- Heti abszurd: Örüljünk, hogy itt még mindig nincs háború, és megadatik a mindennapi hajnali szellőztetés

A szeles szeptember szigorú beköszönte a végtelen kánikula nyarát viharos időkké változtatta át. Háromgyerekes szülőként máskor is megterhelt az iskolai tanévkezdés, főként anyagilag és részben a bioritmusváltás miatt, noha ekkorra már epedve vártam a felmentést, hogy napi pár órára újra felnőttként is működhessek, a gyerekeimet a különböző intézmények felügyeletére bízva. Csakhogy az idén még az egyikük utolsó utáni pillanatos iskolaváltását is intéznem kellett, közben százszor is elátkoztam azt az illetőt, aki a kormányzati brains­tormingon kitalálta, hogy vigyék le a tankötelezettséget 16 éves korra, mert egy évvesztességgel tetézve rögtön oda jut egy átlagos gimnazista is, hogy ha efölött sulit váltani szeretne, már sehol „nem kapkodnak” érte. Mehetne a nyolc általánosával vállfázni a plázába vagy az esti iskolába, ami már nem nappalis jogviszony, rögtön kapnám is a vármegyei főispán dörgedelmes levelét, hogy többé nem vagyok jogosult az infláció ide, áremelkedés oda, 2008 óta változatlanul „bőkezű” családtámogatásukra.

A mi ügyünk épp a lapzártára szerencsésen megoldódott, hiszen a fővárosban még most is rengeteg a lehetőség, csak végig kell zongorázni a „gimnáziumi szaknévsort”, és közben valamennyire megnyugtatott, hogy mindenhonnan azt hallottam vissza, sok gyerek van még ilyenkor is mozgásban, meg a közoktatásban évek óta mindenütt hadiállapotok uralkodnak, a titkárságoktól az iskolavezetésig rutinosan vezényelik le már a káoszt. Közben arra is gondoltam, százával lógnak most a semmiben a wesley-sek, akik közt megannyi sajátos nevelési igényű kisgyerek (és szülője) éli át a napokban, hogy még esélyt sem adtak nekik, máris lemondtak róluk, a családbarátok, a keresztények.