Háborús lélekmérgezéssel terelné el a figyelmet a Fidesz a gödi mérgezésről

Orbán Viktor jobb híján csúcsra járatott háborús hisztériakeltéssel próbálja megfordítani vesztésre álló helyzetét. Podcast.

„Ha valahol egy veszélyes anyag kiszabadult, semmi sem akadályozta meg, hogy ezen a rendszeren keresztül máshová is bemenjen” - Újabb részletek a gödi akkugyárról Magyar Péter videójában

Dél-Koreából repülőgépen, kézipoggyászban behozott veszélyes izotópkapszulák, védőfelszerelés nélkül dolgozó takarítók, rosszul megtervezett és megépített légtechnikai berendezések – újabb beszélgetést tett közzé a gödi akkumulátorgyárról a Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter február 21-én.

Helyi népszavazást akar a Demokratikus Koalíció a gödi akkugyárról

Kammerer Zoltán polgármester nem vett részt a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

Kammerer Zoltán, Göd polgármestere váratlanul beteget jelentett, amikor a Samsung SDI akkugyáráról kellett volna beszélnie a képviselő-testületi ülésen

Gyógyulást.

Orbán Viktor miniszterelnök és Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakozó a Tokaji Vízitúra Központ átadásán 2018. június

Gulyás Gergely bejelentette, a rendőrség haladéktalanul eljárást indít Magyar Péter gödi akkugyárról szóló videója után

„A magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét mindenek felett álló értéknek tekinti, amelyet semmilyen beruházói vagy profitérdek nem írhat felül” – közölte a kancelláriaminiszter.

Újabb visszaélések a gödi akkugyárban

Súlyos megállapításokat hozott nyilvánosságra a gödi akkumulátorgyárban tapasztalt visszásságokról egy volt középvezető, Magyar Péter pedig közösségi oldalára tett fel egy sejtelmes képet, amely újabb leleplezést ígér a gyár ügyében.

A Samsung gödi gyára február 10-én

Súlyos állítások szerepelnek egy feljegyzésben, amelyet a gödi akkugyár volt középvezetője készített

Leírta, mi vezetett ahhoz a robbanáshoz, ami a Magyar Péter által közzétett videón is szerepel, valamint a gyárban zajlott trükközésekről is részletesen beszámolt.

A Samsung gödi gyára

Medián: a választani tudó biztos szavazók körében már 20 százalék a Tisza előnye

A kutatás szerint a magyarok 72 százaléka feltételezi, hogy az Orbán-kormány tudott a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázatairól.

Távol maradtak a fideszes képviselők, bojkottálták a gödi akkugyár ügyében összehívott rendkívüli ülést

A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői szerint a kormánypárti képviselők azért maradtak távol, mert szerintük az ülés összehívása egy „álhíren alapul” és a választási kampány részét képezi. 

Magyar Péter: Vannak olyan ügyek, amelyekről már tudunk, de csak később hozzuk nyilvánosságra

A Tisza Párt elnöke most már egyértelműen a kétharmados parlamenti többséget jelölte meg célként. Bár sok minden tud Orbán Viktor családi életéről, ő nem száll be a lejárató kampányba.

Hanyagság és bűnrészesség: olykor ügyet sem vetünk, máskor vihart is aratunk az Orbán- kormány botrányai nyomán

Az utóbbi két évben több nagy botrány is megrázta a hazai közéletet, megrendítve a kormány tekintélyét. Pedig kínos ügyekről, égető problémákról korábban is érkeztek híradások. Mikor, milyen feltételek teljesülése nyomán indul meg a föld a hatalmasok talpa alatt, s lesz politikai vulkánkitörés valamiből? Legalábbis nálunk, manapság.

Heti abszurd: Biohazárd megye lordjai

Semmi nem jön be, mester, semmi!

Gödön közpénzből megy a fideszes karaktergyilkosság, az akkugyár miatt akarnak megtörni egy ötgyermekes apát

Állami és önkormányzati támogatásból működő helyi portál ugrott neki a gödi tűzoltóbál után nyilatkozó férfinak – tudtuk meg.

Korábban a Telex írta meg: a kormány titkosszolgálati módszerekkel tudomást szerzett arról, hogy a gödi akkugyár egyik üzem­egységének a levegőjében a határértéket sok százszorosan meghaladó koncentráció­ban voltak rákkeltő anyagok. Ennek ellenére nem áll

Ulti, móka

„Ahol a hálószobában is politika van, ott nehéz az akkugyárak ügyében igazságot tenni”

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) az elnöke szerint részben az volt a baj, hogy az Orbán-kormány erőből hozta ide ezeket a létesítményeket és nem tájékoztatta a helyieket.

Göd

Navracsics Tibor: 2024 januárja óta tudom, hogy a Samsunggal különböző problémák vannak

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter azt a kormányzati állítást is cáfolta, mely szerint ők vezetnének a közvélemény-kutatásokban.

Korábbi felvétel

Szakszervezetet alapítottak a gödi Samsung SDI-gyárban

Korábbi beszámolók szerint a dél-koreai cég kirúgta, illetve megfélemlítette azokat, akik ilyesmivel próbálkoztak, most azonban úgy néz ki, mégis találtak elég alkalmazottat ahhoz, hogy lépjenek.

A Samsung SDI gödi akkumulátorgyár 2026. február 10-én

Magyar Péter a gödi akkugyárban történt robbanásról tett közzé videót

A Tisza Párt elnöke azt állítja, tömegével kapnak bejelentéseket arról, hogy mi is történik Gödön.

„Nem nátháról van szó, hanem rákról” – Szijjártó Péter minisztériumánál tüntettek a gödi akkugyár ellen

Simon Gergő, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője arról beszélt, hogy sok helyen jártak, sok környezetszennyezési ügyben dolgoztak, de ilyet nem tapasztaltak sehol

Megszólalt Varró László Shell-alelnök, miután Orbán Viktor a cégét a háború kutyájának nevezte

Odaszúrt egy kicsit a gödi akkugyárnak.

Szexuális vegyvédelem

Embertelenek

Kirúgták, megfélemlítették azokat, akik szakszervezetet akartak létrehozni a gödi Samsung gyárban

Ha nincs érdekvédelem, akkor nincs belső kényszerítő erő sem, hogy megfeleljenek például a környezetvédelmi előírásoknak.

Magyar Szakszervezeti Szövetség: Megengedhetetlen dolgok történtek a Samsung SDI gödi gyárában

A MASZSZ segélyvonalat indít a gyár jelenlegi és volt dolgozóinak, emellett nyílt levelet is írt a cég vezetésének.

A Samsung gödi gyára február 10-én

A Samsung SDI az Átlátszóra akarta uszítani az Orbán-kormányt, hogy a portál ne írhasson a gödi akkugyár visszaéléseiről

Az Orbán-kormánytól várta volna el a cég vezetése, hogy korlátozza az oknyomozó portál munkáját. A Szuverenitásvédelmi Hivatal három hónappal később vizsgálatot indított az Átlátszóval szemben.

A Samsung SDI gödi üzeme

Magyar Péter személyesen Gödön akarja kérdezni a Samsung SDI-gyár vezetőit a mérgezésről

A Tisza Párt elnöke a teljes igazságról tájékoztatná a magyarokat.

Magyar Péter a gödi Samsung gyár előtt 2024. május 18-án

A gödi önkormányzat azt állítja, hogy semmiféle szennyeződést nem mért, amelyet a Samsung SDI-gyárhoz köthetnének

Emellett olyan mérőállásokat fognak telepíteni, amelyeken a 24 órában ellenőrzik a levegő minőségét.

A Samsung gödi gyára február 10-én

Elindították a nyomozást a mindent és mindenkit mérgező gödi akkugyár ügyében

 Az ügy felderítési szakaszban van.

A Samsung gödi gyára február 10-én

Rákot, idegrendszeri károsodást és tüdőfibrózist is okozhat a Samsung SDI gödi gyárában elszabadult mérgező por

A nikkel, a mangán és a kobalt belélegzése egyaránt súlyos következményekkel járhat.

A Samsung SDI-gyár ügyében a titkosszolgálat is nyomozott
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél