baloldal;MSZP;ellenzék;Komjáthi Imre;

Komjáthi Imre: Valahogy csak nem akarunk megdögleni már

Az MSZP távozott társelnöke nem lenne annak a helyében, akinek fél lábon kellene állnia, ameddig a szocialisták beadják a kulcsot. Videóinterjú.

A pártelitek nem akarták felfogni, hogy az összefogás nem az ő részükről kell, hogy megvalósuljon. Végül a nép megtette ezt helyettük, valamint Magyar Péter és a Tisza Párt - jelentette ki a Népszavának adott videóinterjújában a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt társelnöke.

Komjáthi Imre jelezte, bár 2026 előtt lesz összefogási kényszer, nem gondolja, hogy ezt pártjának kellene követelnie. Azt nem tartja jónak, hogy pártja feloldódjon az összefogásban, mivel nem utóbbi a lényeg, az csak egy technikai konstrukció. A lényegnek azt tartja, mit tudnak ebbe vinni a szocialisták.

Megerősítette, hogy valóban újraindulna az elnöki posztért, már amennyiben megszüntetik a társelnöki rendszert. Utóbbira egyébként mutatkozik igény. Az ellenzéki politikus úgy véli, nem csak az MSZP létezéséről szól a jelen belpolitikai helyzet, hanem a baloldali értékek képviseletéről.

A választási eredményekről szólva kifejtette, a vármegyei listákat tekintve – ahol önállóan indultak – átlagban 4,6 százalékot kaptak és van, ahol átlépték az 5 százalékos küszöböt. Ez azért szerinte nem azt mutatja, hogy az MSZP egyszázalékos párt lenne, bár azt elismerte, mindez hurráoptimizmusra sem ad okot. Kitért arra is, hogy amikor átvette az elnökséget, akkor négy hónapon keresztül, folyamatosan pártja egyszázalékos támogatottságát rótták fel neki. 

Ehhez képest elindultunk választáson, megszerveztük az erőinket, aktivistáinkat, és becsülettel végigcsináltuk a kampányt, és akkor is azt mondták, hogy az MSZP-nek már vége. Én azt mondom, hogy hát nem lennék annak a helyében, akinek fél lábon kellene állnia addig, amíg az MSZP végleg beadja a kulcsot - fogalmazott Komjáthi Imre.

Arra a kérdésre, hogy ütött-e a szocialisták utolsó órája, nemes egyszerűséggel annyit felelt: – Ezt hallgatom legalább tíz éve, és valahogy csak nem akarunk megdögleni már.