A rövid távú lakáskiadás a sharing economy, vagyis a közösségi, megosztásos gazdaság üdítő és fenntartható nemzetközi modellként szerzett nevet két évtizede. Sokáig mindenki jól járt, és „pénzénél volt”: az is, aki ingyen lakott a világ bármely táján egy családi otthonban, s az is, aki az övét használta ez idő alatt. A banki kamatok mélyrepülése idején azonban sokan rájöttek, hogy a rövid távú bérleti piacon lakások tömegét forgatva busás haszonra tehetnek szert. Cserébe betettek a lakásbérleti piacnak, a hosszú távra bérelhető helyek száma drasztikusan lecsökkent, az árakat az égbe lőve, robusztus lakhatási válságot kreálva a fővárosban.
Az Airbnb-piac ismét hangos. A belvárosi buliturizmus alaposan megpróbálta a társasházak lakóit. Voltak, akik hasznot húztak belőle, az ott élők pedig elszenvedték a brit (vagy bármilyen) legénybúcsúkon messzemenőkig érthető, de nagy dózisban megterhelő dévajkodást. Terézváros a minap népszavazáson kérdezte meg a lakókat: akarnak-e Airbnb-nagyhatalom maradni. Kiderült, nem akarnak. A kormány, megneszelve a népakaratot, Szentkirályi Alexandra hangján tett hitet: úgy szigorít, ahogy az emberek akarják. Ám ahogy gyakorta, ennél most is valamivel cizelláltabb megoldás kellene.
Kilencvenhat másodperc
Mindeközben Erzsébetvárosban különös elszántság lett úrrá egy Barcsay utcai társasház lakóin. Talán maguk is meglepődtek önmagukon: a 48 „albetét” lakóinak felét sikerült összetoborozni egy emberes biztonságtechnikai feladatra. Egy Airbnb-lakás elviselhetetlen közönségét, valamint az utcáról betörni szándékozókat és életvitelszerűen kábítószert fogyasztókat kellett megregulázniuk.
– A mi Barcsay utcai társasházunkban, a Madách Gimnáziummal szemben két fronton kezdődött a mélyrepülés – meséli Andor, aki Norberttel, Roxánával és Afroditével idézi fel a közelmúlt történéseit. –
Egy általunk korábban nem ismert tulajdonos igencsak furcsa cégnek adta át a lakás üzemeltetését, s így munka nélküli, droghasználó, gyanús alakok jelentek meg az ingatlanban.
Két nappal később máris betörtek egy lakásba, ami egy évtizede nem fordult elő. Mindennapossá váltak az esti ajtóberúgások, az alufóliadarabok a folyosókon, a használt tűk és a bódult alakok, akik a belső lépcsőházban vagy a cselédlépcsőn álltak olyan lelki nyugalomban, mintha nálunk laknának.
Andor úgy látja, olvasva a különféle közösségi csoportokat, nemcsak őket érinti a budapesti utcák és házak biztonságromlása. A HÉV-vonalakon vagy az Örs vezér terén történt atrocitásokat látta a médiában, de úgy érzi, az V., VI. és VII. kerület történései is legalább ilyen súlyosak. Szerinte ennek nincs köze a bulinegyedhez.– Itt inkább arról van szó, hogy megnövekedett a közterületeken, az otthonainkat is érintve a drogosok, hajléktalanok, palackgyűjtögetők hada, akik korábban inkább csak zavaró tényezői voltak az utcaképnek. Mostanra egyre merészebbé váltak, mivel sem a hatóságok, sem az emberek nem tettek ellenük semmit a probléma hárításán kívül – véli Andor. Amivel semmiképpen sem a hajléktalanságot általában szeretné stigmatizálni.
– A hatóságokon lenne a hangsúly, mivel meg kell érteniük, hogy ha ez így halad, akkor a dolgozó emberek elköltöznek, vagy elkezdenek „önbíráskodni”.
