Az embert annyi erkölcsi szabály köti gúzsba, hogy nem csoda, ha időről időre lazítani akar szorításukon. Aztán mikor elszégyelli magát a sok vétkezéstől, árulástól, igyekszik megmutatni, hogy igenis van morális tartása.
Miután Rónai Egon vívott egy szerencsétlen asszót az egyenes beszéd nevében Magyar Péterrel, a felháborodás hullámain azonnal megszületett a tisztesség parancsa: Többé nem nézhetünk ATV-t! Igazi demokrata nem mehet a stúdiójuk közelébe se! Összejátszanak a Fidesszel, be akarták feketíteni Orbán egyetlen komoly ellenfelét! Fújtatás, büszkeség, majd Magyar Péter meggondolja magát, és visszatér az Egyenes beszédbe. Persze csak úgy, ha Szőllősi Györgyi ül a másik oldalon. Puff! Akkor most mi van? Áruló a Tisza Párt elnöke? Vagy legalábbis gyáva megalkuvó? Nem, nem, hát jól teszi, neki jelen kell lennie minden fórumon…
Nem ez volt persze az első bojkottfelhívás az ATV ellen. Hirdetett már ilyet szegény Vágó István és ugyancsak szegény Tamás Gáspár Miklós is.
De rajtuk kívül is sokan ítélték/ítélik elfogadhatatlannak a csatornát birtokló Németh család ilyen-olyan kapcsolatait kormánykörökkel, kimutatják, hogyan szolgálják a Fidesz érdekeit bizonyos vendégek, kérdések. Meg ott volt a meglepőnek tűnő eset, hogy a Klubrádió sávját a Spirit FM kapta meg. A médiavilág szereplői számára ezek teljesen reális erkölcsi kérdések. A probléma csak annyi, hogy a néző szinte semmit nem érzékel a sumákolásokból. Főleg, ha nem is akar. Számára az ATV az ellenzék hangja, ahol a megszólalók általában bírálják a kormányt. És az sem baj, ha vitaműsorokban olykor a másik oldal képviselői is helyet kapnak, szembesülni lehet vele, milyen rémes figurák, jólesik a képernyő előtt ülve leordítani a fejüket. Az ellenzéki szakértők meg politikusok pedig hol villogjanak? Az ATV egy biztos hely. Rendre el is ülnek a morális viharok, és csorog minden szépen tovább.
Térfélátlépés önigazolással
Az erkölcsi tartás egy másik kedvelt fokmérője a mai magyar demokratikus médiában, hogy ki megy be a Hír TV-be, a köztévébe, ki publikál a Mandinerben, egyszóval ki lép a kormánypropaganda térfelére. Lehet csóválni a fejet: ej, ej, Schiffer András, Fodor Gábor, Szent-Iványi István, Horn Gábor, Nagy Attila Tibor, Mesterházy Attila és társaik! Nem szégyellitek magatokat? Leültök egy asztalhoz ezekkel? Gajdics Ottóval, Mráz Ágoston Sámuellel, Boros Bánk Leventével meg a hozzájuk hasonlókkal? Igen, leülnek. Itt is. Van hozzá önigazolásuk.
Jó, ha ott vannak, mert ahol lehet, ott kell lenni, el kell mondani a véleményt, más oldalról megvilágítani a dolgokat. Ki tudja, egyeseknek talán kinyílik a szeme.
Mondjuk tudhatnák, hogy egy kormánypárti fórumon az a szerepük, hogy megszólalásaikkal visszaigazolják, amit a propagandisták folyamatosan ostoroznak, hogy indulatokat ingereljenek ki a jobboldali nézőkből. Az erkölcsi probléma azonban nem itt van. Sokkal egyszerűbb. Hogyan tudok udvarias hangon, mosolyogva beszélgetni valakivel, aki más műsorokban, például a Vezércikkben vagy a Sajtóklubban alpári módon, minősíthetetlen jelzőkkel mocskol demokratákat, nem ritkán libsizi (vagyis alig burkoltan lezsidózza) és külföldi ügynöknek, hazaárulónak nevezi őket. Úgy, hogy kicsit exhibicionista vagyok, fontosnak tartom magam, szeretek szerepelni, csillogtatni az eszem, élvezem, hogy engem kérnek fel, és megyek. Miért nem lehet vállalni ezt? Gyengeség, de emberi, érthető.
Az önigazolásnak emelkedettebb, már-már erkölcsfilozófiai mélységű formulája, mely szerint egyedül az a fontos, hogy önmagam maradhassak. Emlékezhetünk, mikor Simicska Lajos összeveszett Orbánnal, átvette a Hír TV-t, és kormányellenesre hangolta. Mentek is át hozzá mindenféle nagyságok. Össze lehetett vonni az erkölcsi szemöldököt: Mit csináltok? Szolgálatába álltok egy oligarchának, aki részt vett az autokrata rendszer kialakításában? A válasz: Simicska sosem szólt bele abba, amit csináltam, hallottuk Kálmán Olgától és a morális kritikát magas szinten űző Puzsér Róberttől is. Persze hogy nem szólt bele, hiszen pont arra volt szüksége, amit csináltak. Mint ahogy minden tulajdonosnak, aki nem szól bele. De ettől már nem oligarcha? Nem babrál ki keményen máshol másokkal? Akkora bűn elismerni, hogy szeretem a hivatásom, kaptam egy jó lehetőséget, nem érdekelt, kitől, éltem vele, remélem, a nézők szerették a műsort?
Fideszestől kenyeret?
A progresszív magyar filmesek a terület államosításánál, a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulásánál szinte megesküdtek, hogy ők aztán Andy Vajnával meg az Orbán-kormánnyal nem közösködnek. Magyarázkodhatott az istenített filmesztéta, Kovács András Bálint, mit keres az új szervezet kuratóriumában. Aztán eltelt egy kis idő, Vajna tartott egy afféle békéltető rendezvényt. Már sok lázongó ott volt, persze csupán a hűvös tájékozódás szándékával. Majd amikor látszott, lehet itt sokaknak pályázni, főleg, ha már leraktak valamit az asztalra, eladható a nevük, már csak némi álszemérmeskedés maradt. Ha pedig szembe kellett nézni a tényekkel, hogy a magyar filmgyártás gyakorlatilag állami irányítás került, és Vajnától nem idegen az anyagi javak összegengszterkedése, a válasz annyi volt, hogy igen, de ő azért ért a filmhez, jól menedzseli a dolgot, remekművek is születtek, érzi, hol a tehetség. Mert engem is támogatott.
Folytathatnánk persze végtelenségig a sort.
Mit csináljon a balos Vasas-szurkoló, amikor kiderül, Csányi Sándor áll a klub mögött, és az Orbán-kormánynak köszönheti az új stadiont a Fáy utcában? Hagyjon fel a szurkolással?
Azzal vigasztalhatja magát, a milanosok egy részének se lehetett könnyű, amikor Berlusconi volt a klub tulajdonosa. Becstelenség játszani vagy akár megnézni egy előadást a Nemzetiben, mert Vidnyánszky az igazgató? A fiatalok ne jelentkezzenek az SZFE-re az állami puccs után? Felelősségre vonhatunk erkölcsileg minden egyetemi tanárt, mert alkalmazkodik az új rendszerhez. Minden általános és középiskolait, mert elfogadja a KLIK-et. Minden orvost, jogászt, minden mindenkit. Meg azon is töprenghetünk, vegyünk-e kedvenc pékünknél kenyeret, ha kiderül, véresszájú, kirekesztő szellemű Fidesz-tag.
Nincs hová kilépni
Könnyű bekiabálni az ellenzéki pártoknak, hagyják ott a parlamentet, előírni közszereplőknek, hogyan viselkedjenek, mit mondhatnak és mit nem, kivel parolázhatnak, kivel nem. Mindannyian egy rendszerben élünk. Ugyanabban. Amelynek a polgári demokráciától elvárhatónál jóval nehezebben viselhetők, megalázóbbak az alá-fölé rendeltségi viszonyai, taszítóbbak elitjeinek összefonódásai. Nincs hova kilépni belőle. Benne pedig a fennmaradás az egyetlen lehetőség. Hol tisztességesebben, erkölcsileg elfogadhatóbban sikerül, hol több megalkuvással. Egyik nap így, másik nap úgy. Semmi értelme az önemésztésnek, amire amúgy is mindig a legkevesebbet vétkezőket lehet rávenni. Cinikus erkölcsi prédikálással, olyanoknak, akik aztán végképp bármire képesek. Nincs hova kilépni. Hiába hozunk létre közadakozásból független művészeti műhelyt, nem tudni, mennyi lopott pénz van ebben a támogatásban, hány adakozó szolgálja elvtelenül a hatalmat. Alapíthatunk szövetkezeti formában vállalkozást, együtt, az egyenlőség elvén, szolidárisan, ha nem találunk neki helyet a piacon, könyökléssel, ügyeskedéssel, mások kiszorításával, elkerülhetetlen a csőd.
Egyszóval lehet moralizálgatni, nyomni egymásra a bélyeget, de igazi kiút csak egy van. Megváltoztatni a rendszert.
Ezzel kapcsolatban kell döntést hozni. És az talán értelmezhető erkölcsileg is. Mert nagyon kicsinyes azt méricskélni, ki hogyan vergődik a trutyiban, mi fér bele, mi nem. Készen állsz-e arra, hogy változtass az életed keretein? Van-e erőd vállalni érte bizonytalanságot, kényelmetlenséget, anyagi áldozatot? Ezek a valóban komoly kérdések. És nem kell félni. Ha valaki képes úgy dönteni, elég volt, küzdeni akar egy új rendszerért, ez nem jelenti azt, hogy el kell vonulnia egy barlangba. Ha a forradalmárokat nem kényszerítik illegalitásba, életük egy részét ők is a megváltoztatni vagy eltörölni kívánt rendszerben élik. Mint ahogy a kémek is csak úgy tudnak információhoz jutni, ha beépülnek az ellenséges szervezetbe. Sosem lehet pontosan tudni, ki mit szolgál valójában. A lényeg, hogy az ember magáról tudja. És lehet, hogy amikor eljön a változás, kiderül, az tett a legtöbbet érte, akit megalkuvónak hittek.
Akárhogy is, én büszkén elmondhatom, hogy nem megyek se a közmédiába, se a Hír TV-be, se az ATV-be. Hogy miért? Nem hívnak.
