Budapest;légi közlekedés;Wizz Air;Montenegró;járattörlés;Podgorica;

- Fél nap várakozás után közölte a Wizz Air a Podgoricából Budapestre tartó gép utasaival, hogy törölte a járatot

Sokan a repülőtér műanyag székein töltötték az éjszakát.

Rendkívül hosszú napjuk volt azoknak, akik kedden a Wizz Air repülőgépével szerettek volna Podgoricából Budapestre jutni. A gépnek ugyanis az eredeti tervek szerint kedden 12 óra 50 perckor kellett volna felszállnia Montenegró fővárosából, de a járat végül el sem indult, amit hivatalosan csak éjfél körül törölt a légitársaság – írja a hvg.hu. A portál szerint sokaknak a repülőtér műanyag székein kellett tölteniük az éjszakát.

A W62232 számú járat egyik utasa a portálnak elmondta, esett az eső és villámlott, ezért annyira nem lepődtek meg, amikor bejelentették, hogy húsz percet késik a repülő. Szavai szerint azonban egész nap azzal hitegették őket, hogy idővel majd felszáll a gép, majd öt óra várakozás után látták, hogy elhagyja egy Gdańskba tartó repülő Podgoricát. Ekkor egy 4600 forintot érő kupont kaptak, amiből ő egy nutellás muffint tudott venni magának. Később egy hatezer forintos kupont is adtak nekik. Este kilenckor újra megnyitották a kaput, de arról semmilyen tájékoztatást nem kaptak, hogy mi okozza a fennakadást.

„Már túl voltunk az utasfelvételen, és várakoztunk a beszállásra, amikor nem sokkal éjfél előtt közölték velünk, hogy végül törölték a budapesti járatot. Azt nem árulták el, hogy miért, csak a kezünkbe nyomtak egy tájékoztatót a jogainkról”

– idézte fel a történteket. Hozzátette, hirtelen szállást sem tudott foglalni magának, és az egész éjszakát a reptéren töltötte.

Podgoricából hetente kétszer indít közvetlenül Budapestre gépet a légitársaság, szombatonként és keddenként. Először felajánlották a Montenegróban rekedt utasoknak, hogy hazamehetnek a szombati repülővel, de közben kiderült, hogy az már tele van, így a legközelebbi lehetőség a keddi járat. Az utas szerint

végül azt mondta nekik a Wizz Air, hogy oldják meg maguknak a hazautat, ami rengeteg pluszköltséggel jár.

Hozzátette, ő hallott olyanról, aki egy osztrák társasággal próbál hazajutni, más egy Belgrádból érkező géppel megy majd, de olyanok is vannak, akik inkább buszoznak. Ő végül a szerda esti, Podgoricából Bécsbe érkező Wizz Air-járatra vett jegyet, és a tervek szerint az osztrák fővárosba az egyik ismerőse megy majd érte autóval. Napközbenre sikerült foglalnia szállást egy közeli hotelben, egyelőre ezt is önköltségen tette.

A légitársaság honlapja alapján négy kompenzáció jár az utasoknak abban az esetben, ha törlik a járatot: átfoglalhatják a jegyüket egy másik repülőre, törölhetik a foglalásukat, és ekkor visszatérítik nekik a jegy árát, ha pedig az új járat csak a következő napon indul, akkor térítésmentesen elszállásolják őket egy hotelben. Emellett két ingyenes telefonhívásra is jogosultak.

Az esettel kapcsolatban a hvg.hu megkereste a Wizz Airt. A légitársaság azt ígérte, hogy mihamarabb utána jár a történteknek.

A kiürítést várhatóan novemberben fejezik be, az épületek sorsáról később döntenek.