Légrádi Gergely;eSzínház;

Móricz regényét Tóth Réka Ágnes írta színpadra

- Móricz, Orwell és Fejes Endre a dobogón

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadása nyerte a legjobb online adaptáció díját a vasárnap zárult negyedik eSZínház Fesztiválon, amelynek mésik nyertese a Szegedi Nemzeti Színház 1984-e, amely három elismerést is elhozott, de a budapesti Katona József Színház Fejes Endre adaptációja is több díjban részesült. Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget Tóth Réka Ágnes készítette, az előadást Horváth Csaba rendezte. A kilenc napig tartó fesztiválon tizennégy színház és társulat produkcióját mutatták be a 27 országból figyelő közönségnek. 

A szakmai zsűri: Sodró Eliza színművész, Török Tamara dramaturg, Puskás Tamás igazgató-rendező, Závada Péter költő-drámaíró és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője a legjobb női főszereplő díját Takács Nóra Diána nyerte el az Örkény István Színház: A várományos című, Ascher Tamás rendezte előadásában nyújtott alakításáért, a legjobb férfi főszereplőnek Vizi Dávidot ítélték a Katona József Színház: Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve című, Máté Gábor által színre vitt produkciójában nyújtott alakításáért. A legjobb látvány díját a Szegedi Nemzeti Színház produkciója, az 1984 kapta, George Orwell azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Horgas Ádám, rendező: Horgas Ádám. A közönség szavazatainak összesítését követően az eSzínház Fesztivál Közönségdíját a Vígszínház: Szélvész után is szép vagy című produkciója nyerte el, a szerző: Cseh Dávid, a rendező: Dino Benjamin.

Különdíjakról is döntöttek. Az Art is Business két elismerését a Madách Színház: A két egyetlen − Karinthy Frigyes nagy szerelmei című alkotása (szerző: Fráter Zoltán, rendező: Szirtes Tamás) mellett a szegedi 1984 kapta. A Könyves Magazin különdíját a Radnóti Miklós Színház: Szabad lebegés − Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére című előadása kapta (rendező: Deák Krisztina), ez az előadás a Papageno egyik különdíját is kiérdemelte. A másikat a Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár): Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott című alkotása kapta (szerző: Adrián Sitaru, rendező: Adrián Sitaru). A radiócafé különdíjait egyrészről a Katona József Színház: Rozsdatemető 2.0-jának és a szegedi 1984-nek ítélték.

Az ünnepélyes díjkiosztó november 5-én lesz a DANTE Közösségi Alkotótérben, a Közönségdíj és a zsűri elismeréseinek nyertesei pénzdíjban is részesülnek.

Felsőfokú jelzőkkel értékelik a brit kritikusok a Monet and London.Views of the Thames. kiállítást, amelyre elővételben már alig lehet jegyet foglalni.