- Maurer Dóra feloldott formái

Igazi kuriózumot láthat a műkedvelő közönség a budapesti Vintage Galériában: Maurer Dóra 1969 és 1971 között készült PB – Persona Berg című sorozatának nyomatait, melyekkel a művész kitágította a grafikai sokszorosítás határait. A kurátor, Tóth Boglárka szerint a széria azért is jelentős, mert az életműben átmeneti korszakként értelmezhető, mivel Maurer ettől kezdve inkább az absztrakció felé fordul. A korábbi két munkája, a Pompeji-ciklus és Az este képei című sorozatai ugyanis még történeteket meséltek el – az olaszországi és görögországi utazásait –, a PB-sorozat biomorf formáiban viszont csak elvétve fedezhetők fel figurális elemek. És azok sem teljesen egyértelműek, így a befogadó maga döntheti el, hogy mit lát bele a képekbe, melyek természeti jelenségekre, vagy az emberi test részeire is hasonlítanak. – A művek címei kapaszkodót nyújtanak a nézőnek, hogy mit ábrázolhatnak a képek, de azok nélkül nem nyilvánvaló, hogy mi a témájuk. Ezzel szemben a Pompeji-ciklus egyes darabjain még egyértelmű, hogy azokon emberalakokat látunk – mondta lapunknak a kurátor.

A tárlatot kedd este Aknai Katalin művészettörténész nyitotta meg, aki először Maurer Dóra mesterségbeli tudását méltatta, mondván, a művész a sokszorosító grafika megannyi technikájával tisztában van. Felidézte, hogy bár a hatvanas évek első felében Magyarországon kevésbé lehetett utazni külföldre, Maurer Dórának és pályatársának, Keserü Ilonának is sikerült eljutnia Görög- és Olaszországba, melyek atmoszférája mindkettejük művészetére hatott. Aknai szerint a hatvanas évek frissen végzett magyar művészeit az a kérdés foglalkoztatta, hogy mi a kép identitása, melynek kapcsán Maurer Dóra az évtized végén magához az anyag valóságához jutott el, a képein még a nyomólemezt is megjelenítette. – Mi van, ha savat csöpögtetünk rá, ha rákarcolunk, ha bemetsszük, ha élesen elvágjuk, vagy ha úgy bánunk vele, mint egy formázott vászonnal – tette fel a kérdést Aknai, hozzátéve, a műveken különleges formák bontakoztak ki, ahogy a sav feloldotta a fémet.

A PB-ciklusban tehát a technikai eljárás hangsúlyosabb lett, mint maga a kép témája, ahogy az Maurer későbbi műveire is jellemző. Illetve e szériában már a rendszerben való gondolkodás is felfedezhető, mely szintén megjelenik a soron következő munkákban.

És hogy miért fekete-fehérek a képek? Mert a művész szerint a fekete, a fehér és a szürke gazdag skálája a néző képzeletében kibomló színekként működik, másrészt az eltérő síkmart felületekkel, illetve a maratás anyagainak és a savaknak a megválasztásával is érzékeltethetőek a színek. A hetvenes években aztán színessé váltak Maurer munkái, a mint a Displacements és a Quasi-képek, melyek sárga, zöld, piros és kék geometrikus formákból épültek fel, majd a Quod Libet és az Overlappings című sorozatai, melyekben elgörbülő színmezőket helyezett egymásra, így keltve különös optikai hatást, mintha azok áttetszőek volnának.