Nincs könnyű helyzetben Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hiszen Düsseldorfban, a németektől elszenvedett 5-0-s vereség után kijelentette: „Ha erre a szituációra nem tudunk jól reagálni, akkor el kell tűnnünk a színről.”
Felteszem, az egygólos győzelem talán már jó reakció volna a szakvezető szerint. Ám a döntetlen aligha lenne az, vagyis a siker elmaradása esetén utód után kellene néznie az MLSZ-nek.
Jó hír, hogy a FIFA-világranglista 75. helyezettjeként a Puskás Arénába látogató Bosznia-Hercegovina válogatottja a legkellemesebb ellenfelek egyike, mert – bár Rossi úgy véli: „harcos csapat” – az utóbbi két évben csak két meccset tudott megnyerni (Izland 3-0, Liechtenstein 2-1). A további tizenegy találkozót kivétel nélkül elvesztette, hálóját még Luxemburg együttese is kicsipkézte (2-0, 4-1). A vert sereg az idén csak kikapott – Ukrajna 1-2, Anglia 0-3, Olaszország 0-1, Hollandia 2-5 –, két szűk esztendejének összesített gólkülönbsége 12-31.
Ráadásul újabban fiatalít Szergej Barbarez szakvezető, ami a sovány mérleg nyomán egyáltalán nem meglepő. A kerettagok több mint harmada poétikusan ifjú: a legutóbb Eindhovenben bemutatkozó Esmir Bajraktarević 19, míg Benjamin Tahirović 21, Ivan Bašić, Amar Dedić és Armin Gigović 22, Adrian Barišić, Denis Huseinbašić és Dal Varešanović 23 éves.
Az ideális vetélytárs megjelölést azonban felejtsük el, mert nem tudni, a jelenkor bármely magyar együttese számára létezik-e ilyen egyáltalán. Huszonhét esztendővel ezelőtt, a jugoszlávoktól az Üllői úti vb-pótselejtezőn elszenvedett gyászos 1-7 után a Nemzeti Sport, amelyre akkoriban csak egy, tehát nem tízezer példányban fizetett elő a mostani miniszterelnök, azt írta: „Marseille, Irapuato, Budapest, ennél már nincs lejjebb!”
Van.
A lap akkori értékelése szerint honfitársaink átlag osztályzata 3,61 volt (1-től 10-ig). A németországi 0-5 után az újság nagyjából 12 ezer olvasója – tehát körülbelül annyi, amennyi újságot megvásárol a legfőbb megrendelő – 2,91-es érdemjegy-középértéket szavazott meg a válogatottnak, amelynek csak négy játékosát tüntette ki 3-as átlaggal, tizenegyet az álomhatárnak aligha nevezhető értékkel sem honorált. Pedig az orgánum olvasói zömmel nem hazaáruló ellenzékiek, elfogadják például, hogy az az igazi bajnokság, amelyben Paks és Felcsút legjobbjai vetélkednek a karitatív FTC ismeretlen migránsokat egybegyűjtő légiójával.
Ötös, elégtelenA 2,91 alighanem minden idők mélypontja, olyan „teljesítmény”, amelyért nem érte meg kifutni a pázsitra.
Érthető, ha Rossi bizonyos vonatkozásban olyan, mint az Aranycsapat szakvezetője. Sebes. Tegnap Telkiben azt mondta: „A pofontól még ég az arcunk.” Hozzátette: „Miközben összességében továbbra is vállalom a felelősséget, megjegyzem, hogy Düsseldorfban nem az ötvenes vagy hatvanas évek labdarúgását igyekeztünk a pályára vinni, hanem modern futballt próbáltunk megvalósítani. Ám azért, hogy minden egyes párharcot elveszítettünk, nem én vagyok az első számú felelős.”
Majd kijelentette: „Ugyanúgy készülünk a bosnyákok elleni mérkőzésre, mintha topcsapat lenne az ellenfél.” Az más kérdés, hogy úgy semmiképp sem lehet készülni, mert az ellenfél nem topcsapat.
De ha nem sikerül legyőzni, akkor a hatvanas évek olasz slágerét kell dúdolni, a hajdani Népszava-sportrovatvezető Vándor Kálmán műfordításában: „Egy végső búcsúszó, és válunk, és aztán minden véget ér...”
MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA
Nemzetek Ligája-mérkőzés, Puskás Aréna, 20.45. Jv.: Guida (olasz).
Magyarország: Dibusz (36-szoros válogatott) – Botka (27), Orban (49), Dárdai Márton (7) – Bolla (21), Nagy Ádám (85) vagy Kata (3), Schäfer (29) vagy Nikitscher (1), Nagy Zsolt (23) – Szoboszlai (45), Sallai (53) – Varga (15).
Bosznia-Hercegovina: Vasilj (10) – Katić (3) – Gazibegović (18), Barišić (5) vagy Bičakčić (37), Mujakić (5), Dedić (14) – Huseinbašić (3) vagy Gigović (2), Krunić (34), Tahirović (9) – Džeko (135), Demirović (2).