;

egészségügy;KSH;Orbán Viktor;Kötcse;orvosok;

- Orbán Viktor, a doktorok meg a féligazság

Ma 8 ezer orvossal több dolgozik, mint 2010-ben –  mondta Orbán Viktor, de a részletekkel nem bajlódott: a ténylegesen praktizálók száma 300-zal csökkent.

Minden évben megyünk előre – büszkélkedett Kötcsén a minap a magyar egészségügy helyzetével a miniszterelnök, s bizonyságul rögtön hozzátette azt is, hogy nyolcezer orvossal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben.

Bár az állami egészségügyben dolgozók és a várólisták betegei számára is meglepő lehetett ez a közlés, Orbán Viktor valójában nem állított valótlant, csak éppen nem bontotta ki az igazság minden részletét. Ugyanis valóban létezik olyan statisztika, amelyből kiolvasható ilyen növekedés. A KSH a „dolgozó orvosok” számbavételekor azt állapította meg, hogy míg 2010-ben 33 943-an voltak, 2023-ban már 42 065-en. A különbség 8 122, ami látszólag igazolja is a miniszterelnököt. Csakhogy ebből a számból az egészségügyi ellátás javulására vajmi kevéssé lehet következtetni. Ugyanis

a statisztikusok „dolgozó orvosként” nem a naponta gyógyítókat írják össze, hanem azokat, akik valamilyen formában használják a munkájukhoz az orvosi diplomájukat. 

Így ebben az összegzésben benne vannak például a gyógyszerkutató orvosok, meg az orvoslátogatók, valamint az ágazat számos adminisztratív vezetője is, köztük az országos tisztifőorvos és az egészségügyi államtitkár is.

A betegek ellátásról többet mond a „praktizáló orvosok" száma, azaz azoké, akik a betegeket vizsgálják és kezelik. Róluk az Eurostatnál találunk adatokat, igaz ott a legfrissebb 2022-es. A szerint 2010-ben 33 770, míg 2022-ben 33 473 orvos foglalkozott közvetlenül a magyarok gyógyításával. Itt már hibádzik a miniszterelnöki sikerjelentés, mert nemhogy sokezres növekedést nem értek el, hanem el is tűnt mintegy 300 orvos a betegek szolgálatából a kormányzásuk alatt.

Ha betegekkel foglalkozó orvosok száma nem is nőtt, a betegellátásban megszaporodott az orvosi álláshelyek száma a kérdéses 13 évben. A KSH adatai szerint míg 2010-ben 39 959, 2023-ban már 44 300 orvosra volt szükség az ellátórendszer működtetéséhez. S ezeket az álláshelyeket – 1500-2000 orvos híján – sikerült is betölteni minden évben, ami összevetve a praktizálók mintegy 34 ezres számával igencsak meglepő lehet. A magyarázatot a statisztika módszere kínálja, miszerint betöltöttnek vették azokat az állásokat is, amelyeket mellékállásban, illetve másodállásban láttak el.

Így a sokadállásban is dolgozók jóvoltából 2023-ra ki is jött a statisztikában 42.394 betöltött orvosi státusz. Ez azt is mutatja, hogy 2010 és 2023 között maga az ellátórendszer is nagyot nőtt: mintegy tíz százalékkal több teljesállású orvos foglakoztatását igényelte. E jelenség mögött egyértelműen az áll, hogy a szükséges státuszok, s az azokat (legalább virtuálisan) betöltők összeírásakor – 2005 óta – már számba veszik a magánellátást nyújtó vállalkozások alkalmazottait is. És mivel az utóbbi években a magánegészségügy dinamikusan bővült, az ott másodállást vállaló doktorok száma is jelentősen nőtt.

Azaz amikor a miniszterelnök e téren a növekedéssel büszkélkedik, akkor valójában – legalább is részben – a magánellátás gyors előretörését ünnepli.

Ám nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a statisztika által összemosott adatok az állami ellátás térfelén is rejtenek fejlődést. Ennek ellenőrzésében néhány részterület statisztikái segíthetnek. Például kiderülhet ezekből, hogy az egész közellátás alapját jelentő háziorvosi rendszer biztosan nem rejt bővülő orvos-utánpótlást, ugyanis a KSH szerint 2010-ben 4 926, míg 2023-ban már csak 4 305 háziorvos szolgálta a betegeket.

Az ugyancsak kormányzat felelősségi körébe tartozó kórházi rendszerről nincs ilyen világos létszám-információnk, de a kapacitás változása és a teljesítmény is beszédes lehet, hiszen több orvos vélhetően több beteget és eredményesebben is képes gyógyítani. A kórházi kapacitások statisztikája szépen mutatja a 2010 utáni kormányok egészségpolitikájának kétarcúságát. Az „engedélyezett ágyszám”, azaz az elméleti kapacitás – a „mi nem zárunk be kórházat!” politikájának megfelelően – lényegében nem változott. A KSH Tájékoztatási adatbázisa szerint 2012-ben – ott ez az elérhető legrégibb adat – a névleges kórházi kapacitás 69 489 ágy volt, s ebből 2023-ban is megvolt még 69 178. Csakhogy a betegfogadásra valóban használható ágyak száma ez idő alatt nagyot csökkent, 68 845-ről 63 470-re apadt.. Azaz tavaly már az 5 700-at is meghaladta az inaktív ágyak száma, vagyis formális kórházbezárás nélkül is köddé vált a betegfogadó képesség több mint 8 százaléka. Tény, hogy ez a leépülés a Covid-járvány megjelenésével gyorsult fel, de a békeidők visszatérte után sem enyhült: csak 2022 és '23 között 30 százalékkal nőtt az inaktívvá tett ágyak száma. (Egy-egy kórházi osztály, vagy szakellátás működésének szüneteltetéséről szinte naponta számolt be a média.) Maguk az ágyak persze nyilván megvannak még, talán egy raktárban, de a működtetésükhöz – bármilyen gyarapodást is olvas ki a miniszterelnök a saját papírjaiból – nyilván nincs elegendő orvos.

Mondhatnánk, hogy az „ágyszám” csupán technikai kérdés, ha ez embereket gyorsabban és biztosan meggyógyítják a kórházakban. Ám a statisztika ebben sem fejlődést, hanem a teljesítmény csökkenését jelzi. Ugyancsak a KSH Tájékoztatási adatbázisából olvasható ki, hogy a kevesebb ágyon jóval kevesebb beteget is gyógyítottak. Míg 2012-ben a kórházakból elbocsátott páciensek száma 2 371 660 volt, 2023-ban már csak 1 991 468, ami mintegy 16 százalékos teljesítménycsökkenést jelent.

Az általunk megkérdezett papok közül egyikük elmondta, hogy „teljesen kibukott” a hírektől. Találkoztunk azonban ellenpéldával is.