temetés;gyász;Karsai Dániel;

- Szűk körben vesz búcsút a család Karsai Dánieltől

Nem számítottak arra, hogy ilyen gyorsan fog romlani az alkotmányjogász állapota.

Nyugodtan, békés, kisimult arccal halt meg Dani – mondta lapunknak Karsai Péter, a szombat éjjel elhunyt alkotmányjogász, az aktív eutanázia jogáért küzdő Karsai Dániel testvére. Karsai Péter Népszavának szerint éppen látogatóban voltak testvérénél szombat délután, amikor rosszul lett, légzési nehézségei támadtak, ezért mentőt hívtak hozzá, és kórházba szállították. Ott azonban az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, mert ő korábban jelezte: nem szerette volna, hogy lélegeztetőgépre kapcsolják. Karsai Péter hozzátette, aznap már nem tudott beszélni a bátyjával, így nem tudja, vajon érezhette-e, hogy eljött a búcsú pillanata. 

Karsai Dániel testvére azóta a Blikknek is nyilatkozott. – Hónapok óta tudtuk, hogy Damoklész kardja már ott lebeg a fejünk felett. Mégis olyan szempontból váratlanul ért a tragédia, hogy erre a hirtelen állapotromlásra nem számítottunk. Daninak még az elmúlt hetekben is voltak egészen jó napjai, ám az utolsó roham végül legyőzte - fogalmazott Karsai Péter.

Karsai Dániel amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a beteg teste fokozatosan leépül a központi idegrendszer mozgató idegsejtjeinek elhalása miatt, miközben a tudata végig tiszta marad. Végső stádiumban az ALS kezdi el a tüdőt támadni, ekkor állnak elő a légzési nehézségek. Szombaton este az alkotmányjogász már alig tudott levegőt venni. „Nem vagyok orvos, de úgy láttam, hogy a mentők és a kórházi dolgozók is mindent megtettek érte, amit lehetett. Megmenteni azonban már nem tudták” - mondta testvére a Blikknek. A család a temetés pontos részleteiről még nem szeretetett volna beszélni, a tervek szerint szűk körben vesznek majd búcsút Karsai Dánieltől.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter is megemlékezett az ALS-ben elhunyt alkotmányjogászról.