közgyűlés;Fidesz-KDNP;Göd;Momentum Mozgalom;akkumulátorgyár;Mi Hazánk Mozgalom;

- Kisebbségbe került a Fidesz Pest vármegyében, de a Mi Hazánk segítségével megválasztották a fideszes közgyűlési elnököt

A magát hivatalosan multiellenesnek, vendégmunkás-ellenesnek és esetenként zöldnek is hirdető pártnak úgy látszik, fontosabb a kormánypárt támogatása az elveknél.

A júniusi önkormányzati választásokon a Fidesz elveszítette a többségét a Pest vármegyei közgyűlésben. Komoly bajba kerülhetett volna a kormánypárt, de még szerencse, hogy a Mi Hazánk a keddi alakuló ülésen készségesen kisegítette mindenben. Erről a momentumos Szemző Áron számolt be a Facebookon.

A párt Pest vármegyei elnöke és megyei képviselője szerint ezzel hivatalossá vált, hogy a Mi Hazánk nem ellenzéki párt, összenőtt, ami összetartozott. Toroczkai László pártja ugyanis például megszavazta közgyűlési elnöknek a fideszes Szabó Istvánt és szintén a Fidesszel együtt leszavazta, hogy tárgyalják a gödi Samsung gyár iparűzési adóemelését. A momentumos javaslat értelmében visszaemelték volna az iparűzési adót két százalékra. „Az első másodpercben kiderült az igazság. Azt mondják, hogy multi ellenesek, vendégmunkás ellenesek és zöldek, de ezeknek az ellenkezője az igaz” - írta Szemző Áron.

Az új közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek 21, a Momentumnak 10, a Mi Hazánknak 8, a Demokratikus Koalíciónak pedig 7 képviselője van. Azaz elviekben kisebbségben lennének a kormánypártok, a Mi Hazánkkal szövetkezve azonban már sima a terep.

Az Orbán-kormány 2020-ban megalkotta az úgynevezett „különleges gazdasági övezet” fogalmat, ami lehetőséget teremtett arra, hogy eltérítsék a kiemelkedő árbevételű cégek helyi iparűzési adóját. Ennek lényege az, hogy amit addig a település kasszájába fizetett be a legnagyobb adózó, azt a kabinet átirányítja a megyei önkormányzathoz. Az új szabályozás első tesztalanya Göd lett, épp azután, hogy a korábbi fideszes városvezetést 2019-ben leváltotta az ellenzéki összefogás, amely nem volt annyira elnéző az Orbán-kormánynak oly fontos, de a lakosság körében egyre nagyobb aggodalmat kiváltó Samsung-beruházással szemben. Így Göd iparűzési adóját a vármegyei önkormányzat kapja meg, ebből a pénzből pedig - írta meg augusztusban lapunk - közel félmilliárd forintot kaptak kormányközeli alapítványok. Eközben Gödnek nyakán maradt a szennyező akkugyár, közben pedig elvesztette az éves adóbevételének nagyjából a felét.

A rendszerváltás előtti Népszabadság Pártélet rovatának büszke munkatársa nagyra értékelte a miniszterelnök politikai igazgatójának megadáspárti kijelentéseit.