben újra meg kell adnom a gyermekeim adószámát papíron leírva, kár abban reménykedni, hogy nagy változások történhetnek. A technológia fejlődése nagy feladat, de egyben hatalmas lehetőség is az oktatás számára.
Névjegy
Nádori Gergely az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret-tanára. 2008 óta Prievara Tiborral írja a Tanárblogot, ahol a XXI. századi iskola kihívásait, a digitális pedagógia legújabb lehetőségeit vizsgálják, több közös könyvet is jegyeznek a témában.
