– A társadalmi viszonyrendszert, amelyről beszélgetünk, a köznyelv urambátyámvilágnak nevezi. Mit ad hozzá a jelentéséhez a klientelizmus fogalma?
– Szeretünk normatív megjelöléseket használni, amelyek azt sejtetik, hogy egy viszonyt vagy jelenséget negatívan értékelünk, valamilyen eszmény szempontjából nemkívánatosnak tartunk. A mindennapi életben azonban rengeteg szürkezónát látunk velük kapcsolatban, ahol a szabályok nem egyértelműek. Az urambátyám jelző vagy a maffiához kapcsolódó megjelölések ugyan sokat elárulnak a tárgyalt viszonyrendszerről, de egy elemző fogalomnak a működés magyarázatához kell közelebb engednie. A klientelizmus elnevezésben benne rejlik, hogy a kapcsolatok, amelyekben valaki patrónus, úr vagy kliens szolga, tágabb viszonyrendszerekbe ágyazódnak.
A felek között egyenlőtlen csereviszony áll fenn, a domináns helyzetben lévő biztonságot, jólétet, információt, munkalehetőséget kínál, amit a kliens a lojalitásával, munkával viszonoz.
Az ellenszolgáltatás megtagadása a kapcsolat végét jelentheti, ami állandó félelemet szülő fenyegetés. Ebbe a viszonyba több közvetítő is beléphet, akiket brókereknek vagy „kijárós embereknek” nevezhetünk. Sok szint kötődhet össze egymással. Ha a klientelizmus szempontjából vizsgálunk egy társadalmat, a kapcsolatok révén jól meg tudjuk ragadni a hierarchikus szinteket.
– Fontos mozzanat lehet, hogy a szereplők elfogadják a helyzetet.
– Igen, bár a hatalomgyakorlás egyik formájáról van szó, lényeges, hogy itt a résztvevők körében nem nagyon létezik az igazságtalanságnak egy olyan képzete, amelyet az esélyegyenlőtlenségek fogalmához szoktunk kapcsolni. Egy Argentínáról író szerző, Javier Auyero munkájából szoktam idézni, hogy a klientelizmus azért tud könnyen beágyazódni a hétköznapi életbe, mert nagyon gyakorlatias megoldást, kijárós embereket kínál a problémák kezelésére.
– Miért nem korrupciónak nevezi a jelenséget?
– A korrupció vagy az informalitás fogalma valamiféle elmaradottságot sugall a társadalmi életben. Amikor korrupcióról beszélünk, a múltból örökölt, „renegát” formára gondolunk, amelyet a modern államiság, a formális, személytelen eljárásokra épülő bürokrácia majd kiiktat valamikor. Bár kétségtelen, hogy a hazai gondolkodás a klientelizmussal kapcsolatban is előszeretettel hangsúlyozza annak feudális gyökereit. Ez a hármas, patrónus-bróker-kliens felállás valóban visszavezethető a feudalizmusra, de igazán az érdekes, hogyan, miért, milyen funkciókkal maradt fenn a félperifériás kelet-európai környezetben. Amely amúgy rendkívül viharos, rezsimek jönnek-mennek benne. A klientelizmus mégis rendre része maradt azoknak a modelleknek, amelyekkel egy-egy egy új kihívásra reagált a társadalom, vagy nagyobb rendszerekbe ágyazódik, akár változó szerepeket betöltve. Hofer Tamás, kiváló néprajzkutatónk rámutatott, hogy a XIX. század közepétől, ahogy a jobbágyfelszabadítás révén a föld magántulajdonná válik, komoly vagyoni és egyéb differenciálódást okozva a földművesvilágban, a patrónus-kliens viszony békítően hatott az ellentétekre, és útját állta, hogy a magyar parasztság felszámolódjon.
– Úgy tűnik, egy legitim viszonyrendszerről beszélünk.
– Nevezzük inkább társadalmilag elfogadottnak. Érdemes hangsúlyozni, hogy mivel általában kötelezettség vagy a szükség hozza létre ezeket a kapcsolatokat, az eszmei, ideológiai vagy más értékek leválaszthatók róla, ebben fontos a színlelés. Ez a vonása ismerős lehet a szocializmusban élt generációknak. Az emberek hétköznapi ügyintézéseik során, a bürokráciával, a hatalom birtokosaival érintkezésbe lépve gyakorlatiasan felvették a kapcsolatokhoz szükséges álcákat, miközben bizalmas körben kritikusan vélekedtek a rendszerről.
– Akkor is megbékítő szerepe volt a klientelizmusnak. Erre épült a konszolidáció.
