Az Avignoni Fesztiválon - írta néhány héttel ezelőtt a Népszava - előadtak egy rendhagyó darabot, amelynek témája az egyik öregkori tabu volt: szerelem két ember között idős korban. Ez indította meg bennem a következő gondolatsort.
Az emberiség első feltételezése lehetett önmagáról, hogy az élet évtizedei nem tökéletesen múlnak. Túl sok bennük a keserűség, a betegség, a rossz élmények, és ráadásul ott a végén a legyőzhetetlen halál. Mit tehetett az ember? Önvédelemből ösztönösen, majd tudatosan tabusította ezeket, mert komfortosan akart élni. De ez mivel járt? Ki kellett dolgoznia magában az ibseni élethazugságokat, hogy el tudja viselni, ami rá várhat az életben.
Korunk fő tabui közé tartozik a halál kérdése. E tabu alá esett az eutanázia is, amit még az Európai Unió bírósága is elutasított Karsai Dániel indítványa nyomán - őszinte döbbenetemre. De tabusítottnak mutatkozik a súlyos, halálos betegség, a saját halál s nota bene az öregkor szépséges szerelmi történetei is. (Vajon miért nem tabu a háború? Ez az egyik megválaszolhatatlan, örök kérdése a történelemnek.)
Az öregkori szerelemről szeretnék írni, letörölni róla a tabu bélyeget. Elég idős vagyok ahhoz, hogy számos tapasztalattal rendelkezzem. Láttam hetven körüli emberek házasságba torkolló kapcsolatát, akikkel öröm egy társaságban lenni, mert sugárzik róluk az életöröm, az újra megtalált boldogság. Láttam ugyancsak hetveneseket véletlenül, társkeresőn találkozni, és bimbózó szerelmüket is végignézhettem.
Mi a baj velük? Sok! A fiatalok irigyek rájuk, mondván, miért jut nekik, ha én nem vagyok boldog? A gyerekek irigyek rájuk, mert mi lesz az örökséggel? Próbálják őket szétválasztani, nehogy útban legyenek. De legfőképp irigyek - és ez a legszomorúbb -, mert ők egyedül senyvednek.
Mindegyik hozzáállás igazságtalan és méltánytalan. Mégis, ezekben a történetekben, a "fordított" Rómeó és Júlia históriákban előfordul öngyilkosság is. Nemcsak a "színpadon", hanem a valóságban is.
Pedig van itt egy nagyon-nagyon fontos, de elfelejtett érv. Az idős ember jó esetben nem folyvást a halálra készül, hiszen van az életében egy "időrés", amelyben még nem beteg, sőt teljes életet tud élni. És ide bőven befér az új szerelem is a megfelelő korú partnerrel. Miért baj ez? Azért, mert iszonyú előítéletek foglyai vagyunk, és nem vagyunk hajlandók elfogadni az új kor (a megnövekedett élettartam miatt eleve) megváltozott szabályait. Pedig mennyivel boldogabbak lehetnénk, ha nem szólnánk bele minden téren a mások életébe!
S most jöjjön az én igaz történetem, mert igazolásul szolgál arra, hogy idős korban is van élet. Csak jól kell csinálni!
Hetvenöt éves voltam, amikor megismerkedtem életem igazi, nagy szerelmével, aki nyolcvan éves volt akkor. Mindketten özvegyek voltunk, így egyenlő feltételekkel indultunk. Sok-sok különbség ellenére remekül élünk együtt ötödik éve. S a kezdet? Két ötvenes fia és az én ötvenes lányom volt érdekelt új életünkben. Az elfogadásunk igen komoly kihívást jelentett számukra. Talán fájt nekik, hogy elhalt apjuk, anyjuk emléke megkopik, talán még az anyagi kérdések is megfordultak a fejükben, habár gyorsan kijelentettem, hogy semmire nem tartok igényt, tőlem nem kell félni. De az érzelmi alapú ellenállást sokkal nehezebb legyőzni, még akkor is, ha egy értelmes ember tudja, hogy anyja-apja élete így jobb, érdemes tehát a helyzetet vita nélkül elfogadni.
Író vagyok, olyan izgalmasnak éreztem a témát, hogy párom beleegyezésével megírtam kisregényben a történetünket. Kritikusaim szerint tabut döntöttem, de nem baj, sőt! A világtörténelem legnagyobb alakjai mindig is tabut törtek. Jézus Krisztus és Luther Márton volt szerintem ebben a legnagyobb, és hatásuk máig él.
Tudom, lassan forognak az idő kerekei, még nincs készen az emberiség az idős kor átértékelésére. De segíteni kell a gondolkodásmód lassú változtatásában. Eljön majd az öregkori szerelem elfogadásának pillanata is!
Végezetül egy aranyos történet. Amikor írtam a kisregényt, örök szerkesztőm mesélt róla két harmincas fiának. Azok döbbenten kérdezték: "És az öreg test?" Nosza felbuzdultam, és írtam erről is: ez a probléma nem létezik! Ha szeretsz valakit, mindenestől szereted. És ha vannak is hibáink, azokat korrigálja az érzelem.
A szerző tanár, író.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
