Amikor 2004-ben tíz ország, köztük a V4.ek is csatlakoztak az Európai Unióhoz, általános vélemény volt, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus végső győzelmét élhetjük át, s beteljesedik Francis Fukuyama jóslata. Közép-Európa is a Nyugat részévé válik, s nem csak gazdasági, hanem gondolkodásbeli szempontból is. Ám ez a folyamat megrekedt, s a V4-ek államaiban mintha egyre erősebb lett volna a nosztalgia az autoriter időszak iránt. A csalódottság azonban nem állt meg az országhatároknál, amint azt a múlt vasárnapi türingiai és szászországi választás is igazolja. A volt NDK területén élők egy részének meggyőződése: problémáikra egy bevándorlásellenes, populista párt jelenti a megoldást.
Visszarendeződés tapasztalható sokak lelkében, ami azért is talányos, mert több főváros, például Varsó, lélegzetelállító fejlődésen ment keresztül. Nyugatnak és Keletnek mintha párkapcsolati terapeutára lenne szüksége, hogy jobban megértsék egymást. Keleten sokan úgy érzik, a Nyugat még mindig felsőbbrendűként viselkedik, a nyugatiak viszont nem értik, miért siránkoznak a legutóbb csatlakozottak, miközben eurótízmilliárdokat kaptak az adókból.
A vasárnapi német tartományi választások azt is bizonyították, hogy nem csak gazdasági különbségekről, országok szembenállásáról beszélhetünk: német és német is képes elbeszélni egymás mellett. Az okok összetettek. A vasfüggöny leomlása utáni tömeges munkanélküliség traumája, a fiatalok tömeges elvándorlása, a vidéken élők lassú felzárkóztatása, a vidék elnéptelenedése, a bevándorlóktól való félelem a külföldiektől évtizedeken át elzárt társadalmakban mind-mind szerepet játszik, de minden országnak, régiónak megvannak a maga problémái. S az egyes „keleti” országoknál is egyre nagyobbak az eltérések. Csehországban és Szlovéniában létezik egy erős középosztály, ami garanciát jelent arra, hogy ne alakulhassanak ki magyarországi viszonyok. Sem Orbán Viktor ljubljanai (Janez Jansa), sem prágai (Andrej Babis) barátja kormányfőként nem tudta visszaforgatni az idő kerekét, minden igyekezetük ellenére sem. S ha újra miniszterelnökké választanák őket, akkor sem képzelhető el a magyar forgatókönyv egyik országban sem. Már úgy látszott Szlovákia is kigyógyult a nacionalizmussal átszőtt autoriter tendenciákból, Robert Fico visszatérése a hatalomba azonban azt jelzi, hogy az ország még mindig Kelet és Nyugat között lebeg.
Lengyelország, amely az EU csatlakozás nagy nyertese, ugyanakkor szakított Kaczynskiék autoriter államával. Az ország sikerének kulcsa: a fejlesztési pénzeket nem a nómenklatúra megerősítésére használták fel. Sok jól képzett fiatal ezért hazatért, ők lehetnek a garanciái annak, hogy Lengyelország már ne térjen le a demokrácia útjáról. Bulgáriában viszont ma is erősen érvényesülnek az oroszbarát attitűdök. Szófia főleg az elvándorlás drámai következményeit szenvedi meg, képtelen kilábalni a politikai válságból.
S vagyunk mi, egyre leszakadva a többiektől. Változás még nálunk is lehet, de a német példa legfőbb tanulsága: az emberek gondolkodásának megváltoztatásához sokszor több évtized is kevés.