lopás;ítélet;Alza;

- Kirámolta az Alza bemutatótermét, négy év letöltendő börtönre ítélték

Beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyalásról. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén 4 év börtönbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy külföldi férfit jelentős, nagyobb, illetve kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Bár a tájékoztatásban nem nevezik meg konkrétan, arról az esetről van szó, amikor 2021 októberében egy akkor még ismeretlen társaság hajnalban betört az Alza elektronikai áruház XIII. kerületi bemutatótermébe. Az elkövetők berúgták az ajtót, majd fejükön maszkkal berohantak az üzletbe és másfél perc alatt közel 10 millió forint értékű műszaki cikkeket - mobiltelefonokat, laptopokat és tableteket - pakoltak össze, amikkel azután elmenekültek.​ A jelenetsor mindösszesen másfél perc alatt játszódott le. 

A vád szerint korábban a férfiak Kiskunfélegyházán hatoltak be egy boltba, ahonnan több, mint 2,6 millió forint értékben vittek el értékes elektronikai eszközöket. Most az elsőrendű vádlott ügyében tartottak tárgyalást, aki beismerte bűnösségét, s lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

Enyhítő körülmény volt esetében a beismerés és a tárgyalásról való lemondás, az őszinte megbánás, a több kiskorú gyerekről való eltartás, illetve az is, hogy Magyarországon büntetlen előéletű. Súlyosító tényező volt a többszörös halmazat, a társtettesi elkövetés, illetve a bűncselekmény országhatáron való átívelése. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. A bíróság fenntartotta az illető letartóztatását.

Az eljárás december 9-én a negyedrendű vádlott előkészítő ülésével folytatódik

Egy játékban sérült meg az iskola közlése szerint.