pedofília;Semjén Zsolt;Beer Miklós;LMBTQ+;

- Kontraszt

 

Emlékszik még valaki arra a rendszerváltó liberális pártra, amelyik a Szabad Demokraták Szövetsége nevet viselte? Ha igen, akkor esetleg az is rémlik, milyen abszurd kirohanást intézett ellene majdnem húsz évvel ezelőtt, a KDNP küldöttgyűlésén az akkor éppen ellenzékben lévő Semjén Zsolt: „aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re”.

Semjén úgy próbálta valami ocsmánysággal összemosni az SZDSZ-t, hogy

azt a pártot nem rázták meg olyan botrányok, mint most a Magyar Katolikus Egyházat.

 A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye két papját megalapozottan gyanúsítják súlyos pedofil bűncselekmények elkövetésével, harmadik társuk, a Karmelitát és a Megafont is megáldó Bese Gergő pedig azzal vált szánalmasan nevetségessé, hogy kiderült róla, miközben az „LMBTQ-propaganda” ellen szónokolt, ő maga meleg szexpartik résztvevőjeként élvezte kettős életét.

A klérusra vonatkozó általánosítás halvány szándéka nélkül nyugtázhatjuk: Semjén Zsolt irányt tévesztett, amikor azokat a bizonyos szakállas bácsikat az SZDSZ-ben, és nem a saját egyházában kereste.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nemrég tartott konferenciáján a KDNP-s miniszterelnök-helyettes menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte a történteket. Hanem aztán, amikor a DK-s Vadai Ágnes érdeklődött Bese Gergő viselt dolgairól, hetykén visszakérdezett: „Miért tartozik ez rám?”

Elég nagy a kontraszt, nemcsak Semjén előző megnyilvánulásához, ahhoz képest is, ahogyan Beer Miklós reagált. A nyugalmazott váci püspök egyháza nevében bocsánatot kért azoktól, akik megbotránkoztak, és azoktól, akik fájdalmat szenvedtek el.

Semjén Zsolt katolikus ugyan, de nem egyházi méltóság, hanem kormányzati politikusként az egyház előretolt helyőrsége. Ezekben az ügyekben tőle nem várhatunk fennkölt szavakat. Ha már azonban fény derült arra is, hogy Bese Gergő éveken keresztül fizetést kapott a KDNP-től, legalább annyit mondhatna: sajnálom.