olajszennyezés;fürdő;Kiskunmajsa;

A Greenpeace szeptember 26-i felvétele a termálfürdő közelében folyó, szennyezett csatornáról

- Olajjal szennyeződött a kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezetője

A város bízik benne, hogy az olajszivárgás nem okozott tartós környezetkárosodást.

A kiskunmajsai önkormányzat információi szerint 680 méter hosszan szennyeződött a kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezetője, a Dombi-tóhoz csatlakozó Marisi-csatorna. A Szegeder cikke szerint ismeretlen mennyiségű olajos víz szivárgott ki a természetbe, az esetre először a Greenpeace hívta fel a figyelmet. 

A lap úgy tudja, a MOL Nyrt. szakemberei már szeptember 21-én délután észrevették a lyukat a vezetéken vonalbejárásuk során. A vezeték sérült szakaszát nyomásmentesítették, leválasztották a hálózatról és lezárták, majd értesítették a fürdő üzemeltetőjét, hogy állítsák le a csatornába engedett vízutánpótlást.

A Katasztrófavédelem korábbi, az önkormányzathoz intézett levelében azt ígérte: szeptember 26-án kerül sor a sérült szakasz feltárására és javítására, ezután távolíthatták el a szennyezett növényzetet. A MOL a hatóságokkal folyamatosan egyeztetve szállítja el a szennyezett földet és vizet, valamint gondoskodnak az eltávolított föld pótlásáról is.

A lap azt írja, Kiskunmajsa lakosai abban reménykednek, hogy tartós környezetkárosodás nem keletkezett, illetve hogy a talaj- és talajvízszennyezés mielőbb megszüntethető.

A volt miniszter hátralépése egybeesik azzal, hogy a kormány kapitulálhat Brüsszelnek, szigorítva a modellváltó egyetemek összeférhetetlenségi szabályait.