ítélet;börtönbüntetés;emberölés;fiatalkorú;idős asszony;Csernely;Miskolci Törvényszék;

- Csernelyi emberölés: Nyolc év börtönre ítélték az idős asszonyt agyonverő fiatalt

A vádlott és védői a kihirdetett ítéletet tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a Csernelyen élő idős asszony halálát okozta.

A Miskolci Törvényszék közlése szerint a fiatal az általa jól ismert, utcájukban lakó idős asszonynak több alkalommal segített vizet hordani, illetve fát vágni, aki ezt száz, illetve kétszáz forintokkal honorálta. Azonban mindig kevesellte a „díjazást”, ezért 2023. január 16-án elhatározta, hogy értékeket szerez meg a nőtől.

A kora esti órákban kiskorú testvéreivel megjelent az asszony ingatlanánál és megkérdezte a bejárati ajtón kilépő idős nőtől, hogy vágjon-e neki fát. Az nemleges választ adott és becsmérelni kezdte a háza előtt megjelent fiatalokat, mire a vádlott odament hozzá és veréssel fenyegette meg. Az asszony és a fiú kölcsönösen leköpték egymást, majd a fiú újabb fenyegetés után a nő fülbevalóját kérte, melyet az megtagadott.

Erre válaszul a fiatal belökte az asszonyt az ajtón és egyik kiskorú testvére kíséretében bementek az ingatlanba. Ezután értékek után kezdett kutatni, miközben a nő szidalmazta a fivéreket. A vádlott erre vállon lökte a nőt, aki ennek hatására elesett, majd megpróbált felállni, azonban a fiú magához vett egy ott lévő fadarabot és azzal az asszony fejét és egyéb testrészeit többször megütötte, majd ököllel is folytatta a bántalmazást. A nő a bántalmazás hatására elvesztette az eszméletét.

A történtek után a vádlott kivette az asszony füléből annak arany fülbevalóját, valamint magához vett egy mobiltelefont és testvérével együtt – aki ugyan a lakóházban tartózkodott, de passzív magatartást tanúsított – elhagyták a helyszínt, előtte azonban még megfenyegette az udvaron tartózkodó, a cselekményt észlelő kiskorú fiút, hogy „véresre veri”, ha a történtekről bárkinek beszámol.

A vádlott pár órával később visszament a még mindig eszméletlen állapotban lévő asszony házába, ahol a fabottal ismét bántalmazta őt. Az idős nő életét vesztette.

A fiú az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt 8 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés-kiszabás körében enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és azt, hogy egy cselekmény kísérleti szakban rekedt.

A vádlott és védői a kihirdetett ítéletet tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent.

Számtalan foglalkozás-egészségügyi igazolást, vezetői engedélyhez szükséges orvosi igazolást és beutalót állított ki többnyire úgy, hogy az érintetteket meg sem vizsgálta, az orvos aláírását pedig ő hamisította az iratokra.