Tulajdonképpen egy nagy iróniafelhőben mászkálsz – kezdte a „tárlatvezetést” Kiss Miklós, a Pop and Roll Art Toilet tervezője, megálmodója. A hely egyrészt pontosan az, amire a nevéből következtethetünk: egy nyilvános vécé Budapest belvárosában, azonban valójában sokkal több annál. Zseniálisan ötvözi a hétköznapi szükségletet a művészettel, a tabutémát oly módon megközelítve, ami bízvást állíthatjuk, hogy a világon egyedülálló létesítményt teremtett. Itt nincs mogorva vécés néni, aki szigorúan kiadagolja a papírfejadagot, vannak viszont egyedileg kialakított fülkék, meg egy csomó egyéb látnivaló, amitől a pincehelyiség egy modern képzőművészeti, pop-art kiállítóteremmé avanzsál.
„Mindennapi lájkunkat add meg nekünk ma!” Ezzel a mozaikképpel indít a hely, és ezzel máris megalapozza a hangulatot, a turisták már itt garantáltan elkezdenek szelfizni. Az emojik aztán végigvonulnak az egész koncepción, mindenütt felbukkannak, jelezve Kiss Miklós vonzódását korunk egyik leggyakrabban használt kifejezési módjához. „Én emogramoknak hívom ezeket a kis sárga fejecskéket, amelyekben mindig szerepel egy valid szó, amiből rájössz a valódi tartalmára (rövid angol szavak betűiből formálja meg a szemeket, az orrot és a szájat – a szerk.). Ez az egész onnan ered, hogy belegondoltam abba, milyen érdekes, hogy az egész íráskultúránkat úgy kezdtük, hogy először rajzoltunk, aztán ezeket piktogramokká alakítottuk, ezekből lettek aztán karakterek. A világ összes ábécéje ezekből áll. Aztán a 80-as, 90-es években a mobilkommunikációval elkezdtük visszacsinálni az egészet.”
A tervező eredetileg grafikusként végzett, de belsőépítészként is tevékenykedik, az üresen álló pincehelyiség kialakításához pedig teljesen szabad kezet kapott, így vígan szárnyalhatott a fantáziája. Mivel a 80-as, 90-es években nőtt fel, jórészt boldog gyerekkorának ikonikus videó- és fizikai játékaihoz nyúlt vissza inspirációért, azonban egyetlen megjelenített figura sem egy az egyben másolás – elvégre abban nem lenne semmi kreativitás –, hanem ugyan felismerjük a kiindulópontot, mégis mindig van benne egy kis csavar, egy kis meglepetés, egy kis kissmiklósos hozzáadott érték. A mozaikcsempe használata pedig a kelet-európai fürdőkultúrára utal, szinte érezni az uszodák jellegzetes klórszagát – bár a helyiségnek saját illatot is kreált Miklós, úgyhogy ez inkább csak hallucináció. Azt megszokhattuk, hogy a nyilvános vécékben sok helyen szól zene – nyilván hogy elnyomja a fülkékből kiszűrődő hangokat –, itt sincs ez másként. Azonban itt nem aktuális slágerek bömbölnek a hangszórókból, hanem mintha egy régi videójáték elektronikus zenéjét hallanánk. De csak majdnem, ugyanis ezt a számot direkt az Art Toilet számára komponálta Miklós öccse.
Mielőtt megtekintenénk magukat a fülkéket, az előtérben is akad már látnivaló. Üveges fakkokban plüssállatok sorakoznak, arcukon a betűket összeolvasva a lost (elveszett) szót kapjuk. „Vegyítettem a múzeumi vitrineket az értékmegőrzőkkel. Ezek mind talált plüssök, van, amelyiket a saját pincénkben találtuk, van, ami lomtalanítás áldozata lett.” Kivétel egy nagy mackó, amelyik azunalomig ismert Valentin-napi, szívecskét tartó plüssmacik antonímiájaként jelenik meg: a hasából hiányzik egy szív alakú darab. A pofácskáján viszont eközben a loved (szeretve) szót olvashatjuk össze a betűkből. A plüssökkel szembeni falon hasonlóan, üvegfal mögött olyan emogramok sorakoznak, amelyeken a fürdőszobai tevékenységekhez kapcsolódó szavak szerepelnek. A férfirészleg felé kanyarodva azután a számítógépes játékokból ismert fegyverek jelennek meg a fali tárlókban, utalva arra, hogy a teremtés koronái gyakran hasonlítják ehhez a legnemesebb szervüket.
Maguk a vécéfülkék azután majdnem egyformák a két nem számára, bár a férfioldalon a helyiségek felében piszoár található, csak a másik felében lehet elmélyülten üldögélni. Emellett a női oldalon nagyobb tükrök találhatók a folyosón, hogy a hölgyek tudjanak sminkelni. Az első fülke falát aranyszínű csótányok ékesítik, aminek az üzenetét az érti igazán, aki ismeri Kiss Miklós művészetét. „Volt egy akcióm évekkel ezelőtt, amikor nagy külföldi múzeumokba becsempésztem egy-egy, 14 karátos arannyal bevont bronzcsótányt. Még magyarázó táblát is készítettem hozzájuk, pontosan olyat, amilyet az adott múzeumban kitesznek az alkotások mellé. A Louvre-ban például két napig nem vették észre. Az akció vége az volt, amikor a Műcsarnokban kiállítottam 12 ezer műanyag csótányt, köztük elrejtve egyet, ami színaranyból készült. Minden látogató elvihetett egy példányt. Aki megtalálta az aranyat, kapott hozzá egy certifikátot.” A másik rendkívül figyelemre méltó helyiség az elvarázsolt kastélyt idéző fülke, ahol a falak, a padló és a plafon is tükörből készült, így az ember a végtelenségig megsokszorozva láthatja önmagát, miközben a dolgát végzi. Nem meglepő, hogy a legtöbb szelfi ezekben készül (nem tagadom, én sem bírtam ellenállni a kísértésnek - a szerk.), a képeket aztán a látogatók szorgalmasan töltik fel a közösségimédia-oldalaikra. Így már nagyon sok dizájnoldalra felkerült a budapesti illemhely, sőt egy koreai építészeti magazinban printben is megjelent, és hamarosan az angol Elle Decorban is megismerhetik az olvasók ezt az egyedülálló látványosságot. „Nem is reklámoztuk, csak szájhagyomány útján terjed a hírünk. És terjed szépen, mert az emberek ki vannak éhezve az újdonságra. Már több mint 15 ezer látogatónk volt a tavaszi nyitás óta.”
Egyelőre nem tervez újabb hasonló projektet Miklós, de tele van ötletekkel, úgyhogy ha felkérést kapna, biztos benne, hogy valami egészen mást alkotna. Itt a további fejlesztési terv egyelőre az, hogy a látogatók egy QR-kód beolvasása után a telefonjukon meghallgathatnak majd egy hasonló „tárlatvezetést” magyar vagy angol nyelven, mint amilyenben nekünk volt részünk.
