Vámos Miklós műveire jellemző az örökös megújulás, ami elmondható a harmadik éve megjelenő Karcsú Könyvekre is, amelyek belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb kéz is a vonaton, villamoson, de akár sorban állás idején is. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak.
A Duna mellett élő író a nemrég levonult árhullám kapcsán a folyóhoz való viszonyáról is mesélt.
– Milyen a viszonya a Dunával?
– Szerelmi jellegű. Sokáig laktam a XIII. kerületben, a pesti oldalán. Aztán az óbudaira kerültem, annak is már vagy huszonhat éve. Nagy folyó mellett élni áldott állapot. Nem véletlen, hogy a régi rómaiak rendszerint ilyen helyen telepedtek le, például itt a közelben is, Aquincumnál. Nemcsak bámulni szeretem az örökké mozgásban lévő vizet, hanem ha olyan az idő, szívesen fürdöm benne, s néha kajakozom rajta. Bár újabban erre ritkábban kerül sor, csak ideális meteorológiai körülmények esetén. Azért egy nagy sodrású folyó veszélyes üzem, s nem vagyok már olyan fiatal, hogy ezzel ne törődjem.
– Adott már ötletet a folyó a munkájához?
– Inspirációt sokszor adott. A Dunapest című regényemnek a folyó az egyik fő-főszereplője.
– Hogyan érintette a mostani áradás?
– Amióta itt élek, ez a harmadik komoly árhullám. De ez az egyetlen rész, ahol megbízható gát van, tehát az én házam nem ártéren épült. 2001-ben volt az első, akkor ki is mentünk segíteni a vízügyeseknek. 2013-ban a második, akkor majdnem elérte a kilenc métert a víz szintje, még valamivel több, mint egy métert bírta volna a gát. Azóta megmagasították, és egy mobil gátrendszer betonalapját is ráépítették, ezért nálunk nem volt veszélyhelyzet.
– Mit érez, amikor külföldről hazatér és először megpillantja?
– Örömöt, megnyugvást.
Ha sétálok a Duna partján errefelé, rendszeresen megállok a stégeknél. Kimegyek rájuk, nyáron belógatom a lábam a vízbe, s nézem, hogy úszik el a dinnyehéj.
