MSZP;korrupciógyanú;Komjáthi Imre;

- Komjáthi Imre kérte korrupciós ügyekbe keveredett MSZP-seket, hogy a párttagságukat függesszék fel

Az MSZP elnöksége  ezzel együtt  kiáll az érintettek mellett. 

Több, korrupciógyanús ügyben érintett politikus párttagságának felfüggesztését kéri a Magyar Szocialista Párt (MSZP) újrázni készülő társelnöke.

Erről Komjáthi Imre beszélt az atv.hu-nak. Név szerint Molnár Zsoltot, Baja Ferencet, Horváth Csabát, Tóth Csabát és Czeglédy Gergőt nevezte meg. A párt jelenlegi vezetője egyben közölte azt is, hogy újra indul a tisztújításon a posztért, emellett az ellenzéki párt új alapszabályt is elfogadott. Erről szólva az MSZP arról tájékoztatott, hogy ennek lényege, miszerint a társelnöki rendszer helyett ismét egy elnök fogja vezetni a szervezetet. 

Komjáthi Imre kérésével együtt az MSZP kiáll mindegyik politikusa mellett, akit az ügyészség megvádolt. (A megfogalmazás egyébként arra enged következtetni, hogy az óbudai alpolgármester, Czeglédy Gergő mellett nem, hiszen a politikus ellen még nem emeltek vádat, csupán a gyanúsítást közölték vele szemben - a szerk.)

A párt legfelsőbb döntéshozó fóruma összehívta a párt tisztújító kongresszusát 2024. október 19-re. Aznap választják meg az új vezetést, az országos elnökség meghozta az ehhez szükséges döntéseket. 

Kunhalmi Ágnes nem indul a tisztújításon.

Egy tárgyalás  és egy születésnapi köszöntő miatt.