Jimmy Carter;100 év;

Jimmy Carter

- Százéves lett Jimmy Carter, minden idők legjobb volt amerikai elnöke

Atlantában ma nagy koncerttel köszöntik Georgia állam kedvenc mogyorófarmerét.

Jimmy Carter messze a legnagyobb kort megélt amerikai elnök, de ez könnyen történhetett volna egészen másként is. A második  világháború alatt egyetemre járt és tartalékos tiszti kiképzést kapott, majd a haditengerészet Pomfret nevű tengeralattjáróján szolgált. Innen emelték ki az új, atommeghajtású tengeralattjárók tisztjeit képző programba és ebben a minőségében volt szerencséje részt venni a világ első nukleáris balesetének elhárításában. 1952 decemberében „elszabadult” egy kanadai kísérleti reaktor, mire mozgósították a kevés elérhető szakértőt. A Chalk River laboratórium közelében sebtében felépítették a reaktor makettjét és elpróbálták a szétszerelését. Minden résztvevőnek másfél percet engedélyeztek a reaktortérben, ezalatt kellett elvégeznie a rábízott részfeladatot, Carter hadnagynak például egyetlen csavar eltávolítását. Jóval később vidáman mesélte, hogy még utána fél évvel is radioaktívat pisilt.

A fiatalkori életveszély dacára a volt elnököt kedden már századik születésnapján köszöntötték. Hol máshol, mint a georgiai Plainsben, abban a városkában, ahol élete nagy részében lakott, ahol apjától örökölt földimogyoró-farmján gazdálkodott, vasárnaponként bibliaismeretet tanított és ahonnan a Habitat for Humanity jótékonysági szervezet házépítő kampányaira indult. Politikai pályáját is itt kezdte, Georgia állam szenátora, majd kormányzója lett, 1977 és 1981 között pedig az Egyesült Államok elnöke volt. Elnöksége nem volt sikeres, bár utólag, 2002-ben Béke Nobel-díjat kapott az Izrael és Egyiptomi közötti békeszerződés tető alá hozásáért. A kortársak azonban nem voltak ilyen kegyesek, Ronald Reagan a gazdasági válságnak, a kőolaj árrobbanásának köszönhetően és némi iráni segítséggel 1980-ban simán verte a választáson. Ám Carter később is rendkívül aktív maradt, és idővel kiérdemelte a minden idők legjobb volt elnöke címet.

A volt amerikai elnököt köszöntő installáció a Fehér Ház kertjében

A Demokrata Párt színeiben politizált, de az amerikai Dél viszonyai között. Gyermekkorától jóban volt környékbeli fekete kortársaival, ám ennek ellenére rasszista elemeket is bevetett a választási kampányaiban. Egy időben a szegregációt hirdető George Wallace alabamai kormányzót tekintette példaképének. Igaz, amint megnyerte a kormányzóválasztást, első dolga volt leszögezni, hogy a régi módinak vége, minden ember egyenlő és úgy is kell vele bánni.

Már elmúlt kilencven, amikor megkérdezték tőle, mit szeretne még megérni. Azt válaszolta, hogy túl akarja érni az utolsó guineaférget.

Ez a rendkívül ellenszenves állat Afrika trópusi vizeiben tenyészik, parányi korában a húgyúton át hatol be az ember szervezetébe, ahonnan aztán a lábszáron belülről kirágott seben keresztül, akár méteresre is megnőve távozik. A terv majdnem beteljesült, a férget Carter alapítványának is köszönhetően mára csaknem teljesen sikerült kiirtani, bár az utóbbi időben sajnos kutyákban is felbukkant.

A volt elnöknél kilenc éve agydaganatot találtak, amit modern módszerekkel kezeltek. Amikor azonban tavaly meghalt felesége, Rosalynn, akivel – szintén elnöki rekord – 77 éven át voltak házasok, Carter lemondott a további gyógykezelésről és azóta otthonában hospice ellátásban részesül. Politika iránti érdeklődését azonban nem vesztette el, unokája, Jason szerint még egy célt tűzött ki maga elé: novemberben szeretné leadni szavazatát pártja elnökjelöltjére, Kamala Harrisre.

Az ötéves gyermekek egyike súlyos, ketten pedig közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek.